Többször keringett köröttem olyan fiú, férfi, aki nem mert szeretni. Félt a nagy egzisztenciális különbségtől. Önértékelési zavarai azt üzenték neki, hogy őt csak a pénzéért lehet szeretni, önmagáért nem. Majd a sajátjához hasonló társadalmi helyzetű párt választott, aki időközben aztán megcsúszott, s mégis a férfi javára billent a mérleg, és konfliktusok támadtak belőle. Minden esetben.
És többször volt mellettem olyan, aki ugyanezekkel a paraméterekkel nekem áldozta idejét, energiáját, pénzét, és én nem csak elfogadtam, de bele is kényelmesedtem. Tudattalanul, de valahogy úgy éreztem, hogy eddig nekem nagyon rossz volt, neki meg eddig is jó, tehát nekem most jár. Természetesnek vettem, s nem becsültem, nem viszonoztam, nem is köszöntem meg. Amikor elfáradtak, s elhagytak, már eszembe jutott értékelni, ám ettől még igen jól tudtam sajnálni magamat. Úgy látszik, ebben igen jó vagyok :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése