Hát ezért is jó blogot írni. Hogy bár nem terveztem ennyire nyilvánosnak, gondoltam, jó itt vizuálisan is szembesülnöm avval, épp hol tartok, újra és újra fogalmazni, visszanézni, játszani a képekkel, egyéb kifejezési eszközökkel, s úgy olvasni vissza, mintha én is egy olvasó lennék... Olykor a már megjelent posztokba is beleírok, törlök, elvégre ez a naplóm, nekem fontos, hogy hiteles legyen.
De ha már úgy alakult, hogy többen olvassák, mint akikre gondoltam... Visszajutott hozzám néhány sóhaj az összes "Panasz"- verzióim nyomán, miszerint is milyen rettenetes sorom volt nekem a Maffiavezér mellett!
Elgondolkodtam, mert dehogy is volt rettenetes, és egész életemen át ható baj, ha többszöri próbálkozás után se tudom jól kifejezni magam.
Tudom, hogy ha sajnálunk valakit, valójában mindig magunkat sajnáljuk, és amikor ezt tesszük, egy tündérmesében is találunk erre okot, de ami sok az sok, és legalábbis érdemes elgondolkodni rajta. Ha nem jön le, hogy csodálatosnak és megtisztelőnek érzem a Sorstól, hogy valakit puzzle-darabról darabra megismerhetek, tudhatom honnan jön, hol tart most, és merre halad, a teremtés zsenialitásán túl átélhetem egy ember teljes szépségét... Ja, hogy közben szétgyilkolja az egómat? Hát hadd pusztuljon, aminek pusztulnia kell! Tartok tőle, marad még fölöslegben is.
Ahogy mindenről mi határozunk, úgy én választottam ezt a feladatot is. Nem csak születésem előtt, de tavaly januárban tudatosan is felvállaltam.
Eddigi életem egyik nagy tanítója N., a másik pedig a Kedvenc Maffiavezérem. Legfeljebb kicsit lassan tanulok, de a csiga is célba ér egyszer. :)
Úgyhogy kezdek is hozzá az együttérző kommunikáció tanulásához. Köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése