Eltelt egy év, és Marvin elköszön

Üdvözlöm azokat, akik valaha olvastak. Nagy utat járt be ez a blog, a kezdeti populáristól a személyesig.

Köszönöm a sokféle segítséget azoknak, akiknek... másoknak pedig a sokféle tapasztalatot.
Aki tanulni akar, mindenből és mindenkitől tanulhat. Én mindenesetre igyekszem...

Köszönöm néhányotok bizalmát. Szeretném a kapcsolatot tartani, ahogy lehet vagy engeditek, figyelemmel kísérni az életeteket, és drukkolni fogok, hogy túljussatok a nehezén.
Együtt és külön, mind minél előbbre haladjunk az ébredés útján.

A figyelmeteket egy kedves könyvemből idézett frappáns - a rajtunk egyoldalúan uralkodó Elme hatalmára mulatságosan figyelmeztető - mondattal tudom most meghálálni: "Jól gondold meg mielőtt gondolkodnál!"


"Viszlát, és kösz a halakat!" (Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak)

Szép álmokat!

A mai Tízmillószoros Napon áldást kívánok mindannyiunknak munkához, az élethez. És persze szép ébredést!

Hurciba

Költözés. Szombaton délután Virág, vasárnap valamikor majd Tope jön kihámozni engem a dobozok, zsákok rengetegéből. El kell viselniük, hogy a hetek óta tartó hajsza és betegség miatt hisztis vagyok. És hogy a koszos tornacipő mellől előkerülhet a vasaló, de akár valami iratkupac is. Élelmiszer azonban biztos sehonnan sem.
Ilyen az, amikor se idő, se hely a csomagoláshoz, és a holmijaim egy részének összepakolásánál nem is vagyok jelen.
A holnapi rendezvényen pedig úgy látszik, ismét Bera fog átvonszolni. Nem tudom, hogy van az, hogy mi mindig akkor omlunk össze, amikor valami fontos alkalomra kéne koncentrálnunk, és ilyenkor mindig ő a megmentőnk... Olyan ez, mint amikor a háborúzó, széteső "felnőttek" megoldatlan dolgait a koraérett gyereknek kell megoldania.
Elegem van a kulcsrakészen kifizetett, valójában lapraszerelt lakás saját kezű felújításából, az üzlet egyedül szervezéséből, a köhögésből, a kialvatlanságból, az idegi feszültségből...
Tele van az egóm hócipővel.

Pár perc pihenő

Ordítva hallgatom...

Új élet...

"Jön az új élet és elkezd téged, mintha te kezdted volna el." (Sziámi)

Utálok költözködni. A csomagolást a legjobban.
Ó boldog egyszerűség! Ha a több ezer könyv helyett legfeljebb egy Rejtőt és egy Kosáryné Réz Lolát kéne bedobozolni. Na jó, talán még egy nagy Sissy-albumot, amit a nagymama adott (volna) karácsonyra, és olyan jól mutat(na) a nappali szekrénysorában.
És szétválásnál se lehetne azon vitatkozni, hogy kié a Babbie, a Faludy, és kinek alkonyul be Spengler nyugata. Nem fájna a fejem, hogy nem voltam elég szemfüles, és néhány kedvenc könyvbe nem csempésztem bele idejében az ex-librisemet. :)
Ráadásul meggyőződésem, hogy minden költözésnél elvész legalább egy doboz könyvem.

Fáj a derekam, a hátam, és különben is, szétszakad a tüdőm a köhögéstől, nem látok a náthától. Elegem van.

Szürreális

Még valamikor a nyáron megállt a falióránk. Elemet cseréltünk, kocogtattuk, megjavítottuk a letört mutatóját... hiába. Úgy tűnt, az örök háromnegyed nyolcak világában maradunk. Tegnap éjjel rászállt - a korábbi posztban kifejtett rejtélyes invázió nyomán - egy légy, lecsaptuk, és az óramutató megmoccant. Azóta is folyamatosan jár, még a beigazítást is tűrte. Most, hogy költözünk, és mindenki megvette a maga új falióráját is.
Biztos tanúlságos szimbólum lenne, ha meg tudnám fejteni.

Az én egomnak...

138-as az IQ-ja. Mindig bölcs akartam lenni, de bizonyos szempontból csak okos lettem, más szempontból pedig intelligensen ostoba.

A tiédnek mennyi?

Együtt

Tizenhárom év együttélés olyan volt, mint egy intenzív megvilágosodás. Szétköltözve már a begyűjtött információk feldolgozása és a helyes következtetések levonása áll előttünk. Hogy ne vesszenek kárba ezek az évek, melyek során idegenből egyetlen barátokká váltunk.

Étkezési jegy, ego, meg miegymás...

Egész életemben féltem az éhhaláltól. Éheztem is a felében. Ezt le is írtam egy bloggerrel való levelezésben. Pénteken postás érkezett borítékkal, benne ötezer forintért étkezési utalvány, egyetlen sor írás, aláírás semmi. Tudom, hogy honnan van.
Nem, Drága, most még nem éhezem, de azért kedves dolog ez. Csak netem és tévém nem lesz novembertől. A küldeményt nem én vettem át, mert ezen a hétvégén egy borsos árú, háromnapos és igen fárasztó programon vettem részt egy vidéki szállodában. Megérte, még ha a hasznát nem is pénzzel mérik és pihenésre se maradt idő.
Gondolkodtam, hogy visszaküldjem-e a jegyeket, kérve, hogy használják fel másra, és őrizzenek meg emlékezetükben, hátha jövőre szükségem lesz rá. Áh, inkább most leeszem :)

A hétvégi programon elhangzott egy fogalom, amit telitalálatnak érzek. Az ego egyik csapdája a "spirituális ego". Amikor azt hiszi valaki, hogy már mindent tud, már mindent átélt, s evvel mások fölé helyezi magát. Jogot formál arra, hogy mások szellemi-spirituális vezetőjének állítsa be magát, tanácsokat adjon, kritikát mondjon, elvárásokat támasszon. Mindezért elismerést vár. Csakhogy ilyesmit épp az ego követ el, és nincs köze a valódi spiritualitáshoz, mely nem vár el semmit, tehát nem ítél, nem türelmetlen, és képes másokra valóban figyelni, nem pedig a saját félelmeit, elfojtásait vetíti ki.
Blogger-életem alatt én is belebotlottam spirituális egokba. Olyan rafináltba is, hogy csak nagyon sokára vettem észre. De benne is tükörre bukkantam. Hiszen minden ember én vagyok.

Október 30-án elhagyjuk ezt a lakást. Nem emlékeztem rá, emlékeztettek, hogy három évvel ezelőtt szintén október 30-án költöztünk ide. Akkor, másnap ellepték a legyek az egészet. Pedig szúnyogháló van minden nyíláson. A köztes években nem történt hasonló. És most megint hemzsegnek, pedig még a kamra szellőzőjét is behálóztuk. Nem tudni, honnan jönnek, hol voltak eddig, és miért épp most kerültek elő.

Életút

Ideje a meditációnak...

Fhilnek

Becsülöm Benned a belőlem hiányzó alázatot. Szeretem a fel-felcsillanó tisztaságot, egyszerűséget, őszinteséget. A jólelkűséget. A találékonyságot. Ahogy például a fotózást is megtaláltad magadnak, és hozzá az eszközöket is ügyesen megszerzed. Az utazási lehetőségek pedig Téged találtak meg, még meg is fognak találni, és bizonyára sok más jó megtalál még, csak valahogy ki kell tartani.

Tudom, nehéz a kereszt. Bár segíthetnék!

Kérlek, hogy kapaszkodj bele minden apró jóba, egy fotóba, egy ölelésbe, ebbe a posztba, bármibe, ami segít a fejedet egy hajszállal is a víz fölött tartani!

Amikor már lesz hová, Te jöhetsz hozzám megpihenni, kikapcsolni.

Szeress, és tégy amit akarsz!

A félreértések elkerülése végett tisztázni szeretném, hogy ez a felszólítás nem egy erotikus filmben hangzott el :)

Szent Ágostontól származik, és a törvények, a túlszabályozás hiábavalóságára utalt vele. Meccsoda bölcsesség ez több mint másfélezer éve! És meccsoda más világ lenne ez, ha tanulni tudtunk volna, ha tanulnánk belőle.

Kinek fáj a Geréb Ágnes?

Pontosabban: kinek állhat ily nagyon az útjában, kitartóan, évek óta,mint egy krónikus betegség?

Mert hogy a történet nem róla, arról, hogy jó vagy rossz ember-e, kellemes-e a modora, vagy kellemetlen, szokott-e sorbaállás közben tolakodni vagy előreengedi a rászorulókat, ért-e a nőgyógyászathoz vagy sem, szóval nem Geréb Ágnesről szól.
Magam részéről furcsállom a kismamákat, akik egy felfüggesztett orvoshoz járnak szülni. Persze furcsállom azt is, hogy egy - akár méltatlanul, koncepciós ügy keretében is, de - felfüggesztett orvos szülést vezet le. Ne hivatkozhasson már egy alkoholista sebész arra, hogy felfüggesztése ellenére mégis műthet, hiszen a Geréb is praktizál.
És persze furcsállom kicsit a hazugságot is, hogy a kismama nem is szülni volt ott, csak tanácsot kérni, a kilencedik hónap utolsó pillanatában... Na jó, némi jóindulattal szemlélve akár meg is érthetem.

Mindenesetre ez az ügy azonban sajnos nem is a szelíd születésről szól. Hogy stílusosak legyünk, a sok bába között ez a gyermek is elveszni látszik.
A kismamák - a sorozatos törvénysér(te)tés helyett - az elmúlt két évtized alatt kiharcolhatták volna maguknak, hogy ne kényszerítsék őket betegként kórházban szülni. Ha elég erős a nyomás, bizonyára akadt volna néhány más orvos is, aki bevállalja ezt a módszert is, akár elkötelezettségből, akár a piaci igények kiszolgálására. Az orvostársadalom lassan integrálhatta volna az otthonszülést is. Volna... Gondolom, kevésbé frusztrált és korrupt országokban sikerült is.

A népbutítás és meghurcolás szólhat egy öndicsőítő, hálapénzét, nimbuszát féltő, műhibánál egymás kezét mosó, érdekből (is) szűk látókörű szakma eltúlzott önvédelmi reakcióiról.
Akik most kapcsolódnak a történetbe, csak kapkodják a fejüket, nem tudják kibogozni az eredetet, kényelmesebb is elhinni, amit eléjük tálalnak. Végül is épp ez a zavarkeltés lehet a célhoz vezető eszköz.

Szólhat a bármikori hatalom önmagáról figyelmet elterelő "cirkuszt a népnek" törekvéséről.

Szólhat a névtelen tömegek lincselést (a főtéren történő nyilvános akasztás "sajnos" már kiment a divatból) követelő frusztrációjáról.

Azt hihetnénk, hogy a boszorkányüldözés is a múlté.

(Utóirat: Szerencsére akadnak önállóan gondolkodó emberek, köztük kedves dalosom, Palya Bea is.)

A szabadságról

"... mit ér a vak engedelmesség, a ragyogó szorgalom, a nagyok iránt való végtelen alázat, ha az ember nem követheti szívének szép hajlamait?"

(Karácsony Benő)

Schola Hungarcia és egy gregorián dallam

Valaha sokat hallgattam őket. Szép vasárnapot!

Wim Wenders és a road-movie

Imádom ezt a műfajt! Ahol a főhős a földrajzi helyváltoztatása egyben a személyiségfejlődés útja is. Wenders filmjei mestermunkák.

Költői kérdés a szexről

Pótcselekvés, vagy a harmónia része?

Hogy érzelmi hiányok pótlása, kapaszkodás, bizonyítás, az ego egyik játszótere-e, vagy a meglevő két EGÉSZ-ség összeolvadása, két önmagában is teljes ember új színe a szeretet palettáján?

Státusz é s identitás

Másfél évtizeddel ezelőtt egy nagy külvárosi nyomda vezérigazgatójának titkárnője voltam. Az udvaron élt egy hatalmas fügefa, évente kétszer örvendeztette meg a dolgozókat édes gyümölcsével.
Ma éjjel fügét ültettem én is. Történetesen attól a nyomdabelitől kétszáz méterre. Elnevettem magam, amikor arra gondoltam, mit szólnának a régi dolgozók, ha látnának talpig festékesen (ugyanis a világosban még mázoltam), szakadt ruhában, sötétben, a sittes talajban gödröt ásni. Mit ásni, kubikolni! Saját kesztyűtlen, fekete körmű kezemmel vasbetondarabokat, téglát, rothadó szemetet kiszedni.
Akkoriban nagyon messze laktam, folyton elkéstem. Most meg ott fogok lakni a szomszédban. És megint messzire, az akkori lakóhelyem közelébe járok dolgozni.
Még korábban voltam egyebek mellett konyhalány is, még későbben pedig vécét pucoltam Skóciában. Valahol közben egy polgármester mellett dolgoztam titkárnőként, egy uniós cégnél pedig a japán iroda vezetőjeként.
Melyik vagyok én? Egyik sem.

Erdélyi naptár - október

Az eleve elrendelés és a szabad akarat

Igen. ÉS. A kötőszó nem a "vagy". Nem mond ellent egymásnak e két fogalom, nem zárják ki egymást.
Ki az emberek zárják egymást. Évszázados vallásháborúk, inkvizíció folyt e két fogalom egymás elleni "védelmében" is.

"Mindenki azt kapja, amit megérdemel." Rendben van.
Az Áldozat - egyén, nép, bármilyen csoport - is vétkes. Mindig. Ha mi nem is látjuk, hol, mikor... de vétkes. Vétkével szinte automatikusan magára rántja a bajt. Ám ez nem menti fel az Elkövetőt a felelősség alól.

Holokauszt szindróma

Leültetett, elmesélte. Most. Ő is csak ma tudta meg. Egy távoli rokontól, aki pszichiáter, és amíg éltek a történet főszereplői, addig ő is hallgatott. Egyébként is csak töredékekről tudott, ő már a második generáció.
Mindenki hallgatott. Erről nem lehet beszélni, mondják a szakemberek.
Nem csak első, hanem másod- és harmadgenerációs áldozatokról is hallani. Vajon majd még hányról?

Hallgattak. Ha gyerekük régi történetekből akarta az esti mesét, anekdotáztak vicces kamaszkorról, az őseik mulatságos sztorijairól, de évek maradtak ki észrevétlenül a meséből. Évek, melyekhez képest a Sorstalanság eltörpül. Mert egy író megélt történetére is rájátszhat olykor egy másik.
A holokauszt éveiről érintőlegesen, szinte humorosan ejtettek néhány szót, ha egyáltalán. S most kiderült, hogy semmi nem úgy volt...
Nemzedékek tanulták meg így az elfojtást, bezárkózást, hárítást, az érzelmek letiltását, és más, a túlélés támogatására hivatott viselkedésmintákat, örökölték a neurózist ...

"És én most kire haragudjak?"- kérdezte tőlem.

Az egyetlen ember neve, akit valaha gyűlöltem, évtizedek óta áll egy zsinagóga siratófalán. Pedig a teste csak nemrég halt meg.

Tolle tollából

"Nehéz lenne olyan partnert találni, aki egyáltalán nem cipel magában fájdalomtestet, ám talán bölcs döntés nem olyant választani, akinek kivételesen sűrű a fájdalomteste...
Egyes emberek olyan fájdalomtestet hordoznak magukban, amelyik sohasem alszik teljesen. Meglehet, mosolyognak és képesek udvariasan elbeszélgetni, ám nem kell ahhoz pszichikus képességgel rendelkezned, hogy érzékeld a bennük közvetlenül a felszín alatt kavargó boldogtalanságérzést, ami csak a következő olyan eseményre vár, amire reagálhat; a következő olyan emberre, akit hibáztathat vagy akivel összeütközhet;a következő olyan dologra, amivel kapcsolatban boldogtalan lehet. Az ilyen emberek fájdalomteste sohasem juthat elegendő "ételhez", ők mindig éhesek. Ők fölnagyítják az ego ellenségigényét.
Reaktivitásuk révén a viszonylag kis jelentőségű ügyeket hatalmassá fújják föl, ahogy megpróbálnak másokat is bevonni a drámájukba, s ennek érdekében reagálásra késztetni..."

Fhil a boltban járt

Kettesben

Vásárlók

Jó itt

Néhány a képeiből...

Istenek kertje

"Ez a világ a létező világok lehető legjobbika." Leibnitz

Születésnapi vacsora

A kép csak illusztráció

Az úgy volt, hogy meghívott. A párja étterme a lakóhelyemtől 3 percre van. KisVirág főzött egész nap, hogy estére a vendégsereg minden tagját a szíve szerint tudja kiszolgálni. Több fogásból állt a menü. Az előételek, főételek, desszertek és italok sorából gluténérzékenyként is könnyedén tudtam volna megfelelőt választani, de Virágnak ez nem elég. Mindenből készített nekem külön: előételt (a többi számomra ehető mellett gluténmentes keksszel), főételt (a melegítőpultban várakozó sok, számomra ehető finomságon kívül gluténmentes lasagne-t), külön tiramisut, és még gluténmentes sört is kaptam. A speciálisan panírozott padlizsánba már bele se tudtam kóstolni, addigra degeszre ettem magam. Egyébként is mindenből annyit készített, mintha én öten volnék.
Az ajándékok asztalán ott állt kinyomtatva és szépen bekeretezve a köszöntő posztom (én csak megírtam és elküldtem).
Meghallgattam a blogerek neten küldött üdvözleteit (Tihanyi Márkra már az első mondat után ráismertem :))
Párjával jól elcsevegtünk társadalomról, gazdaságról, vendéglátásról, egy kétévesforma rokon-kislány pedig jól összebarátkozott velem.
Némileg az én ihletésemre Virág nekifogott a szép teáscsészék, kancsók felkutatásához, és gyűjteményét most megtekinthettük.
A nekünk készített terítékhez Virág ajándéka is hozzátartozott. Ugyanis ő ajándékozott meg bennünket, egy doboz cukorkával, amire masnival még egy virágos nyalóka is rá volt kötözve.
A többiek még maradtak, én fáradt voltam, meglógtam, és most értem haza. A cukorkás doboz szalagjával épp szalad valamerre a Körte cicám...

Életben

Válasz Duendének (házi feladat)

Az EGO-ról, ahogy most látom:

Az ego az, ami elválaszt. Bármitől, mindentől.

Az ego az, amelyik az igazság leple alatt valójában bosszút, kielégülést, ferde örömet keres, a megbékélés helyett.

Csak az ego képes nyugtalankodni.
Az ego haragszik, dühöng, ordít, megsértődik, kioktat, elégedetlen, visszavág, áldozatnak látja magát, hárít, tükröz, depresszióba menekül... A pszichológia az egoról szól.
Csakis az ego-ra igaz ez a pszichológiai alaptétel is : frusztrációból agresszió vagy regresszió születik.

Az ego az, ami fél (akár póktól, akár a magánytól, szegénységtől, a haláltól vagy az élettől... bármitől), és félelmében - személyiségtől függően olykor bármi áron, bármilyen eszközzel, - manipulálni próbálja a környezetét.

Az ego az, ami a különállóság érzésének leküzdése céljából meg akar felelni másoknak, még ha látszólag nem is akar megfelelni. A tagadással is meg akar felelni.

Az ego az, ami ujjong vagy összezuhan a blogja olvasói létszámának függvényében. Az is meglehet, hogy blogot is csak az ego ír.
Egyáltalában: az ego függ mások véleményétől, a körülményektől.

Az ego az, ami rafinált, gyakran letagadott, el- vagy fel nem ismert pótcselekvésekben keresi a választ, a megoldást, a mélyben meghúzódó, fel nem vállalt, vagy csak meg nem oldott problémákra.

Csakis az ego képes megbetegíteni testet-lelket.

Hangulatai csak az egonak vannak.

Akarni az ego akar. Az ego sajnos nem látja, nem éli a hitet.
Így aztán még az egotól megszabadulni is az ego akar.

KisVirág születésnapjára

"A kis herceg szemmel kísérte, hogyan jelenik meg rajta egy óriási bimbó, és sejtette, hogy csodálatos tünemény fog kibontakozni belőle; a virág azonban végevárhatatlanul, egyre csak szépítgette magát odabent a zöld szobájában. Nagy gonddal válogatta meg a színeit. Lassan öltözködött, egyenként igazította magára a szirmait. Nyilván nem akart olyan gyűrötten napvilágra lépni, mint a pipacsok. Nem akart megmutatkozni, csak szépsége teljes sugárzásában. Úgy bizony! Nagyon kacér virág volt! Így aztán hosszú napokon át tartott a titokzatos öltözködése. Aztán egy hajnalban, éppen napkeltekor, végre megjelent.
Ásított egyet, és azt mondta, ő, aki olyan aggályos pontossággal dolgozott:
- Ó, még szinte föl sem ébredtem... Elnézést kérek... Még meg se fésülködtem...
A kis herceg nem bírta magába fojtani a csodálkozását:
-Milyen szép vagy!
- Ugye? - felelte kedvesen a virág. - És épp egyszerre születtem a nappal..."

Körülöttem vannak ők is...

A közeli lakberendezési boltosnő harminc éve zárkózottan létezik az utcában, mindenkivel jóban van, messziről, de nem közeledik senkihez. Engem nemcsak megtanított díszcsomagolni, de minap - a környékbeli őslakók csodálkozására - bejött a boltomba megkérdezni, hogy vagyok. Pedig mi se tudunk igazán beszélgetni semmiről.

A tévés beszokni látszik hozzám, múlt héten is szórta a napsugarait.

A napokban díjcsomagot akartam váltani a mobilszolgáltatómnál, bár azt se tudtam, hogy a tavalyi munkahelyem flottájából való kilépés után hová kerültem, a számlák némán hallgattak erről. A fiókvezető diszkréten szólt, hogy csak ne akarjak váltani, mert még mindig annak a cégnek a másodperc-alapú csomagjában vagyok. Megértettem, hogy ő nem vett ki belőle, azután, hogy annak idején megtudta, milyen boltot nyitottam. Tetszik neki, pedig sose járt nálam.

A héten bejött a boltba egy 93 éves néni. Nincs senkije, túlélt mindenkit. 1917-től... ráadásul zsidó. Átvonult rajta a XX. század, meg néhány orosz katona, és belekóstolhatott a XXI. századba is.
Nincs komoly baja, a legnagyobb változás, amit magán észlelt, hogy a régi 174 centijéről összement 155-re. Megmutatta, milyen tornagyakorlatokat végez minden reggel 60 percig, hát mondhatom, magasabbra tudja emelni a lábát nálam.
Négy nyelven beszél, és ahogy mesélte, aznap is kijavított egy adás-vételi szerződést, szóval "okos".
Kérdeztem, mi a hosszú élete titka? Szerinte az, hogy a három udvarlójából egyik nem vette el, a másik kettőhöz pedig ő nem ment hozzá.
Mesélt a hatvanas évekbeli londoni tanulmányútjáról, arról, hogy most lakáskiadásból él, és hogy a családja minden tagja túlélte a holokausztot. Nekem idegennek mesélt, mesélt, és nem vásárolt semmit.
Mikor ott tartott, hogy másnap lesz a születésnapja, megajándékoztam, felköszöntöttem. Talán én vagyok az egyetlen...

Nemzetkarakter és irónia

Mit várnak a britek egy pesszimista, ezer éve depressziós néptől, amelyiknek a himnusza is gyászdal?

Ismét Vindornyalak, Balaton-felvidék

"Összetört csészék emlékhelye" c. alkalmi kiállítás

Ezúton is köszönöm Fhil adományát. Alsó polc, jobbról a második csésze. És a fölötte levő kékszegélyeshez, a süteményes tányérral, szintén ő segített hozzá. Az említett süteményes tányér mellett pedig KisVirág ajándéka látható.

Egy Kis Virág a Vindornyalaki Tearózsa Teraszon. Beragyogta az esős reggelt:)

Harmadmagával érkezett a rendezvényünkre, panaszolta a pókokat (pedig a korábbi posztba bele is írtam őket), nem panaszolta Dorottya főztjét (igaz, erről nem írtam, mert nyáron étteremből kaptunk meleg ételt, most már értem, miért). Végül is nem érthet egy ember mindenhez.

Jó helyre vittük Mandula kutyát

A két kiállítás, egy koncert, és egy ismeretterjesztő előadás, kóstoltatás és vásár során mindig akadt számára egy simogató kéz.

Mulatságos volt hazafelé az autópályán Virágékkal a "verseny". Ők nyertek, egyszer csak elhúztak előttünk a látóhatáron túlra.

"A hátizsákban egy félmosollyal bolygót tévesztettem..."

Nyugi! Minden szép folyamatosan csúszik ki a keze­im közül.
(Douglas Adams)

Rólam írta egy kedves naiv...

Egy másik, azóta már bezárt blogom kapcsán.
Szerintem még soha senki nem tett ennyi erőfeszítést, hogy megismerjen, megértsen. Fura, hogy épp egy idegen.

"A választ kerestem: miért?"
Azért Virágom, mert az ember szívesen locsog-fecseg (írásban is), akár még látszólag mély dolgokról is, hogy evvel a nyüzsgéssel, zajongással önnön figyelmét is elterelje a legmélyebben húzódó valóságról.

Tudod, hogy még senki nem látott ilyen szépnek?
Közelről nem is vagyok.
Még közelebbről - ahonnan nézve egy anyagyilkos is az, tehát nem valami kiváltság - persze igen.

Akarat? Az akarat egyenlő az ego-val. Én folyton AKAROK. Küzdök, teperek, mióta megszülettem, és már előtte is. Görcsösen. Egyrészt ennek köszönhetem, hogy egyáltalán élek, még élek, másrészt viszont ugyanennek köszönhetem, hogy így, ahogy.

Összeomlás

Az összeomlás okozója mindig az ego.

Ha igazán az ego mögé látnék, ráébredhetnék - azaz nem csak egy-egy pillanatig látnám, hanem átengedném magam a tudásnak -, hogy ami most történik, az a lehető legjobb, ami történhet velem. És hogy a legnagyobb mesterem épp az, akiről most csak annyit érzek, hogy poklot teremtett körém.

Na ja, csak túlélem-e, és ha igen, annyira "épségben", hogy le tudjam vonni a tanulságot? Hogy ezt a leckesorozatot is mint megtanultat, kipipálhassam.

Só mi só

Egy péntek délelőtt kedvesség árasztotta el a bolt utcáját. Már reggel beérkezve láttam, hogy épp a kirakatom előtt egy csodás piros-fehér Mini parkol. A kedvenc autóm.
Fél óra múlva arra kaptam fel a fejemet, hogy egy közeledő férfihang jókedvűen, aranyosan köszönget mindenkinek, meg-megáll, pár barátságos szót vált, majd megint szép napot kíván ennek-annak. A bolt mélyén is éreztem, ahogy a nyomában felsugárzott a környék. Majd a nyitva hagyott ajtómon váratlanul belépett a hang gazdája is. Kedves, szerény és okos. Többet nem mondhatok.
Igyekeztem megtámasztani az állam, hogy le ne essen a meglepetéstől. Neki nem nagyon van, mégis arckarektológusokat zavarba hozó jellem hordozója lehet.
Kicsit sugárzott nekem is, elejtett néhány okos szót,vásárolt, végül jókedvet hagyott maga után.
Később mesélték a szomszédaim, hogy néhány hetente erre jár, és nem csak a helyben lakókkal ilyen, évek óta beköszön mindegyiküknek, noha nem is ügyfelük, vevőjük, ha meg épp nem néznek oda, akkor üdvözlésként kisautójával bevillog nekik a kirakaton.
Az én napomat mindenesetre megszépítette.

A közéleti show-műsorban a hülye szerepét osztották rá. Évek óta jól adja.
Én is be szoktam dőlni a skatulyáknak.

Görbe tükör rólunk - nézzétek meg :)

Megint a Kétfarkú Kutya Párt, és micsoda humor! A műsorvezető is jó.