Szerdán bementem a "nagyfiúkhoz" kapaszkodó szomszédomhoz elbúcsúzni. Egyedül volt, nem kellett szerepet játszania. Az előzmények után mégis meglepett, hogy öleléskor belém csimpaszkodott, s szinte sírva kérte, hogy "ne menj el, maradj itt!" (Ezt az őt évtizedek óta "jól ismerő" maffiózó megint nem hinné el.) Ő is csak nekem tudta levenni néha az álarcát, itt a hasonló eredet volt közös pont. Ám míg ő a teljes behódolás útját választotta, én a lázadásét. Értem a sokféle nyomorultságát, amit magára vett azért, hogy megfeleljen mindenkinek, egymás ellenfeleinek is, különösen azoknak, akiket ő példaképül állított magának, és végül az alfa-hímek (Kedvenc Maffiavezérem és a Vitorlás) mégse bánnak vele egyenrangúként, ő is csak "nőszámba" van véve, őt is csak használják. Ezek után persze senkinek nem felel meg igazán, senkinek se barátja. Érzem, értem mit miért tesz, mitől olyan amilyen, és ennek ellenére az utóbbi destruktív, dühös korszakomban őt is megbántottam, lenyilasoztam, holott nem az, csak épp a fentiekből következően befolyásolható.
N. szerint mindkét szomszédom azért (is) neheztelt, igyekezett gyermeki durcával nem tudomásul venni, mert mindkettőjüket magára hagyom. Egyikük se tud másnak, és egymásnak se épp úgy megnyílni, mint nekem. Jaj de bonyolult ez ... és ha így van, akkor ezt a feladatot is elbuktam. Hát hogy tudnék én mindenki lelki gondozója lenni, ha a hajléktalanság, éhezés kacsingat felém, és emiatt folyton pánikban vagyok! A teli hassal is ágáló egómról, az igazság bajnokáról, a valaha bennem rekedt véres szájú protestáns prédikátorról már nem is beszélve...
Ám megint a Camino jut eszembe. A bolt kérdésére azt a választ kaptam, hogy "meg kell tanulni szeretni". Bár tudtam, hogy van tanulnivalóm e téren, mindjárt, hogy magamat is szerethetném, valahogy mégsem értettem, pontosan kit vagy mit kellene a bolt működéséhez szeretni, vagy csak nem akartam érteni. A vevőket se utálom, a szomszédaimat és a beszállítóimat se, és hát miféle válasz ez? Elvégre az élet minden kérdésére ez a válasz. Konkrétabbat vártam. És lám, ha alaposan fel tudnám göngyölíteni, meglehet, hogy kiderülne, valóban valahogy evvel maradtunk adósok, evvel veszett el a bolt.
Akár vonogathatnám is a vállamat, másokra mutogatva, hogy de ők se tudnak szeretni, mégse mennek tönkre... de hiába mutogatnék, mert ha nekik nem, nekem meg az a feladat van előírva, mert valaha bevállaltam - nesze nekem szabad akarat! -, hogy márpedig most feltétel nélkül szeretni kell megtanulni, akkor minden élethelyzet azért kerül elém, hogy ezt a leckét számomra megtanítsa. Még a tanulás üteme is rám van bízva, csak aztán ne csodálkozzak azon, ha baj ér míg vacakolok, lázadozom, ellenállok.
Az utcán megszólítottam Kedvenc Maffiózómat, volna-e kedve jövő héten velem ebédelni? Nem mondtam, csak gondoltam, hogy nem lehet így búcsú nélkül lezárni. Na erre a szokásos... Hát tényleg mindegy, hogy valakire rádől-e a ház, esetleg bent is ég, ő csak játssza tovább ugyanazokat a ego-játszmákat. Megjegyezte, hogy sajnos a gazdasági helyzet miatt alig van dolga, holnap jön egy bécsi barátja, majd kiderül, hogy a következő héten melyik napon megy ki hozzá, de az általam felkínált két napból valamelyik biztosan megfelel majd, de ő csak előző nap tudja majd megmondani. Mondom, megint elfelejtesz majd felhívni, én meg nem hívhatlak. Dehogy felejt! Hiszen épp most kérdezte a szomszédomat, mi van velem. Ha valóban érdekli, miért nem tőlem kérdezte, továbbra sem a Holdon élek, telefonom is van még. Láthatóan most se érdekeltem igazán, csak épp egy felszínes társasági csevej erejéig.
És ha holnap tudja meg, mikor megy a jövő héten Bécsbe, egyébként meg nincs életbevágó dolga, miért nem tudja holnap megmondani, hogy mikor jó neki, és miért kell megint nekem két egész napot a levegőben lógatnom? Nem fogja fel, hogy mások nem úgy élnek, mint ő és körei. Hogy helyettünk nem intéz el mindent a könyvelő és a hivatalokban lefizetett és más egyéb szolgák, hogy mi napokig magunk babrálunk adminisztrációval, aztán újabb napokig sorban állunk a hivatalokban, hogy nekünk a város két távoli pontja között órákig kell tömegközlekednünk, hogy mi másoktól függünk, másokhoz kell napi szinten a legapróbb dolgainkkal is igazodnunk, jóval előre kell bejelenteni, szólni, de még fizetett mesteremberhez vagy szolgáltatóhoz is nekünk kell igazodni... ki vagyunk szolgáltatva, nem milliós üzletek miatt, csak a napi apró-cseprő ügyeinkkel... hogy nekünk nem úgy van, hogy csak kényelmesen átröpködünk ide meg oda, tehát nekem két egész napot kell számára fenntartanom, úgy, hogy ő nem is veszi komolyan, és meglehet, hogy hiába. Én ráadásul néhány napra bekönyörögtem magam egy vidéki ismerőshöz, s a szívességért cserébe az a minimum, hogy előre meg tudom mondani, mikor mennék, most ezt a két napot számításba se vehetem.
Úgy látom, mintha nem értené, hogy ha az ember egy szívéhez közelállóval találkozik (amennyiben e találkozást a felszínesnél mélyebbnek szánja), már előre ünnepre díszíti a lelkét, és evvel nem szabad játszani, visszaélni. ...Így megy ez egy éve.
Még azt is megjegyezte újra, hogy ők is csődbe mentek az étteremmel, mintha összehasonlítási alap lenne, s felmentés lehetne a törődés alól. Önmaga számára biztosan az. Annyi indulattal kérkedik avval, hogy ő se magyarázattal, se kifogással nem tartozik senkinek, mint aki a környezet megtévesztése mellett leginkább azon igyekezne, hogy önmaga elhiggye, de konfliktust okoz benne, hogy ez nem nagyon sikerül. Azt bizonygatja, hogy ő kívül és fölül áll az emberiség értékrendjén, és nem tartozik felelősséggel...
Hogy is van az a bizonyos tünethármas? Nem tanul, nem szeret, és nem szorong. Az első kettő stimmel... Az is kedvenc hárítása, hogy az emberek nem változnak soha. Gondolom, hogy a saját változtatástól, változástól való félelmei kövültek ebbe az axiómába. Hogy is írja a költő? Kapaszkodókat építünk, s mire eszmélnénk, kész is a ketrec. Némely esetben az aranyketrec, ami félelem ellen épült várból börtönné lesz. Kilépni, a megszokott rutinon változtatni kockázatos, jobb inkább ez a rossz, ahol az összes ismert szerep, játszma biztonsággal eljátszható. Szerintem nem akarja, ezért nem is érti, hogy mi történik vele és körötte, nincs hozzá bátorsága, rövid távon kényelmesebb a struccpolitika.
A Rák jegyében született, érzelemorientáltság még ha éretlenül is, családcentrikusság, sérülékeny puha lényének páncél mögé menekítése jellemzi. Szerintem sok benne a Bika-jegy is, talán az aszcendense, vagy valamelyik ház uralkodója lehet ez. Makacsság, kritikátlanság birtoklás, ragaszkodás a megszerzett kényelemhez, rugalmatlanság, alkalmazkodás csak az érdekei mentén, ugyanakkor következetesség. Mindkettő feminin jegy, talán ezért is vált számomra hozzáférhetővé, egy kőkemény macsóval ellentétben.
Amúgy pedig de jó lett volna időnként visszaolvasni saját írásaimat! Hogy az egyszer már felfedezett spanyol viaszt ne kelljen újra meg újra, és egy adott helyzetben ne későn érkezzen az a felismerés, ami pedig egyszer már a tarsolyomban volt.
Az utcán megszólítottam Kedvenc Maffiózómat, volna-e kedve jövő héten velem ebédelni? Nem mondtam, csak gondoltam, hogy nem lehet így búcsú nélkül lezárni. Na erre a szokásos... Hát tényleg mindegy, hogy valakire rádől-e a ház, esetleg bent is ég, ő csak játssza tovább ugyanazokat a ego-játszmákat. Megjegyezte, hogy sajnos a gazdasági helyzet miatt alig van dolga, holnap jön egy bécsi barátja, majd kiderül, hogy a következő héten melyik napon megy ki hozzá, de az általam felkínált két napból valamelyik biztosan megfelel majd, de ő csak előző nap tudja majd megmondani. Mondom, megint elfelejtesz majd felhívni, én meg nem hívhatlak. Dehogy felejt! Hiszen épp most kérdezte a szomszédomat, mi van velem. Ha valóban érdekli, miért nem tőlem kérdezte, továbbra sem a Holdon élek, telefonom is van még. Láthatóan most se érdekeltem igazán, csak épp egy felszínes társasági csevej erejéig.
És ha holnap tudja meg, mikor megy a jövő héten Bécsbe, egyébként meg nincs életbevágó dolga, miért nem tudja holnap megmondani, hogy mikor jó neki, és miért kell megint nekem két egész napot a levegőben lógatnom? Nem fogja fel, hogy mások nem úgy élnek, mint ő és körei. Hogy helyettünk nem intéz el mindent a könyvelő és a hivatalokban lefizetett és más egyéb szolgák, hogy mi napokig magunk babrálunk adminisztrációval, aztán újabb napokig sorban állunk a hivatalokban, hogy nekünk a város két távoli pontja között órákig kell tömegközlekednünk, hogy mi másoktól függünk, másokhoz kell napi szinten a legapróbb dolgainkkal is igazodnunk, jóval előre kell bejelenteni, szólni, de még fizetett mesteremberhez vagy szolgáltatóhoz is nekünk kell igazodni... ki vagyunk szolgáltatva, nem milliós üzletek miatt, csak a napi apró-cseprő ügyeinkkel... hogy nekünk nem úgy van, hogy csak kényelmesen átröpködünk ide meg oda, tehát nekem két egész napot kell számára fenntartanom, úgy, hogy ő nem is veszi komolyan, és meglehet, hogy hiába. Én ráadásul néhány napra bekönyörögtem magam egy vidéki ismerőshöz, s a szívességért cserébe az a minimum, hogy előre meg tudom mondani, mikor mennék, most ezt a két napot számításba se vehetem.
Úgy látom, mintha nem értené, hogy ha az ember egy szívéhez közelállóval találkozik (amennyiben e találkozást a felszínesnél mélyebbnek szánja), már előre ünnepre díszíti a lelkét, és evvel nem szabad játszani, visszaélni. ...Így megy ez egy éve.
Még azt is megjegyezte újra, hogy ők is csődbe mentek az étteremmel, mintha összehasonlítási alap lenne, s felmentés lehetne a törődés alól. Önmaga számára biztosan az. Annyi indulattal kérkedik avval, hogy ő se magyarázattal, se kifogással nem tartozik senkinek, mint aki a környezet megtévesztése mellett leginkább azon igyekezne, hogy önmaga elhiggye, de konfliktust okoz benne, hogy ez nem nagyon sikerül. Azt bizonygatja, hogy ő kívül és fölül áll az emberiség értékrendjén, és nem tartozik felelősséggel...
Hogy is van az a bizonyos tünethármas? Nem tanul, nem szeret, és nem szorong. Az első kettő stimmel... Az is kedvenc hárítása, hogy az emberek nem változnak soha. Gondolom, hogy a saját változtatástól, változástól való félelmei kövültek ebbe az axiómába. Hogy is írja a költő? Kapaszkodókat építünk, s mire eszmélnénk, kész is a ketrec. Némely esetben az aranyketrec, ami félelem ellen épült várból börtönné lesz. Kilépni, a megszokott rutinon változtatni kockázatos, jobb inkább ez a rossz, ahol az összes ismert szerep, játszma biztonsággal eljátszható. Szerintem nem akarja, ezért nem is érti, hogy mi történik vele és körötte, nincs hozzá bátorsága, rövid távon kényelmesebb a struccpolitika.
A Rák jegyében született, érzelemorientáltság még ha éretlenül is, családcentrikusság, sérülékeny puha lényének páncél mögé menekítése jellemzi. Szerintem sok benne a Bika-jegy is, talán az aszcendense, vagy valamelyik ház uralkodója lehet ez. Makacsság, kritikátlanság birtoklás, ragaszkodás a megszerzett kényelemhez, rugalmatlanság, alkalmazkodás csak az érdekei mentén, ugyanakkor következetesség. Mindkettő feminin jegy, talán ezért is vált számomra hozzáférhetővé, egy kőkemény macsóval ellentétben.
Amúgy pedig de jó lett volna időnként visszaolvasni saját írásaimat! Hogy az egyszer már felfedezett spanyol viaszt ne kelljen újra meg újra, és egy adott helyzetben ne későn érkezzen az a felismerés, ami pedig egyszer már a tarsolyomban volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése