2010. szeptember 29., szerda

Holokauszt szindróma

Leültetett, elmesélte. Most. Ő is csak ma tudta meg. Egy távoli rokontól, aki pszichiáter, és amíg éltek a történet főszereplői, addig ő is hallgatott. Egyébként is csak töredékekről tudott, ő már a második generáció.
Mindenki hallgatott. Erről nem lehet beszélni, mondják a szakemberek.
Nem csak első, hanem másod- és harmadgenerációs áldozatokról is hallani. Vajon majd még hányról?

Hallgattak. Ha gyerekük régi történetekből akarta az esti mesét, anekdotáztak vicces kamaszkorról, az őseik mulatságos sztorijairól, de évek maradtak ki észrevétlenül a meséből. Évek, melyekhez képest a Sorstalanság eltörpül. Mert egy író megélt történetére is rájátszhat olykor egy másik.
A holokauszt éveiről érintőlegesen, szinte humorosan ejtettek néhány szót, ha egyáltalán. S most kiderült, hogy semmi nem úgy volt...
Nemzedékek tanulták meg így az elfojtást, bezárkózást, hárítást, az érzelmek letiltását, és más, a túlélés támogatására hivatott viselkedésmintákat, örökölték a neurózist ...

"És én most kire haragudjak?"- kérdezte tőlem.

Az egyetlen ember neve, akit valaha gyűlöltem, évtizedek óta áll egy zsinagóga siratófalán. Pedig a teste csak nemrég halt meg.

7 megjegyzés:

  1. Kedves Marvin!

    Érintett, harmadik generációs zsidóként kérdeznélek: az utolsó előtti mondatod nem vágom. Kinek a neve van felírva egy zsini "siratófalára"? Ha publikus, megköszönném a választ.

    Egy kis kiigazítást engedj meg nekem:
    A zsiniknek nincs "siratófaluk". A Siratófal (héberül Kotel Mááriv azaz Nyugati Fal), a Második Jeruzsálemi Szentély megmaradt része, mely Jeruzsálemben található, és a zsidóság legszentebb helye.

    A történelmi pontosság kedvéért:
    Az Első Jeruzsálemi Templom i. e. 586-ban történt lerombolására és a Második Templom megsemmisülésére - amely szerencsétlen történelmi egybeeséssel i. sz. 70-ben ugyanezen a napon történt - emlékezünk a zsidóság legnagyobb gyásznapján, Tisá BöÁvkor, mely a zsidó naptár szerint Áv hónap 9-én van, a polgári naptár szerint 2010-ben augusztus hónapban volt.

    Az Első Templomot a babilóniaiak fosztották ki és égették porig, a Másodikat a rómaiak. A Templomnak, a nép vallási központjának lerombolása nemcsak a vallásra mért súlyos csapást, hanem az első - később a második - Zsidó Állam megszűnését is jelentette, és a zsidók kiűzetését saját országukból.

    Szép napot!

    Vaddi

    P.s.: Nem tudom nicknévvel beküldeni a megjegyzésem, ezért aláírom, elnézést.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Vaddi. Vallástörténetből én is jó vagyok, másokat szoktam korrepetálni. Szintén:)
    De bizony hogy van a zsinagógáknak is, legalábbis a köznyelv így nevezi azt a falat, ahol a holokauszt áldozatai vannak bevésve. Ez csak olyan, mint ahogy papnak nevezik a rabbit, holott nem az, mert nem levita, és templomnak a zsinagógát, holott templom csak egy volt.
    Magam nem vagyok egyébként zsidó.
    Hogy ki az, aki nemrég halt meg testben, a törzsolvasóknak kiderülhetett, az apósom.
    De egyébként mindegy. Hiszen a történéseket sem írtam le, csak az érzéseimet.

    VálaszTörlés
  3. Bocs, akartam írni, hogy nem kohanita... betudható a fáradtságnak.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Marvin!

    Hát, akkor a köznyelv rosszul használja a szót. :) A Holocaust (Shoá) áldozatainak nevét mártír emlékműveken tüntetik fel. A Siratófal Jeruzsálemben található. Ez utóbbi helyen imádkoznak. A mártíremlékműveknél nem, legalábbis közösségi gyászimát (Káddist) nem mondanak. Azt a zsinagógában teszik, s ahhoz minjen szükséges. Minjen = 10 felnőtt zsidó férfi a közösségi imához. És hogy ki zsidó férfi?
    1. anyai ágon legyen zsidó ahogy azt a Háláchá, a zsidó jogrend előírja.
    2. legyen körülmetélve, a Tórai parancsolatnak megfelelően legyen brisze (= brit milá), vagyis legyen felvéve Ábrahám szövetségébe.

    A rabbi nem pap. :) Papok, az ókorban kizárólag kohénok (koheniták) lehettek, úgy ahogy Te is írod. A rabbi esetén a származás ma már nem számít, tökmindegy hogy levita vagy kohenita. Erre utal a név is, mely a rav-rab héber szóból származik, s melynek jelentése nagy, nagy tudású. A rabbi tehát tanító. :)

    Kérlek ne haragudj, nem akartam a magánszférádba hatolni a kérdéssel, így nem feszegetem tovább.

    Mégegyszer minden szépet és jót kívánok. :)

    Shalom!

    שלום

    Vaddi

    VálaszTörlés
  5. Igen, érdekes, amit írsz.
    Én is tulajdonképpen a keresztény hitoktatói státusszal azonosítom a rabbiét.

    Egyébként benéztem Hozzád, érdekes, bár nem az én világom. De a világ sokféle...
    Üdv Néked is, minden jót!

    VálaszTörlés
  6. bocs, én nem tudnék benézni abba a blogba?
    (Waddiéba)

    VálaszTörlés
  7. Vaddi. Keress rá, én is úgy találtam.

    VálaszTörlés