2010. október 30., szombat

Eltelt egy év, és Marvin elköszön

Üdvözlöm azokat, akik valaha olvastak. Nagy utat járt be ez a blog, a kezdeti populáristól a személyesig.

Köszönöm a sokféle segítséget azoknak, akiknek... másoknak pedig a sokféle tapasztalatot.
Aki tanulni akar, mindenből és mindenkitől tanulhat. Én mindenesetre igyekszem...

Köszönöm néhányotok bizalmát. Szeretném a kapcsolatot tartani, ahogy lehet vagy engeditek, figyelemmel kísérni az életeteket, és drukkolni fogok, hogy túljussatok a nehezén.
Együtt és külön, mind minél előbbre haladjunk az ébredés útján.

A figyelmeteket egy kedves könyvemből idézett frappáns - a rajtunk egyoldalúan uralkodó Elme hatalmára mulatságosan figyelmeztető - mondattal tudom most meghálálni: "Jól gondold meg mielőtt gondolkodnál!"


"Viszlát, és kösz a halakat!" (Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak)



2010. október 29., péntek

Szép álmokat!



A mai Tízmillószoros Napon áldást kívánok mindannyiunknak munkához, az élethez. És persze szép ébredést!

2010. október 28., csütörtök

Hurciba


Költözés. Szombaton délután Virág, vasárnap valamikor majd Tope jön kihámozni engem a dobozok, zsákok rengetegéből. El kell viselniük, hogy a hetek óta tartó hajsza és betegség miatt hisztis vagyok. És hogy a koszos tornacipő mellől előkerülhet a vasaló, de akár valami iratkupac is. Élelmiszer azonban biztos sehonnan sem.
Ilyen az, amikor se idő, se hely a csomagoláshoz, és a holmijaim egy részének összepakolásánál nem is vagyok jelen.
A holnapi rendezvényen pedig úgy látszik, ismét Bera fog átvonszolni. Nem tudom, hogy van az, hogy mi mindig akkor omlunk össze, amikor valami fontos alkalomra kéne koncentrálnunk, és ilyenkor mindig ő a megmentőnk... Olyan ez, mint amikor a háborúzó, széteső "felnőttek" megoldatlan dolgait a koraérett gyereknek kell megoldania.
Elegem van a kulcsrakészen kifizetett, valójában lapraszerelt lakás saját kezű felújításából, az üzlet egyedül szervezéséből, a köhögésből, a kialvatlanságból, az idegi feszültségből...
Tele van az egóm hócipővel.

Pár perc pihenő

2010. október 24., vasárnap

2010. október 23., szombat

Új élet...


"Jön az új élet és elkezd téged, mintha te kezdted volna el." (Sziámi)

Utálok költözködni. A csomagolást a legjobban.
Ó boldog egyszerűség! Ha a több ezer könyv helyett legfeljebb egy Rejtőt és egy Kosáryné Réz Lolát kéne bedobozolni. Na jó, talán még egy nagy Sissy-albumot, amit a nagymama adott (volna) karácsonyra, és olyan jól mutat(na) a nappali szekrénysorában.
És szétválásnál se lehetne azon vitatkozni, hogy kié a Babbie, a Faludy, és kinek alkonyul be Spengler nyugata. Nem fájna a fejem, hogy nem voltam elég szemfüles, és néhány kedvenc könyvbe nem csempésztem bele idejében az ex-librisemet. :)
Ráadásul meggyőződésem, hogy minden költözésnél elvész legalább egy doboz könyvem.

Fáj a derekam, a hátam, és különben is, szétszakad a tüdőm a köhögéstől, nem látok a náthától. Elegem van.

2010. október 21., csütörtök

Szürreális

Még valamikor a nyáron megállt a falióránk. Elemet cseréltünk, kocogtattuk, megjavítottuk a letört mutatóját... hiába. Úgy tűnt, az örök háromnegyed nyolcak világában maradunk. Tegnap éjjel rászállt - a korábbi posztban kifejtett rejtélyes invázió nyomán - egy légy, lecsaptuk, és az óramutató megmoccant. Azóta is folyamatosan jár, még a beigazítást is tűrte. Most, hogy költözünk, és mindenki megvette a maga új falióráját is.
Biztos tanúlságos szimbólum lenne, ha meg tudnám fejteni.

2010. október 19., kedd

Az én egomnak...

138-as az IQ-ja. Mindig bölcs akartam lenni, de bizonyos szempontból csak okos lettem, más szempontból pedig intelligensen ostoba.

A tiédnek mennyi?

2010. október 18., hétfő

Együtt

Tizenhárom év együttélés olyan volt, mint egy intenzív megvilágosodás. Szétköltözve már a begyűjtött információk feldolgozása és a helyes következtetések levonása áll előttünk. Hogy ne vesszenek kárba ezek az évek, melyek során idegenből egyetlen barátokká váltunk.

2010. október 17., vasárnap

Étkezési jegy, ego, meg miegymás...

Egész életemben féltem az éhhaláltól. Éheztem is a felében. Ezt le is írtam egy bloggerrel való levelezésben. Pénteken postás érkezett borítékkal, benne ötezer forintért étkezési utalvány, egyetlen sor írás, aláírás semmi. Tudom, hogy honnan van.
Nem, Drága, most még nem éhezem, de azért kedves dolog ez. Csak netem és tévém nem lesz novembertől. A küldeményt nem én vettem át, mert ezen a hétvégén egy borsos árú, háromnapos és igen fárasztó programon vettem részt egy vidéki szállodában. Megérte, még ha a hasznát nem is pénzzel mérik és pihenésre se maradt idő.
Gondolkodtam, hogy visszaküldjem-e a jegyeket, kérve, hogy használják fel másra, és őrizzenek meg emlékezetükben, hátha jövőre szükségem lesz rá. Áh, inkább most leeszem :)

A hétvégi programon elhangzott egy fogalom, amit telitalálatnak érzek. Az ego egyik csapdája a "spirituális ego". Amikor azt hiszi valaki, hogy már mindent tud, már mindent átélt, s evvel mások fölé helyezi magát. Jogot formál arra, hogy mások szellemi-spirituális vezetőjének állítsa be magát, tanácsokat adjon, kritikát mondjon, elvárásokat támasszon. Mindezért elismerést vár. Csakhogy ilyesmit épp az ego követ el, és nincs köze a valódi spiritualitáshoz, mely nem vár el semmit, tehát nem ítél, nem türelmetlen, és képes másokra valóban figyelni, nem pedig a saját félelmeit, elfojtásait vetíti ki.
Blogger-életem alatt én is belebotlottam spirituális egokba. Olyan rafináltba is, hogy csak nagyon sokára vettem észre. De benne is tükörre bukkantam. Hiszen minden ember én vagyok.

Október 30-án elhagyjuk ezt a lakást. Nem emlékeztem rá, emlékeztettek, hogy három évvel ezelőtt szintén október 30-án költöztünk ide. Akkor, másnap ellepték a legyek az egészet. Pedig szúnyogháló van minden nyíláson. A köztes években nem történt hasonló. És most megint hemzsegnek, pedig még a kamra szellőzőjét is behálóztuk. Nem tudni, honnan jönnek, hol voltak eddig, és miért épp most kerültek elő.

2010. október 12., kedd

2010. október 10., vasárnap

2010. október 9., szombat

Fhilnek



Becsülöm Benned a belőlem hiányzó alázatot. Szeretem a fel-felcsillanó tisztaságot, egyszerűséget, őszinteséget. A jólelkűséget. A találékonyságot. Ahogy például a fotózást is megtaláltad magadnak, és hozzá az eszközöket is ügyesen megszerzed. Az utazási lehetőségek pedig Téged találtak meg, még meg is fognak találni, és bizonyára sok más jó megtalál még, csak valahogy ki kell tartani.

Tudom, nehéz a kereszt. Bár segíthetnék!

Kérlek, hogy kapaszkodj bele minden apró jóba, egy fotóba, egy ölelésbe, ebbe a posztba, bármibe, ami segít a fejedet egy hajszállal is a víz fölött tartani!

Amikor már lesz hová, Te jöhetsz hozzám megpihenni, kikapcsolni.

2010. október 8., péntek

Szeress, és tégy amit akarsz!


A félreértések elkerülése végett tisztázni szeretném, hogy ez a felszólítás nem egy erotikus filmben hangzott el :)

Szent Ágostontól származik, és a törvények, a túlszabályozás hiábavalóságára utalt vele. Meccsoda bölcsesség ez több mint másfélezer éve! És meccsoda más világ lenne ez, ha tanulni tudtunk volna, ha tanulnánk belőle.

2010. október 7., csütörtök

Kinek fáj a Geréb Ágnes?


Pontosabban: kinek állhat ily nagyon az útjában, kitartóan, évek óta,mint egy krónikus betegség?
Mert hogy a történet nem róla, arról, hogy jó vagy rossz ember-e, kellemes-e a modora, vagy kellemetlen, szokott-e sorbaállás közben tolakodni vagy előreengedi a rászorulókat, ért-e a nőgyógyászathoz vagy sem, szóval nem Geréb Ágnesről szól.
Magam részéről furcsállom a kismamákat, akik egy felfüggesztett orvoshoz járnak szülni. Persze furcsállom azt is, hogy egy - akár méltatlanul, koncepciós ügy keretében is, de - felfüggesztett orvos szülést vezet le. Ne hivatkozhasson már egy alkoholista sebész arra, hogy felfüggesztése ellenére mégis műthet, hiszen a Geréb is praktizál.
És persze furcsállom kicsit a hazugságot is, hogy a kismama nem is szülni volt ott, csak tanácsot kérni, a kilencedik hónap utolsó pillanatában... Na jó, némi jóindulattal szemlélve akár meg is érthetem.

Mindenesetre ez az ügy azonban sajnos nem is a szelíd születésről szól. Hogy stílusosak legyünk, a sok bába között ez a gyermek is elveszni látszik.
A kismamák - a sorozatos törvénysér(te)tés helyett - az elmúlt két évtized alatt kiharcolhatták volna maguknak, hogy ne kényszerítsék őket betegként kórházban szülni. Ha elég erős a nyomás, bizonyára akadt volna néhány más orvos is, aki bevállalja ezt a módszert is, akár elkötelezettségből, akár a piaci igények kiszolgálására. Az orvostársadalom lassan integrálhatta volna az otthonszülést is. Volna... Gondolom, kevésbé frusztrált és korrupt országokban sikerült is.

A népbutítás és meghurcolás szólhat egy öndicsőítő, hálapénzét, nimbuszát féltő, műhibánál egymás kezét mosó, érdekből (is) szűk látókörű szakma eltúlzott önvédelmi reakcióiról.
Akik most kapcsolódnak a történetbe, csak kapkodják a fejüket, nem tudják kibogozni az eredetet, kényelmesebb is elhinni, amit eléjük tálalnak. Végül is épp ez a zavarkeltés lehet a célhoz vezető eszköz.

Szólhat a bármikori hatalom önmagáról figyelmet elterelő "cirkuszt a népnek" törekvéséről.

Szólhat a névtelen tömegek lincselést (a főtéren történő nyilvános akasztás "sajnos" már kiment a divatból) követelő frusztrációjáról.

Azt hihetnénk, hogy a boszorkányüldözés is a múlté.

(Utóirat: Szerencsére akadnak önállóan gondolkodó emberek, köztük kedves dalosom, Palya Bea is.)

2010. október 5., kedd

A szabadságról

"... mit ér a vak engedelmesség, a ragyogó szorgalom, a nagyok iránt való végtelen alázat, ha az ember nem követheti szívének szép hajlamait?"

(Karácsony Benő)


2010. október 3., vasárnap

Schola Hungarcia és egy gregorián dallam

!

Valaha sokat hallgattam őket. Szép vasárnapot!

Wim Wenders és a road-movie



Imádom ezt a műfajt! Ahol a főhős a földrajzi helyváltoztatása egyben a személyiségfejlődés útja is. Wenders filmjei mestermunkák.

2010. október 2., szombat

Költői kérdés a szexről


Pótcselekvés, vagy a harmónia része?

Hogy érzelmi hiányok pótlása, kapaszkodás, bizonyítás, az ego egyik játszótere-e, vagy a meglevő két EGÉSZ-ség összeolvadása, két önmagában is teljes ember új színe a szeretet palettáján?

2010. október 1., péntek

Státusz é s identitás

Másfél évtizeddel ezelőtt egy nagy külvárosi nyomda vezérigazgatójának titkárnője voltam. Az udvaron élt egy hatalmas fügefa, évente kétszer örvendeztette meg a dolgozókat édes gyümölcsével.
Ma éjjel fügét ültettem én is. Történetesen attól a nyomdabelitől kétszáz méterre. Elnevettem magam, amikor arra gondoltam, mit szólnának a régi dolgozók, ha látnának talpig festékesen (ugyanis a világosban még mázoltam), szakadt ruhában, sötétben, a sittes talajban gödröt ásni. Mit ásni, kubikolni! Saját kesztyűtlen, fekete körmű kezemmel vasbetondarabokat, téglát, rothadó szemetet kiszedni.
Akkoriban nagyon messze laktam, folyton elkéstem. Most meg ott fogok lakni a szomszédban. És megint messzire, az akkori lakóhelyem közelébe járok dolgozni.
Még korábban voltam egyebek mellett konyhalány is, még későbben pedig vécét pucoltam Skóciában. Valahol közben egy polgármester mellett dolgoztam titkárnőként, egy uniós cégnél pedig a japán iroda vezetőjeként.
Melyik vagyok én? Egyik sem.

Erdélyi naptár - október

2010. szeptember 30., csütörtök

Az eleve elrendelés és a szabad akarat

Igen. ÉS. A kötőszó nem a "vagy". Nem mond ellent egymásnak e két fogalom, nem zárják ki egymást.
Ki az emberek zárják egymást. Évszázados vallásháborúk, inkvizíció folyt e két fogalom egymás elleni "védelmében" is.

"Mindenki azt kapja, amit megérdemel." Rendben van.
Az Áldozat - egyén, nép, bármilyen csoport - is vétkes. Mindig. Ha mi nem is látjuk, hol, mikor... de vétkes. Vétkével szinte automatikusan magára rántja a bajt. Ám ez nem menti fel az Elkövetőt a felelősség alól.

2010. szeptember 29., szerda

Holokauszt szindróma

Leültetett, elmesélte. Most. Ő is csak ma tudta meg. Egy távoli rokontól, aki pszichiáter, és amíg éltek a történet főszereplői, addig ő is hallgatott. Egyébként is csak töredékekről tudott, ő már a második generáció.
Mindenki hallgatott. Erről nem lehet beszélni, mondják a szakemberek.
Nem csak első, hanem másod- és harmadgenerációs áldozatokról is hallani. Vajon majd még hányról?

Hallgattak. Ha gyerekük régi történetekből akarta az esti mesét, anekdotáztak vicces kamaszkorról, az őseik mulatságos sztorijairól, de évek maradtak ki észrevétlenül a meséből. Évek, melyekhez képest a Sorstalanság eltörpül. Mert egy író megélt történetére is rájátszhat olykor egy másik.
A holokauszt éveiről érintőlegesen, szinte humorosan ejtettek néhány szót, ha egyáltalán. S most kiderült, hogy semmi nem úgy volt...
Nemzedékek tanulták meg így az elfojtást, bezárkózást, hárítást, az érzelmek letiltását, és más, a túlélés támogatására hivatott viselkedésmintákat, örökölték a neurózist ...

"És én most kire haragudjak?"- kérdezte tőlem.

Az egyetlen ember neve, akit valaha gyűlöltem, évtizedek óta áll egy zsinagóga siratófalán. Pedig a teste csak nemrég halt meg.

Tolle tollából

"Nehéz lenne olyan partnert találni, aki egyáltalán nem cipel magában fájdalomtestet, ám talán bölcs döntés nem olyant választani, akinek kivételesen sűrű a fájdalomteste...
Egyes emberek olyan fájdalomtestet hordoznak magukban, amelyik sohasem alszik teljesen. Meglehet, mosolyognak és képesek udvariasan elbeszélgetni, ám nem kell ahhoz pszichikus képességgel rendelkezned, hogy érzékeld a bennük közvetlenül a felszín alatt kavargó boldogtalanságérzést, ami csak a következő olyan eseményre vár, amire reagálhat; a következő olyan emberre, akit hibáztathat vagy akivel összeütközhet;a következő olyan dologra, amivel kapcsolatban boldogtalan lehet. Az ilyen emberek fájdalomteste sohasem juthat elegendő "ételhez", ők mindig éhesek. Ők fölnagyítják az ego ellenségigényét.
Reaktivitásuk révén a viszonylag kis jelentőségű ügyeket hatalmassá fújják föl, ahogy megpróbálnak másokat is bevonni a drámájukba, s ennek érdekében reagálásra késztetni..."

2010. szeptember 28., kedd

Fhil a boltban járt

Kettesben

Vásárlók

Jó itt

Néhány a képeiből...

2010. szeptember 27., hétfő

Istenek kertje

"Ez a világ a létező világok lehető legjobbika." Leibnitz

2010. szeptember 26., vasárnap

Születésnapi vacsora


A kép csak illusztráció

Az úgy volt, hogy meghívott. A párja étterme a lakóhelyemtől 3 percre van. KisVirág főzött egész nap, hogy estére a vendégsereg minden tagját a szíve szerint tudja kiszolgálni. Több fogásból állt a menü. Az előételek, főételek, desszertek és italok sorából gluténérzékenyként is könnyedén tudtam volna megfelelőt választani, de Virágnak ez nem elég. Mindenből készített nekem külön: előételt (a többi számomra ehető mellett gluténmentes keksszel), főételt (a melegítőpultban várakozó sok, számomra ehető finomságon kívül gluténmentes lasagne-t), külön tiramisut, és még gluténmentes sört is kaptam. A speciálisan panírozott padlizsánba már bele se tudtam kóstolni, addigra degeszre ettem magam. Egyébként is mindenből annyit készített, mintha én öten volnék.
Az ajándékok asztalán ott állt kinyomtatva és szépen bekeretezve a köszöntő posztom (én csak megírtam és elküldtem).
Meghallgattam a blogerek neten küldött üdvözleteit (Tihanyi Márkra már az első mondat után ráismertem :))
Párjával jól elcsevegtünk társadalomról, gazdaságról, vendéglátásról, egy kétévesforma rokon-kislány pedig jól összebarátkozott velem.
Némileg az én ihletésemre Virág nekifogott a szép teáscsészék, kancsók felkutatásához, és gyűjteményét most megtekinthettük.
A nekünk készített terítékhez Virág ajándéka is hozzátartozott. Ugyanis ő ajándékozott meg bennünket, egy doboz cukorkával, amire masnival még egy virágos nyalóka is rá volt kötözve.
A többiek még maradtak, én fáradt voltam, meglógtam, és most értem haza. A cukorkás doboz szalagjával épp szalad valamerre a Körte cicám...

2010. szeptember 25., szombat

2010. szeptember 24., péntek

Válasz Duendének (házi feladat)

Az EGO-ról, ahogy most látom:

Az ego az, ami elválaszt. Bármitől, mindentől.

Az ego az, amelyik az igazság leple alatt valójában bosszút, kielégülést, ferde örömet keres, a megbékélés helyett.

Csak az ego képes nyugtalankodni.
Az ego haragszik, dühöng, ordít, megsértődik, kioktat, elégedetlen, visszavág, áldozatnak látja magát, hárít, tükröz, depresszióba menekül... A pszichológia az egoról szól.
Csakis az ego-ra igaz ez a pszichológiai alaptétel is : frusztrációból agresszió vagy regresszió születik.

Az ego az, ami fél (akár póktól, akár a magánytól, szegénységtől, a haláltól vagy az élettől... bármitől), és félelmében - személyiségtől függően olykor bármi áron, bármilyen eszközzel, - manipulálni próbálja a környezetét.

Az ego az, ami a különállóság érzésének leküzdése céljából meg akar felelni másoknak, még ha látszólag nem is akar megfelelni. A tagadással is meg akar felelni.

Az ego az, ami ujjong vagy összezuhan a blogja olvasói létszámának függvényében. Az is meglehet, hogy blogot is csak az ego ír.
Egyáltalában: az ego függ mások véleményétől, a körülményektől.

Az ego az, ami rafinált, gyakran letagadott, el- vagy fel nem ismert pótcselekvésekben keresi a választ, a megoldást, a mélyben meghúzódó, fel nem vállalt, vagy csak meg nem oldott problémákra.

Csakis az ego képes megbetegíteni testet-lelket.

Hangulatai csak az egonak vannak.

Akarni az ego akar. Az ego sajnos nem látja, nem éli a hitet.
Így aztán még az egotól megszabadulni is az ego akar.

2010. szeptember 23., csütörtök

KisVirág születésnapjára



"A kis herceg szemmel kísérte, hogyan jelenik meg rajta egy óriási bimbó, és sejtette, hogy csodálatos tünemény fog kibontakozni belőle; a virág azonban végevárhatatlanul, egyre csak szépítgette magát odabent a zöld szobájában. Nagy gonddal válogatta meg a színeit. Lassan öltözködött, egyenként igazította magára a szirmait. Nyilván nem akart olyan gyűrötten napvilágra lépni, mint a pipacsok. Nem akart megmutatkozni, csak szépsége teljes sugárzásában. Úgy bizony! Nagyon kacér virág volt! Így aztán hosszú napokon át tartott a titokzatos öltözködése. Aztán egy hajnalban, éppen napkeltekor, végre megjelent.
Ásított egyet, és azt mondta, ő, aki olyan aggályos pontossággal dolgozott:
- Ó, még szinte föl sem ébredtem... Elnézést kérek... Még meg se fésülködtem...
A kis herceg nem bírta magába fojtani a csodálkozását:
-Milyen szép vagy!
- Ugye? - felelte kedvesen a virág. - És épp egyszerre születtem a nappal..."

2010. szeptember 20., hétfő

Körülöttem vannak ők is...

A közeli lakberendezési boltosnő harminc éve zárkózottan létezik az utcában, mindenkivel jóban van, messziről, de nem közeledik senkihez. Engem nemcsak megtanított díszcsomagolni, de minap - a környékbeli őslakók csodálkozására - bejött a boltomba megkérdezni, hogy vagyok. Pedig mi se tudunk igazán beszélgetni semmiről.

A tévés beszokni látszik hozzám, múlt héten is szórta a napsugarait.

A napokban díjcsomagot akartam váltani a mobilszolgáltatómnál, bár azt se tudtam, hogy a tavalyi munkahelyem flottájából való kilépés után hová kerültem, a számlák némán hallgattak erről. A fiókvezető diszkréten szólt, hogy csak ne akarjak váltani, mert még mindig annak a cégnek a másodperc-alapú csomagjában vagyok. Megértettem, hogy ő nem vett ki belőle, azután, hogy annak idején megtudta, milyen boltot nyitottam. Tetszik neki, pedig sose járt nálam.

A héten bejött a boltba egy 93 éves néni. Nincs senkije, túlélt mindenkit. 1917-től... ráadásul zsidó. Átvonult rajta a XX. század, meg néhány orosz katona, és belekóstolhatott a XXI. századba is.
Nincs komoly baja, a legnagyobb változás, amit magán észlelt, hogy a régi 174 centijéről összement 155-re. Megmutatta, milyen tornagyakorlatokat végez minden reggel 60 percig, hát mondhatom, magasabbra tudja emelni a lábát nálam.
Négy nyelven beszél, és ahogy mesélte, aznap is kijavított egy adás-vételi szerződést, szóval "okos".
Kérdeztem, mi a hosszú élete titka? Szerinte az, hogy a három udvarlójából egyik nem vette el, a másik kettőhöz pedig ő nem ment hozzá.
Mesélt a hatvanas évekbeli londoni tanulmányútjáról, arról, hogy most lakáskiadásból él, és hogy a családja minden tagja túlélte a holokausztot. Nekem idegennek mesélt, mesélt, és nem vásárolt semmit.
Mikor ott tartott, hogy másnap lesz a születésnapja, megajándékoztam, felköszöntöttem. Talán én vagyok az egyetlen...

Nemzetkarakter és irónia

Mit várnak a britek egy pesszimista, ezer éve depressziós néptől, amelyiknek a himnusza is gyászdal?

2010. szeptember 19., vasárnap

Ismét Vindornyalak, Balaton-felvidék


"Összetört csészék emlékhelye" c. alkalmi kiállítás

Ezúton is köszönöm Fhil adományát. Alsó polc, jobbról a második csésze. És a fölötte levő kékszegélyeshez, a süteményes tányérral, szintén ő segített hozzá. Az említett süteményes tányér mellett pedig KisVirág ajándéka látható.




Egy Kis Virág a Vindornyalaki Tearózsa Teraszon. Beragyogta az esős reggelt:)


Harmadmagával érkezett a rendezvényünkre, panaszolta a pókokat (pedig a korábbi posztba bele is írtam őket), nem panaszolta Dorottya főztjét (igaz, erről nem írtam, mert nyáron étteremből kaptunk meleg ételt, most már értem, miért). Végül is nem érthet egy ember mindenhez.




Jó helyre vittük Mandula kutyát

A két kiállítás, egy koncert, és egy ismeretterjesztő előadás, kóstoltatás és vásár során mindig akadt számára egy simogató kéz.

Mulatságos volt hazafelé az autópályán Virágékkal a "verseny". Ők nyertek, egyszer csak elhúztak előttünk a látóhatáron túlra.

2010. szeptember 17., péntek

"A hátizsákban egy félmosollyal bolygót tévesztettem..."




Nyugi! Minden szép folyamatosan csúszik ki a keze­im közül.
(Douglas Adams)

2010. szeptember 15., szerda

Rólam írta egy kedves naiv...

Egy másik, azóta már bezárt blogom kapcsán.
Szerintem még soha senki nem tett ennyi erőfeszítést, hogy megismerjen, megértsen. Fura, hogy épp egy idegen.

"A választ kerestem: miért?"
Azért Virágom, mert az ember szívesen locsog-fecseg (írásban is), akár még látszólag mély dolgokról is, hogy evvel a nyüzsgéssel, zajongással önnön figyelmét is elterelje a legmélyebben húzódó valóságról.

Tudod, hogy még senki nem látott ilyen szépnek?
Közelről nem is vagyok.
Még közelebbről - ahonnan nézve egy anyagyilkos is az, tehát nem valami kiváltság - persze igen.

Akarat? Az akarat egyenlő az ego-val. Én folyton AKAROK. Küzdök, teperek, mióta megszülettem, és már előtte is. Görcsösen. Egyrészt ennek köszönhetem, hogy egyáltalán élek, még élek, másrészt viszont ugyanennek köszönhetem, hogy így, ahogy.

2010. szeptember 14., kedd

Összeomlás

Az összeomlás okozója mindig az ego.

Ha igazán az ego mögé látnék, ráébredhetnék - azaz nem csak egy-egy pillanatig látnám, hanem átengedném magam a tudásnak -, hogy ami most történik, az a lehető legjobb, ami történhet velem. És hogy a legnagyobb mesterem épp az, akiről most csak annyit érzek, hogy poklot teremtett körém.

Na ja, csak túlélem-e, és ha igen, annyira "épségben", hogy le tudjam vonni a tanulságot? Hogy ezt a leckesorozatot is mint megtanultat, kipipálhassam.

2010. szeptember 13., hétfő

Só mi só

Egy péntek délelőtt kedvesség árasztotta el a bolt utcáját. Már reggel beérkezve láttam, hogy épp a kirakatom előtt egy csodás piros-fehér Mini parkol. A kedvenc autóm.
Fél óra múlva arra kaptam fel a fejemet, hogy egy közeledő férfihang jókedvűen, aranyosan köszönget mindenkinek, meg-megáll, pár barátságos szót vált, majd megint szép napot kíván ennek-annak. A bolt mélyén is éreztem, ahogy a nyomában felsugárzott a környék. Majd a nyitva hagyott ajtómon váratlanul belépett a hang gazdája is. Kedves, szerény és okos. Többet nem mondhatok.
Igyekeztem megtámasztani az állam, hogy le ne essen a meglepetéstől. Neki nem nagyon van, mégis arckarektológusokat zavarba hozó jellem hordozója lehet.
Kicsit sugárzott nekem is, elejtett néhány okos szót,vásárolt, végül jókedvet hagyott maga után.
Később mesélték a szomszédaim, hogy néhány hetente erre jár, és nem csak a helyben lakókkal ilyen, évek óta beköszön mindegyiküknek, noha nem is ügyfelük, vevőjük, ha meg épp nem néznek oda, akkor üdvözlésként kisautójával bevillog nekik a kirakaton.
Az én napomat mindenesetre megszépítette.

A közéleti show-műsorban a hülye szerepét osztották rá. Évek óta jól adja.
Én is be szoktam dőlni a skatulyáknak.

2010. szeptember 12., vasárnap

Görbe tükör rólunk - nézzétek meg :)

Megint a Kétfarkú Kutya Párt, és micsoda humor! A műsorvezető is jó.

Bölcsesség a Budapest Bártól (Ferenczi György)

2010. szeptember 11., szombat

Faludy Centenárium

Faludy kiállítás van a Petőfi Irodalmi Múzeumban, "Olvass, bolyongj, szeress" címmel.
Parányi, de megdöbbentő. Ahogy ez a vers is.

MAGYARORSZÁG

Talán 2020-ban, mondtam. Addig nem élek
és csontjaim sem érzik. Hunyt szemmel ezért láttam,
képzeltem és idéztem minden nap, minden éjjel
az új Magyarországot negyven év bujdosásban.
Esztergom: dombra feltett királyok koronája;
tavaszi eső könnyén átdomborul a Kékes;
s ezüstvértes leányok vágtája Budavára
fölött a bárányfelhők hosszúkás paripáin.

De most, hogy mindennapos köztünk a lehetetlen:
látom, amit meglátni sohasem remélhettem,
és eljátszhatom újra tükröm, a Balatonnal,
tavasszal a vízparton sétálok majd Pozsonyban
s nyáron talán a Csíki havasok alján járok –
jaj bujdosó barátok, nem tudtátok megérni,
Vámbéry, Jászi, Fényes, Szilárd, Zilahy, Kéthly,
Mikes, Kéri Pál, Koestler, Pálóczi, Károlyi!

Vagy jobb, hogy a jövendőt csak álomban láttátok?
Köztünk élősködik még a pártoskodó átok,
a falu meg a város avult harca s lekésünk
Európáról, mert csak egymásba döf a késünk,
és bár elsőnek kezdtük, ott kell cammognunk hátul?

Holdanként több tehetség terem itt, mint akárhol.
Talán sikerül végre. De ezt én be nem várom:
szemet hunyok, mosolygok és jutalmamat kérem,
mint Victor Hugo hajdan. Legyen egy sír a bérem,
sír a 301-es parcella közelében.

Budapest, 1989. (!)

2010. szeptember 7., kedd

Duendénél


Ahol megkereszteltek

Amikor utoljára - kb. másfél évtizede - ezoterikus magazin volt a kezemben, hemzsegtek az ilyen hirdetések: "intenzív megvilágosodás hétvége". Úgy tűnt, mindet a Balatonnál, 4-5 csillagos szállodákban rendezik, egy kisebb vagyonért. Nem tudom, mostanában vannak-e még ilyenek, én ezt a hétvégét olcsóbban, kellemesebben, és meglehet, hogy - ha nem is világosodtam meg - hasznosabban töltöttem Zalaegerszegen, Duendénél.
Pénteken késő este érkeztem, már a busznál vártak rám. Meglepődve vettem tudomásul, hogy annak a templomnak a szomszédságában laknak, ahol engem - bár pesti baba voltam - sok-sok évvel ezelőtt megkereszteltek.
A Buddha-lelkű férj sajnos csak pár órát töltött velünk, több napra elszólította a munkája. Sok beszélgetés, könyvek, délutáni alvások, szüreti bálon Budapest Bár és Szakcsi Lakatos Béla, pálinka, bor, rokonok, szomszédok - kaptam egy csodás méztartót - néhány tanács és gyakorlat itthonra ...
Kölcsönös meglepetést okozott, hogy szeretjük a Star Trekket és a Csillagok Háborúját.




Andics Tibor, a Hevesi Sándor Színház művésze

Duende ellátott minden földi jóval, gluténmentes kenyeret, süteményt készített, s amikor elnyikkantottam magam, hogy milyen leveses vagyok, azt is, amikor pedig a prósza iránti - immáron - reménytelen szerelmemről tettem említést, nyomban nekilátott annak. Tegnap reggel még útravalóval is ellátott. Ki voltam szolgálva, és bevallom, ez most nagyon jól esett.


Krumpliprósza rizsliszttel

Milyen érdekes, ahogy korábban Fhillel, úgy Duendével is mintha régi ismerősök lettünk volna, bizalommal folyt a szó köztünk.
Külön köszönet, amiért Duende befogadott kétszemélyes, intim, kedves fészkükbe. (Levertem egy üvegképet, habitusomnak hála, meg annak is, hogy D. nem birtokló természet.) Ám ahogy a nyolcvanas években szűk, lepukkant szükséglakásomban megfordult fél Európa, úgy nekem sem a külsőségek számítanak. Különben is, én hívattam meg magamat ... :)




Kókusz cica nem mindig hagyott aludni



Kilátás az ágyamból és az egyik ablakból


A sok tanulság közül egy: ha el tudunk engedni valamit, máshol, máshogy, váratlanul visszakaphatjuk, ha igazán szükségünk van rá.
Nagyon ragaszkodom a könyveimhez. Mégis Fhilnek ajándékoztam egyet, látva, hogy neki is szüksége van rá. Persze titokban aggódtam, hogy soha többé nem tudom megvenni, megszerezni...

Duende - semmiről nem tudván - egyszer csak megkérdezte, hogy kérem-e ezt a könyvet, mert neki kettő van.
Persze könnyebb ezt így meglátni, mint az élet minden területén elfogadni, elhinni.



A Csipke Házak a nyolcvanas-kilencvenes évek lakótelepcsodái voltak



Egy cica őrzi ... az álmát


Nő fürdőkádban









2010. szeptember 6., hétfő

Gabilla a boltban

Ismét meglátogatott egy blogger. A fiával. Virágot is hoztak. Kóstolgattak, nézelődtek, mesekönyvet olvasgattak, és szemlélték, ahogy pörgök. Szóhoz nem nagyon jutottak.

A kisfiú kezet csókolt, összepuszilta az arcomat, és Marvin néninek szólított! :)))

2010. szeptember 4., szombat

Cres-szigeti összefoglaló

Autó a Quimby-s szerpentinen:








Lubenice, a legkisebb, legrégebbi még lakott falu és környéke:


Cres város és környéke:





















Szeretem, hogy a kemping egy része naturista. Csak egy ösvény választja el a két részt. Évek óta átjártam arra a partra napozni, fürödni.
Most figyeltem meg először, hogy a jelképes határ is kezd összemosódni. Együtt fürdenek ruhások és ruhátlanok. Családok is, melyekben egyesek meztelenül napoznak, mások nem, párok, ahol az egyik igen, a másik nem. Legalább nincs vita, hogy ki hol akar napozni, és hogy nem tudnak együtt.
Érdekes, hogy néhol a szülők naturisták, mellettük a kamaszok fürdőruháznak, mert ők mindig éppen az aktuális állapotok ellen lázadnak.
A sátrak, lakókocsik lakói is így keverednek, egyikben ruhátlanul főz a szomszéd - ha pasi, akkor megvallom, ezt kissé bizarrnak találom -, a másikban ruhában, kis kötényben.

Úgy sejtem, azért e keveredés, mert az Adrián a naturizmust évtizedekkel ezelőtt meghonosító németek között is hat a szemérmetlen világunkban terjedő álszemérem, és nem töltik már meg a nekik kijelölt kemping-részt. De efelé sodorhatta a lakókat az is, hogy a fél sziget által használt parti sétány a naturista részen vezet át, eddig is látta őket mindenki, akkor meg minek a nagy elkülönülés. Mondjuk mulatságos, hogy ezen a sétányon sétálsz felöltözve, a szembejövőn meg épp nincs semmi, vagy épp fordítva. De legalább semmi nem kötelező, szabadon lehet választani. Senki nem bámul meg senkit, és a gyerekek is egészséges szemléletet tanulnak. Tetszik ez a békés együttélés. Példamutató lehet az élet más területeire is.

2010. szeptember 3., péntek

Trendo mondta

"Ne állj barátod és a hibái közé! Jobban ragaszkodik hozzájuk, mint hozzád!"

Marvin mondta

- Vicces - intonálta gyászosan, - hogy amikor azt hinnéd, ennél rosszabbra már nem is fordulhatnának a dolgok, hirtelen mégis megteszik.

(Ez maga Marvin, a Galaxis Útikalauzból)

2010. szeptember 2., csütörtök

Morfondír

A bölcsek azt mondják, hogy ami nem öl meg, az erősebbé tesz.
Most azt gondolom, hogy persze. Vagy neurotikussá, esetleg pszichotikussá, fizikai krónikus betegségek tárházává, melyek nem feltétlenül ölik meg az embert, legfeljebb évtizedekig nyomorítják.

2010. augusztus 30., hétfő

Acélgyűrű és Fromm igaza

2006-ban párban vettük Cres szigetén. Az enyém Anjou-liliomos, a másik horgonyos.
2007. óta csak én viselem, a másik elkeveredett egy veszekedés és egy költözködés között.
Most jöttünk haza Cres-ről, szomorú 13. évforduló volt. Másnap Pozsonyi Piknik, ahol Bera - megint ő, az okos-ügyes - vette észre, hogy valami lerepült az ujjamról. Hogy lehet, hiszen nem piszkáltam, és nem is lötyögős? Én se nem láttam, se nem éreztem, hogy leesett. A liliom is kifordult belőle. Felvettem, megigazítottam, most megint viselem, mert szeretem.

S ha már ez a szó... Miért kellett Fromm olvasása után 25 évvel megtapasztalnom, hogy igaza van? Hiszen amikor olvastam is, tudtam, éreztem. Bár talán csak fejben.
Hogy az ember idővel bárkit meg tud szeretni. BÁRKIT. De tényleg.
A szeretet mélysége, intenzitása, tartóssága (ha ugyan lehet ilyenjeiről beszélni, mert persze Lázár Ervinnek is igaza van a Négyszögletű Kerek Erdőben) nem a másik féltől, hanem csakis a mi szeretetre való képességünktől függ. Vagy a képtelenségünktől.

Weöres Sándor már akkor megmondta... - Avagy hová lett alólunk a sámedli?

2010. augusztus 22., vasárnap

Most egy kicsit elmegyek tengerezni

Ide.
Azért merem ezt a hálóról feltenni, mert tényleg ilyen a valóságban is!

Évek óta az a gyanúm, hogy ez a klip is itt készült, én mindenesetre mindig ezt hallgatom a komptól vagy a komp felé, a Cres-szigeti szerpentinen:



Viszlát egy hét múlva, addig is minden jót!

2010. augusztus 21., szombat

Ezt mondta a párom...

"Semmelweis Ignácz felfedezte a gyerekágyat, és ettől rögtön lázba jött."

Tapintat (2.)

Mások hibáján csak akkor próbálj javítani, ha e hibát jól látod, anélkül, hogy számodra visszataszító volna; s ha biztosan tudod, hogy beavatkozásod nem tolakodás és nem reménytelen kísérlet.

(Weöres Sándor)

Mindig aktuális

"A szeretet fő-ellensége nem a gyűlölet, hanem az érzelgős jóságoskodás; a hazafiságé nem a haza megtagadása, hanem a méltóságteljes piócaság és handabandázó honmentés; a szerelmi erkölcsé nem a szerelmi erkölcstelenség, hanem a társadalmi tisztesség, mely míg a leplezetlen bujaságot üldözi, százféle korcs bujaságpótlékot kínál."

"A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát."

(Weöres Sándor)

Tizenhárom év



Hétfőn lesz ennyi. 13 év alatt az ember bárki idegenhez közel tud kerülni.
Most féltem őt. És az önféltésből olykor kiemelve a fejemet, szeretném ha boldog lenne.

2010. augusztus 20., péntek

Kétfarkú Kutya Párt (MKKP)


Én nekik adom a kopogtató cédulámat. Mert évek óta mulatságosan, szellemesen mutatnak tükröt nekünk.

(Lábjegyzet: a Nagykörutat már anno is hajózható csatornának tervezték. Az akkor még városi területen kívül áruszállítás céljából lett folyótól folyóig kialakítva a nyomvonala.)