Eltelt egy év, és Marvin elköszön

Üdvözlöm azokat, akik valaha olvastak. Nagy utat járt be ez a blog, a kezdeti populáristól a személyesig.

Köszönöm a sokféle segítséget azoknak, akiknek... másoknak pedig a sokféle tapasztalatot.
Aki tanulni akar, mindenből és mindenkitől tanulhat. Én mindenesetre igyekszem...

Köszönöm néhányotok bizalmát. Szeretném a kapcsolatot tartani, ahogy lehet vagy engeditek, figyelemmel kísérni az életeteket, és drukkolni fogok, hogy túljussatok a nehezén.
Együtt és külön, mind minél előbbre haladjunk az ébredés útján.

A figyelmeteket egy kedves könyvemből idézett frappáns - a rajtunk egyoldalúan uralkodó Elme hatalmára mulatságosan figyelmeztető - mondattal tudom most meghálálni: "Jól gondold meg mielőtt gondolkodnál!"


"Viszlát, és kösz a halakat!" (Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak)

Szép álmokat!

A mai Tízmillószoros Napon áldást kívánok mindannyiunknak munkához, az élethez. És persze szép ébredést!

Hurciba

Költözés. Szombaton délután Virág, vasárnap valamikor majd Tope jön kihámozni engem a dobozok, zsákok rengetegéből. El kell viselniük, hogy a hetek óta tartó hajsza és betegség miatt hisztis vagyok. És hogy a koszos tornacipő mellől előkerülhet a vasaló, de akár valami iratkupac is. Élelmiszer azonban biztos sehonnan sem.
Ilyen az, amikor se idő, se hely a csomagoláshoz, és a holmijaim egy részének összepakolásánál nem is vagyok jelen.
A holnapi rendezvényen pedig úgy látszik, ismét Bera fog átvonszolni. Nem tudom, hogy van az, hogy mi mindig akkor omlunk össze, amikor valami fontos alkalomra kéne koncentrálnunk, és ilyenkor mindig ő a megmentőnk... Olyan ez, mint amikor a háborúzó, széteső "felnőttek" megoldatlan dolgait a koraérett gyereknek kell megoldania.
Elegem van a kulcsrakészen kifizetett, valójában lapraszerelt lakás saját kezű felújításából, az üzlet egyedül szervezéséből, a köhögésből, a kialvatlanságból, az idegi feszültségből...
Tele van az egóm hócipővel.

Pár perc pihenő

Ordítva hallgatom...

Új élet...

"Jön az új élet és elkezd téged, mintha te kezdted volna el." (Sziámi)

Utálok költözködni. A csomagolást a legjobban.
Ó boldog egyszerűség! Ha a több ezer könyv helyett legfeljebb egy Rejtőt és egy Kosáryné Réz Lolát kéne bedobozolni. Na jó, talán még egy nagy Sissy-albumot, amit a nagymama adott (volna) karácsonyra, és olyan jól mutat(na) a nappali szekrénysorában.
És szétválásnál se lehetne azon vitatkozni, hogy kié a Babbie, a Faludy, és kinek alkonyul be Spengler nyugata. Nem fájna a fejem, hogy nem voltam elég szemfüles, és néhány kedvenc könyvbe nem csempésztem bele idejében az ex-librisemet. :)
Ráadásul meggyőződésem, hogy minden költözésnél elvész legalább egy doboz könyvem.

Fáj a derekam, a hátam, és különben is, szétszakad a tüdőm a köhögéstől, nem látok a náthától. Elegem van.

Szürreális

Még valamikor a nyáron megállt a falióránk. Elemet cseréltünk, kocogtattuk, megjavítottuk a letört mutatóját... hiába. Úgy tűnt, az örök háromnegyed nyolcak világában maradunk. Tegnap éjjel rászállt - a korábbi posztban kifejtett rejtélyes invázió nyomán - egy légy, lecsaptuk, és az óramutató megmoccant. Azóta is folyamatosan jár, még a beigazítást is tűrte. Most, hogy költözünk, és mindenki megvette a maga új falióráját is.
Biztos tanúlságos szimbólum lenne, ha meg tudnám fejteni.

Az én egomnak...

138-as az IQ-ja. Mindig bölcs akartam lenni, de bizonyos szempontból csak okos lettem, más szempontból pedig intelligensen ostoba.

A tiédnek mennyi?

Együtt

Tizenhárom év együttélés olyan volt, mint egy intenzív megvilágosodás. Szétköltözve már a begyűjtött információk feldolgozása és a helyes következtetések levonása áll előttünk. Hogy ne vesszenek kárba ezek az évek, melyek során idegenből egyetlen barátokká váltunk.

Étkezési jegy, ego, meg miegymás...

Egész életemben féltem az éhhaláltól. Éheztem is a felében. Ezt le is írtam egy bloggerrel való levelezésben. Pénteken postás érkezett borítékkal, benne ötezer forintért étkezési utalvány, egyetlen sor írás, aláírás semmi. Tudom, hogy honnan van.
Nem, Drága, most még nem éhezem, de azért kedves dolog ez. Csak netem és tévém nem lesz novembertől. A küldeményt nem én vettem át, mert ezen a hétvégén egy borsos árú, háromnapos és igen fárasztó programon vettem részt egy vidéki szállodában. Megérte, még ha a hasznát nem is pénzzel mérik és pihenésre se maradt idő.
Gondolkodtam, hogy visszaküldjem-e a jegyeket, kérve, hogy használják fel másra, és őrizzenek meg emlékezetükben, hátha jövőre szükségem lesz rá. Áh, inkább most leeszem :)

A hétvégi programon elhangzott egy fogalom, amit telitalálatnak érzek. Az ego egyik csapdája a "spirituális ego". Amikor azt hiszi valaki, hogy már mindent tud, már mindent átélt, s evvel mások fölé helyezi magát. Jogot formál arra, hogy mások szellemi-spirituális vezetőjének állítsa be magát, tanácsokat adjon, kritikát mondjon, elvárásokat támasszon. Mindezért elismerést vár. Csakhogy ilyesmit épp az ego követ el, és nincs köze a valódi spiritualitáshoz, mely nem vár el semmit, tehát nem ítél, nem türelmetlen, és képes másokra valóban figyelni, nem pedig a saját félelmeit, elfojtásait vetíti ki.
Blogger-életem alatt én is belebotlottam spirituális egokba. Olyan rafináltba is, hogy csak nagyon sokára vettem észre. De benne is tükörre bukkantam. Hiszen minden ember én vagyok.

Október 30-án elhagyjuk ezt a lakást. Nem emlékeztem rá, emlékeztettek, hogy három évvel ezelőtt szintén október 30-án költöztünk ide. Akkor, másnap ellepték a legyek az egészet. Pedig szúnyogháló van minden nyíláson. A köztes években nem történt hasonló. És most megint hemzsegnek, pedig még a kamra szellőzőjét is behálóztuk. Nem tudni, honnan jönnek, hol voltak eddig, és miért épp most kerültek elő.

Életút

Ideje a meditációnak...

Fhilnek

Becsülöm Benned a belőlem hiányzó alázatot. Szeretem a fel-felcsillanó tisztaságot, egyszerűséget, őszinteséget. A jólelkűséget. A találékonyságot. Ahogy például a fotózást is megtaláltad magadnak, és hozzá az eszközöket is ügyesen megszerzed. Az utazási lehetőségek pedig Téged találtak meg, még meg is fognak találni, és bizonyára sok más jó megtalál még, csak valahogy ki kell tartani.

Tudom, nehéz a kereszt. Bár segíthetnék!

Kérlek, hogy kapaszkodj bele minden apró jóba, egy fotóba, egy ölelésbe, ebbe a posztba, bármibe, ami segít a fejedet egy hajszállal is a víz fölött tartani!

Amikor már lesz hová, Te jöhetsz hozzám megpihenni, kikapcsolni.

Szeress, és tégy amit akarsz!

A félreértések elkerülése végett tisztázni szeretném, hogy ez a felszólítás nem egy erotikus filmben hangzott el :)

Szent Ágostontól származik, és a törvények, a túlszabályozás hiábavalóságára utalt vele. Meccsoda bölcsesség ez több mint másfélezer éve! És meccsoda más világ lenne ez, ha tanulni tudtunk volna, ha tanulnánk belőle.

Kinek fáj a Geréb Ágnes?

Pontosabban: kinek állhat ily nagyon az útjában, kitartóan, évek óta,mint egy krónikus betegség?

Mert hogy a történet nem róla, arról, hogy jó vagy rossz ember-e, kellemes-e a modora, vagy kellemetlen, szokott-e sorbaállás közben tolakodni vagy előreengedi a rászorulókat, ért-e a nőgyógyászathoz vagy sem, szóval nem Geréb Ágnesről szól.
Magam részéről furcsállom a kismamákat, akik egy felfüggesztett orvoshoz járnak szülni. Persze furcsállom azt is, hogy egy - akár méltatlanul, koncepciós ügy keretében is, de - felfüggesztett orvos szülést vezet le. Ne hivatkozhasson már egy alkoholista sebész arra, hogy felfüggesztése ellenére mégis műthet, hiszen a Geréb is praktizál.
És persze furcsállom kicsit a hazugságot is, hogy a kismama nem is szülni volt ott, csak tanácsot kérni, a kilencedik hónap utolsó pillanatában... Na jó, némi jóindulattal szemlélve akár meg is érthetem.

Mindenesetre ez az ügy azonban sajnos nem is a szelíd születésről szól. Hogy stílusosak legyünk, a sok bába között ez a gyermek is elveszni látszik.
A kismamák - a sorozatos törvénysér(te)tés helyett - az elmúlt két évtized alatt kiharcolhatták volna maguknak, hogy ne kényszerítsék őket betegként kórházban szülni. Ha elég erős a nyomás, bizonyára akadt volna néhány más orvos is, aki bevállalja ezt a módszert is, akár elkötelezettségből, akár a piaci igények kiszolgálására. Az orvostársadalom lassan integrálhatta volna az otthonszülést is. Volna... Gondolom, kevésbé frusztrált és korrupt országokban sikerült is.

A népbutítás és meghurcolás szólhat egy öndicsőítő, hálapénzét, nimbuszát féltő, műhibánál egymás kezét mosó, érdekből (is) szűk látókörű szakma eltúlzott önvédelmi reakcióiról.
Akik most kapcsolódnak a történetbe, csak kapkodják a fejüket, nem tudják kibogozni az eredetet, kényelmesebb is elhinni, amit eléjük tálalnak. Végül is épp ez a zavarkeltés lehet a célhoz vezető eszköz.

Szólhat a bármikori hatalom önmagáról figyelmet elterelő "cirkuszt a népnek" törekvéséről.

Szólhat a névtelen tömegek lincselést (a főtéren történő nyilvános akasztás "sajnos" már kiment a divatból) követelő frusztrációjáról.

Azt hihetnénk, hogy a boszorkányüldözés is a múlté.

(Utóirat: Szerencsére akadnak önállóan gondolkodó emberek, köztük kedves dalosom, Palya Bea is.)

A szabadságról

"... mit ér a vak engedelmesség, a ragyogó szorgalom, a nagyok iránt való végtelen alázat, ha az ember nem követheti szívének szép hajlamait?"

(Karácsony Benő)

Schola Hungarcia és egy gregorián dallam

Valaha sokat hallgattam őket. Szép vasárnapot!

Wim Wenders és a road-movie

Imádom ezt a műfajt! Ahol a főhős a földrajzi helyváltoztatása egyben a személyiségfejlődés útja is. Wenders filmjei mestermunkák.

Költői kérdés a szexről

Pótcselekvés, vagy a harmónia része?

Hogy érzelmi hiányok pótlása, kapaszkodás, bizonyítás, az ego egyik játszótere-e, vagy a meglevő két EGÉSZ-ség összeolvadása, két önmagában is teljes ember új színe a szeretet palettáján?

Státusz é s identitás

Másfél évtizeddel ezelőtt egy nagy külvárosi nyomda vezérigazgatójának titkárnője voltam. Az udvaron élt egy hatalmas fügefa, évente kétszer örvendeztette meg a dolgozókat édes gyümölcsével.
Ma éjjel fügét ültettem én is. Történetesen attól a nyomdabelitől kétszáz méterre. Elnevettem magam, amikor arra gondoltam, mit szólnának a régi dolgozók, ha látnának talpig festékesen (ugyanis a világosban még mázoltam), szakadt ruhában, sötétben, a sittes talajban gödröt ásni. Mit ásni, kubikolni! Saját kesztyűtlen, fekete körmű kezemmel vasbetondarabokat, téglát, rothadó szemetet kiszedni.
Akkoriban nagyon messze laktam, folyton elkéstem. Most meg ott fogok lakni a szomszédban. És megint messzire, az akkori lakóhelyem közelébe járok dolgozni.
Még korábban voltam egyebek mellett konyhalány is, még későbben pedig vécét pucoltam Skóciában. Valahol közben egy polgármester mellett dolgoztam titkárnőként, egy uniós cégnél pedig a japán iroda vezetőjeként.
Melyik vagyok én? Egyik sem.

Erdélyi naptár - október