Északi öröm

Minden jót az új esztendőben!

Plázaduma vagy össznépi gügyögés

Trendo ötlete nyomán írok, melyet először elvetettem avval, hogy épp most nem nagyon izgat ez a téma. Ám a családi gyűjtésből származó két mondatot sajnáltam volna veszni hagyni, így mégis elhelyezek néhány sort elébe.

Életvitelünk rohanásában rövidülnek szavaink is. Ehhez bizonyára hozzájárul a kommunikáció technicizálódása (szép magyar szó, de anyanyelvünkön körülírni ugye nincs idő), mert a végtelennek tűnő új lehetőségek csábítására egyre többet locsogunk. Sms-ben például - ha nem akarjuk, hogy lerohadjon az ujjunk - kénytelenek vagyunk rövidíteni. Ez lassan átterjed az elektronikus leveleinkre, majd a verbális kommunikációnkra is. Még a kirakatokban is megjelennek az egy-két szótagra csonkolt feliratok.

A locsogáshoz sok idő kell, az pedig nincsen. Egyébként is, sem nekünk, sem szintén infantilis "vezetőinknek" nem áll érdekében, hogy felnőjünk, így aztán természetes, hogy gügyögünk.
Korábban a tizenévesekre, vagy más szűkebb rétegekre jellemző szavak meghonosodnak köznyelvünkben: csocsi, csövi, novcsi, uncsi (tipikus tarnszgenerációs példa, jelenthet unalmast és unokát is), sali, ubi, kápi, nari, pari, pulcsi, üccsi, naci... Ezeket hallva akár én is mondhattam volna:

Olyan depi voltam, hogy majdnem öngyi lettem.

S ha mégis így alakulna, vagy megszakadnék a nevetéstől:

Talizunk a temiben a ravinál.

Shalom!

Karácsony után

E klip beágyazása le van tiltva, ezért így csatolom ide.

Most, hogy azok is megünnepelték a zsidó Jézus születését, akik egy kanál vízben fojtanák meg - vagy a finomabb lelkűek másokkal fojtatnák meg - a zsidókat, melegeket, hidegeket, háromszeműeket vagy négyfülűeket, apa- és anyakomplexusosakat, a patetikusakat és antipatikusokat, valamint a feketét, fehéret, tarkát... talán hallgassunk ismét valamit, valami mást a szeretetről. (Csak úgy, jó demagóg módjára.)

Pajor Tamás Önök érték c. albumán szerepel az eredeti változat, erről a lemezről később majd ejtek még szót.

Futurista kiskutya és horrorisztikus macska

"Ördög vagy angyalom"

Szalad, szalad a Mandula, ki tudja, hol áll meg...

2007-ben még milyen ártalmatlan kópénak látszott...

Karácsonyi kocsmatúra

Az úgy vót, hogy évekig az újpesti piacra jártunk karácsonyfáért. S akkor aztán eme komoly döntést igénylő műveletet mindig egy kis piac körüli kocsmatúrával melegítettük elő. Kultúrált emberek lévén, egymásnak is megmagyaráztuk, hogy mi tulajdonképpen szociológiai tanulmányúton vagyunk. Tehát ahány kocsma volt 200 méteres körzetben (szám szerint 3, meg még 2 talponálló bódé magába a piacba belefoglalva), ott ittunk egy felest.
Ennek következtében egyszer, mikor ráböktünk a túra végén a kiválasztott fára, és az árus azt mondta, hogy négyezer-ötszáz, a párom rávágta: ötezer, és egy fillérrel se több! Közben jóleső büszkeség melengette a bensejét, hogy milyen ügyesen alkudott.
Azóta nem veszünk élő fenyőt, vesszőből-tobozból font fácskánk van.
Szociológiát olvasunk újságban, könyben vagy neten.
Inni meg lehet itthon is.


(Szerdán némiképp felelevenítettük a régi szokást. Fa nélkül, pusztán a bevásárlás ürügyén, ismét Újpesten, a csarnokban egy talponállóban és a parkoló melletti retro-hodályban. A képek ez utóbbiban készültek, el lehet dönteni, hogy az alkoholos befolyásoltság vagy szándékolt művészi koncepció miatt ilyenek. Az üzlet karácsonykor is nyitva. A hétköznapokon is többnyire egyedül poharukba vagy a láthatóan valamelyik egykori törzsvendég által gyárban, fusiban készült alumínium hamutartóra meredők - mivel többen vannak - talán mégsem érzik magukat egészen magányosnak.)

Stíluskavalkád

Hát én körülbelül ekkor szerettem utoljára az Anyma Sound Systemet... Odavagyok a műfajok keveredéséért.

Rendhagyó ének karácsonyra

Bölcsesség nem csak karácsonyra

"Ha hív a szeretet, kövessétek őt,

bár útjai kemények és meredekek.

És ha betakar a szárnyaival, engedelmeskedjetek néki,

bár a kard, amely szárnyai közt rejtőzik, sebet üthet rajtatok.

És ha szól hozzátok, higgyetek neki,

bár a hangja talán összetöri álmaitokat, miként az északi szél elpusztítja a kerteket.

Mert miként a szeretet megkoronáz, úgy keresztre is feszít benneteket. Miként ő a növekedésetek miatt vagyon, úgy meg is fog nyesni titeket.

Miként felemelkedik a magasságaitokig, hogy megsimogassa leggyengébb ágaitokat, amelyek a napsütésben remegnek,

úgy le fog hatolni a gyökereitekig és megrázza azokat földjük biztonságában.

Mint a búzakévét, összegyűjt magának.

Kicsépel, hogy mezítelenek legyetek.

Megszitál, hogy megszabadítson a pelyvától.

Addig őröl, amíg fehérek nem lesztek.

Megdagaszt, amíg formálhatókká váltok;

és akkor átad benneteket szent tüzének, hogy szentelt kenyér váljék belőletek Isten szentséges ünnepére.

Mindezeket megcselekszi majd a szeretet véletek, azért, hogy megismerjétek szívetek rejtelmeit és hogy e megismerésben az Élet szívének részeivé legyetek.

De ha félelmeitek közepette csak a szeretet békéjét és gyönyörét keresnétek,

akkor jobb lenne, ha mezítelenségeteket eltakarva elhagynátok a szeretet cséplőcsűrét,

és elmennétek az évszaknélküli világba, ahol kacagni fogtok, de nem minden kacagásotokkal, és ahol sírni fogtok, de nem hullatjátok majd el minden könnyeteket.

A szeretet csupán önmagát adja és nem vesz el semmit, csupán önmagából.

A szeretet nem birtokol, de ő sem birtokolható;

mert a szeretet elegendő – a szeretetnek.

Ha szerettek, nem kellene azt mondanotok: ‘Isten a szívemben van’, inkább mondjátok ezt: ‘Íme, Isten szívében vagyok’.

És ne gondoljátok, hogy igazgathatjátok a szeretet útját, mert a szeretet, ha érdemesnek tart reá, igazgatja majd a ti útjaitokat.

A szeretetnek nincs más vágya, mint hogy önmagát beteljesítse.

De ha szerettek és szükségképpen vágyaitok vannak, íme ezek legyenek a vágyaitok:

Óhajtsatok felolvadni és olyanná válni, mint a futó patak, amely dalát dúdolja az éjszakában.

Kívánjátok megismerni a túlságos gyöngédség kínját.

Megsebeztetni a szeretet megismerése által;

és készségesen, örömmel hullatni véreteket.

Hajnalban ébredni szárnyaló szívvel és hálát adni, hogy megérhettétek a szeretet új napját;

megpihenni délidőben és elmélkedni a szeretet révületén;

hálatelten térni haza estenden;

és akkor elaludni imádsággal szívetekben, amelyet szeretteitekért imádkoztok és ajkatokon a dícséret dalával." (Khalil Gibran: A próféta)

Szép karácsonyt Mindnyájunknak!

Burgonyakrémleves - mindenkinek

Halihó entellektüelek! (Vagy ahogy egy kollégám bírta mondani: entüelek.)
Jöjjön már valami a konyhából is!

Ezt a receptet egy ausztriai vacsoraélmény ihlette, az ott fogyasztott levest próbáltam - végül közönségsikerrel - a következőképpen rekonstruálni:

Hámozott burgonyát apróra kockázva egy kisebb, egészben hagyott, hámozott hagymával megfőzünk, sózunk. A burgonya egyharmadát kivesszük egy tálra. A többit tejföllel és a főtt hagymával, főzővízzel összeturmixoljuk. Ezután visszatesszük a félrerakott burgonyát, babérlevelet, őrölt szerecsendiót, és esetleg fehérborsot vagy őrölt köményt adunk hozzá (nem mindet egyszerre, érdemes alkalmanként variálni). Összefőzzük, majd a babérlevél kivétele után tálaljuk.

Magam sem vagyok konyhatündér, így ezt a levest jó lelkiismerettel ajánlom rutintalan, ám éhes bármilyen rendű-rangú, nemü előállítóknak valamint fogyasztóknak.

Vegyétek és egyétek az én burgonyaevéseim emlékezetére, mivel többé már nem ehetek :(
Egyúttal számomra itt van a 17 éve tartó vegaság vége, úgyhogy várom cserébe a csirke-recepteket! :)

Tél, hó, nyugi

Jó a zene és az animáció, óhó, a hó...

Amikor a télen oly meglepő és váratlan hóesés során elakad ország, város, javaslom, ne menjünk sehová! Legfeljebb is maradjunk házunk tája környékén, a közeli parkban egy hógolyócsata erejéig - nekem szombat este már megvolt -, vagy vonszoljuk el szánkónkat egy elérhető távolságban levő dombra. Jobb híján - és csakis felnőtt kíséretében - egy vasúti töltés is megteszi. Kérdés, hogy hol találunk ehhez felnőttet... :)

Advent utolsó vasárnapján

Elfogynak, ha fogyni hagyjuk...

Róma

Trendo írta egy másik poszthoz: "OFF. Nem tudom hova beírni ezt a kommentet.
Harmadszor olvastam el e római útijegyzetedet. Nagyszerű! Minden benne van, ami a hasonló magán útleírásokból hiányozni szokott. Kísérlet a befogadhatatlan befogadására, csodás reflexiók az élményre és a kitárulkozó, mégis titkokba burkolózó Örök Városra. Gratulálok!"

Szóval ha tényleg ennyire jó, akkor... néhány hete megtalálható a jobb sávban, a Roma Cittá képek alatt. (Bár tudom, többen olvastátok annak idején privát levélként :)) A képsorra kattintva nagyobban és feliratozva láthatóak.

Kispál-rajongóknak másképp

A csodálatos Németh Jucival

Dani, Trendo...

"Ezt elkúrtátok!"

Tope minap arra kért, írjak összefoglalót a rendszerváltás éveiről, a két "honismereti" táborozásról, melyeken közösen vettünk részt, a Rakpart Klubról, a többiről, és az akkori prominensek későbbi életútjáról. Az én memóriám jobb az övénél – állítja ő.
Ahogy az ilyen kéréseivel lenni szokott, összefoglalómat talán most is a diákjai okulására szánja.

Első reakcióm az volt, hogy ehhez egy év szabadságot kellene fizetnie. Szerencsére épp ezt és épp így nem értem rá vele is tudatni. Később egyszerűen idő- és objektivitáshiányra hivatkoztam. Aztán lassan kialakult, mégis mit írnék, bár ebből nem lesz epocha.
1990 körül átfutott rajtam a gondolat, hogy megírhatnám a visszaemlékezéseimet. Akkoriban mindenre volt könyvkiadó és kereslet, erre is lett volna. De ugyanaz a gondolatbéli mondat úgy folytatódott, hogy milyen nagy szerencséje van azoknak, akikről írhatnék, és nem fogok, mert már akkor is több szinten éltem a zsúfolt életemet, ezért már akkor is kipotyogtak az adatok a fejemből, többnyire benyomások és konklúziók maradtak meg. Vagyis a leszűrt és továbbvitelre érdemes tapasztalat. A mondat még tovább is gördült, oda, hogy tulajdonképpen nekem van nagy szerencsém, amiért nem tudok egy könyvnyi egzakt dátummal, névvel, helyszínnel, klf. adattal előállni. Az átéltekről legfeljebb regényt írhattam volna, ám ehhez a tehetség hiányzott.

Sokszor zavaró a hiányos emlékezetem. Általános iskolai osztálytársaimat nem tudom megnevezni, egy-két kivétellel nem ismerem fel őket, rendre keverem az ásokat a bésekkel, pedig nyolc évet töltöttünk együtt. Magamra is haragítottam őket a wiw-en. Életem eseményei folyamatként úsznak utánam, gyakran nevek, helyszínek, talán fontos részletek nélkül. Letagadom, hogy ismerem, letagadom, hogy jártam ott, még azt is, hogy átéltem volna ezt vagy azt… ezért elkezdtem a párom memóriába, mint kiegészítő winchesterre betölteni addigi életem még felderengő részleteit. Csakhogy egy idő után az övé is megtelt. Tehát itt lebegek én, emlékeim impresszionista tengerén, részletek nélkül, gyakran csak esszenciákkal. Jó, tudom, hogy általában így lebegünk, így érkezünk ebbe a világba (sőt a legtöbben teljes amnéziával), na de én a jelen életemmel is így vagyok, basszus!
Tapasztalat… Úgy születtem, hogy tendenciák szintjén mindent tudtam a történelemről és politikáról. (Pl. hogy az üldözöttekből gyakran válnak üldözők, hogy a forradalmárok többsége zsarnok, vagy zsarnokot szolgáló haszonélvező lesz...) Csak azt nem tudtam, hogy a konklúziók rám és azokra is vonatkoznak, akiket megszeretek. A rendszerváltás éveiben ezt is megtanultam.

Mit írhatnék a különféle sérüléseiket ellenzékként feltörekvő, majd időszakosan az uralkodó hatalomba fojtó emberekről? Mit a származása, és ezt gőgös-érzéketlenül fejéhez vágó, szellemi és fizikai erejét saját javára kihasználó házastársa, valamint halovány szakmai karrierje miatt önmaga előtt is rejtett kisebbrendűségi érzékkel küszködőről, aki ebben az alakuló-formálódó új rendben találta meg a helyét, és immáron 20. éve ül a parlamentben. (Épp rá gondoltam, amikor a tévécsatornák között kapcsolgatva belebotlottam a parlamenti közvetítésbe. Ő beszélt, hajlott háttal, beesett vállal, ilyeneket, hogy „ifjúsági alapprogram tanácsokat kell felállítani” és „regionális ifjúsági tanácsokat”, én pedig döbbenten hallgattam. Ezerrel száguldunk a szakadékban egyre mélyebbre – mert már nem is feléje -, ő pedig valami e helyzethez egyáltalán nem illő témáról beszél a szinte üres teremben. Pár perc kellett, hogy leessen, az évekkel korábbra beígért ifjúsági törvényről van most, nagyon időszerűen szó. Nem vártam ki, hogy a Magyar Gárda és hasonló szervezetek ifjúsági tagozataira , mint a jövő nemzedék kineveléséért felelősekre is sor kerül-e valamelyik másik frakció révén.) Bár minden széthullik alóla, ő nem moccan, nem vált, tán nincs is mire, tán nincs is hitele, és nem is hívják. Kapaszkodik. Ha lejár jelen mandátuma, elmehet nyugdíjba, kiegészítő jövedelmül bizonyára adódik egy-két tanácsadói pozíció is. Valaha ő volt a legközelebbi barátom, magánéleti példaképem. Valaha óriási emberi truvájokra volt képes. Vagy egykori házastársáról, aki soha nem bírt elszakadni a menyét legfeljebb cselédszámba vevő „úrinő” mamától, emellett urbánus kozmopolitának vallotta magát jó harsányan, neki a március 15. sem ünnep… majd a konzervatív hatalomban landolt. Egyik zsíros népi-nemzeti állás a másik után. Mit írjak arról, aki frusztrált volt az entellektüelek között, mert az esti középiskolán túl csak egy „marxista-leninistát” végzett, kétkezi munkája volt, ápolatlanul és anyukájával élt. Később pártelnök lett. És ott van az az ember, aki bár nagy koponya szép karrierrel, szintén származását, alacsony termetét, csámpás lúdtalpát szexuális kalandokkal ellensúlyozta. Ötvenedik születésnapjára „elvtársai” és a felesége mellé meghívta az addig volt és meglevő nőit is (én magam helyett egy cserép kaktuszt küldtem). Vagy ott van az, aki ellenzéki vezető szerepért küzdött féltékenyen és csalástól sem megriadva, majd a nem megvetendő szellemi mellett e kavargó időkben begyűjtött kapcsolati tőkéje segítségével megszerzett félmegyényi föld birtokosává vált.
Rakpart Klub és egyebek. Zárt közösség, mindenhol ugyanaz a néhányszáz ember, körülbelül egymás ágyában is. Részben konspirációs okokból. Meg ha már amúgy is együtt töltöttük az időt.
A köpönyegforgató Népfront aktuális díszletei mögött honismeretinek álcázott táborok. Gyönyörű táncok, népzene, sok beszéd, akkor még mindenki egyetértett, közös volt az ellenség.
Tüntetések dettó.
Valahol ekkoriban váltak szét útjaink, a további köröket kettőnk közül csak én futottam le.
Szabad Kezdeményezések Hálózata és az ebből kialakuló pártok. Alapítótagja voltam az egyiknek. Lakóhelyem csoportjának szervezését is az én nyakamba varrták, akkor még jobb híján, pedig láthatóan alkalmatlan voltam. Egy telefonbeszélgetés meghaladta kommunikációs képességeimet. Kék szemű, hosszú szőke hajú, 21 évesen nem egészen 14-nek látszó frusztrált szakmunkás kislány… ahol akkoriban még földrajzilag és szociokulturálisan is mély szakadék húzódott a kerület két fele között, a lakosság egy részét a pártállam idején is többnyire vezető pozícióban levő művelt értelmiségiek tették ki. Mégsem kellett néhány hónapnál több ahhoz, hogy belássam: „anyám én nem ilyen lovat akartam!”. A romakisebbséget, vallási csoportokat hamis szóval szavazóbázisnak megnyerő, a két kezükből megélő műveletlenebbeknek azonban (legalábbis még néhány évig) semmit nem is ígérő arrogáns szervezet alakult körülöttem, fölöttem. Még a kerületi csoport vezetője voltam, amikor egy találkozón elhangzott felvetésemre koszorús költőnőnk dühödten ugrott fel, hogy na nem, ő soha nem ül egy asztalhoz a kerület másik felével! Kár, hogy én is a másik felében laktam… 1989 nyarán írásban bejelentve kiléptem. Mások épp elkezdtek belépni. És ekkor láss csodát, egy másik párt alakulófélben levő kerületi szervezete jelentkezett, hogy lépnék be hozzájuk, lehetnék az egyik vezető… no comment. ’90-ben egyik régi csoporttársam is megkeresett, induljak az önkormányzati választásokon függetlenként, mégis általuk támogatva. Amit én már akkor is fából vaskarikának néztem. Részben kisebbrendűségi komplexusaim óvtak meg – néha jól jöhet ez is. Elképzeltem, amint a feljebb említett külsőmmel és belsőmmel kortesbeszédet tartok. Aztán azt is elképzeltem, hogy ha be is kerülök, két út áll előttem. Vagy ledarálnak, idegroncsként a sárga házban, esetleg idő előtt koporsóban végzem, vagy elkurvulok (s ennek köze sincs a szexhez), tehát saját lelkiismeretemmel birkózván pont ugyanoda jutok.
Hát így nem lett belőlem bűvészinas.


Topéval sokat hergeltük egymást, hogy ha elkapnak bennünket, az első pofon után bevalljuk azt is, amit nem tudunk, annyira nem bírjuk a fizikai fájdalmat. Még nem tudtam, hogy az ember többet kibír, mint gondolná. Én például azt, hogy a fent említett – később kozmopolitáról konzervatív köpönyeget váltó, és mégis az én "erkölcseimet" városszerte pellengérre állító – férj, mikor a válás előtti cirkuszaik során a feleségét vettem védelmembe, időnként szó szerint kimentve a fizikai és lelki terror alól, a fölötti sérelmében, hogy most már nem őt „imádom”, végigpofozott a város egyik főútvonalán. Könnyem se csordult. Egyébként ezen éveket - noha (részben egy állami hivatalban) sokszorosítottam szamizdatot, segítettem NDK-s állampolgárt NSZK-ba csempészni, létrehoztam kerületi pártcsoportot, zászlóval meneteltem tiltott helyeken és időben, férjhez mentem egy erdélyi fiúhoz - szerencsésen megúsztam annyival, hogy mindössze egyetlen alkalom során megtanultam, mi a különbség a házkutatás és a helyiségellenőrzés között. Még valami: 1988. június 16-án az örökmécsesnél rendőrkordonba fogott, később a televízió székházánál gumibottal ütlegelt tüntetők között nagyon féltem. Sokat gondoltam rá, ha rendőrségi fotó készült rólam, akár tökéletes belső oktatóanyag is válhatott belőlem, amennyiben a rettegést kellett szemléltetni.

Az utóbbi néhány választáson én is félelemből szavaztam. Lehetőségek híján. Aztán hazafelé tartva gondolatban mindig lehánytam magam. Gondolom, most is így lesz.

Sajnálom Tope, mást nem várhatsz tőlem. Ebből nem lesz oktatóanyag. Ez egy másik történet.

Már megint a konyha felől hallom, hogy írjam ezt a végére: „Ezt elkúrtátok. Szó szerint. Köszönjük Nektek!”
Ideírtam. :)

Pilisszentlélek advent idején

E helynek minden évszakban van valami varázsa. Persze nyáron jó, hogy le lehet ülni, és csak nézni ki a fejünkből. Vagy befelé a fejünkbe.
Érdemes hétköznap erre járni, olyankor nem zavarják focizó gyerekek, ordító felnőttek a hely békéjét.

Macskajáték: "Egy darab fülzsír nem lehet szerelmes"

"Mindnyájan akarunk egymástól valamit. Csak az öregektől nem akar már senki semmit. De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk." Örkény István

Szégyellem, de ezt a darabot eddig nem láttam, nem olvastam. Tope posztja hívta fel figyelmemet a Mácsai rendezte előadásra.
Párom - aki látott ebből már több klasszikust - azt állítja, ez sem marad el mögöttük, egyszerűen csak más. Nekem nincs mihez viszonyítanom, így maradéktalanul élvezhettem ezt a mostanit, az Örkény Színházban. Külön kiemelném Kerekes Éva cseppnyi, szánni való, mégis mulatságos Egérkéjét, valamint Szandner Anna döbbenetesen józan és poliglott Ilusát.
A végén csak azért voltam zavarban, mert nem világos, mit akar jelenteni az Orbánné és Egérke közötti nyávogás, a tulajdonképpeni macskajáték. Remélem, legalább Malvina vagy Tope blogger-társam műelemzésére számíthatok!
A téma bár máig tabu, mégis örökké időszerű. Mit kezdjünk az öregek szerelmi életével, amely semmiben nem különbözik a fiatalokétól, csak az ifjúságkultusz egoizmusával el vagyunk hűlve tőle? A történet egyik mai feldolgozása A kilencedik mennyország című német film, melyet nyáron láttam a Cirkóban.

Horatius hétvégére

Én ezért már több mint negyedszázada odavagyok

Péntek esti csendes

Egy metropoliszos-tengeres klip tán jobb volna, vagy inkább semmi kép, de ez van... és a maga nemében ez se rossz. Nyolcvanas évek, a Balázs Béla Stúdió előtt, állítólag a Sziámi készítette.

Vidám Hanukát!

Remélem, nem bántok meg senkit, mert nem értek hozzá, de ezt elég mókásnak találtam :)



Ez nem az eredeti kép, mert azt a jogdíjak miatt levették, ám a pörgettyűs dal így is jó.

Ki ismer bennünket valójában?

"Ha azt hiszed, hogy az vagy, amit a barátaid és ellenségeid mondanak rólad, akkor nyilvánvalóan nem ismered magadat." Anthony de Mello

Ezt az idézetet már régen félretettem a piszkozatok közé, hogy majd időínségben bedobom "konzervként". Eredetileg nem ilyen összefüggésben szántam ide, egy friss élmény azonban most mégis ehhez - legalábbis a címhez - kívánkozik. Mert ki ismer bennünket valójában? Biztos azok, akik barátaiknak neveznek? És mi ismerjük-e azokat, akiket barátainknak nevezünk?

Hétvégén egy társasággal söröztem az Irish Cat-ben. Egy idő után számomra ismeretlen három nő csatlakozott hozzánk.
A kissé kaotikus társalgásból egyszer csak kitűnt, hogy egyikük arról mesél M-nek, az eredetileg velünk levő, három éve nem látott külföldön élő barátnőjének, hogy éppen lakást újít fel a saját kezével, fest, mázol, csiszol, és az ablakokat is maga szereli le, cipeli egyesével az üvegeshez. Mert szívességből lakik, és úgy érzi, valamit adnia kell cserébe.
Felfigyeltem rá, hogy kissé kinyúlt és agyonmosott pulcsija olyan volt, mintha a felújításból magán hagyva szaladt volna el egy esti csajos buliba, semmi ékszer, tökéletes ellentéteként az egyébként finom, szinte légies megjelenésének, az egyszerű frizurába fésült, de jobb napokat látott, és most is igényesen ápolt hajának, különleges prémkabátjának.
Mikor már M. nem figyelt rá, megkérdeztem, mi a foglalkozása, hogy ilyen ügyes. Keramikus volt valamikor, majd a házassága húsz éve alatt otthon maradt, nem dolgozott. A válás után régi hobbijához, a lakberendezéshez hozzátanult egy kicsit, egy darabig abból élt, ám mostanában alig akad munkája. Aztán óvatosan, bizonytalanul hozzáfűzte, hogy anyukája közeli halála után elkezdett tervezgetni egy karitatív-jellegű vállalkozást, amit nem akar részletezni, különben is, még ki kéne valaki számolja neki, hogy egyáltalán elég-e rá a pénze, és gazdaságos lenne-e ebbe belefognia. Elmesélte, hogy mostanában nagyon ráér evvel a lakással babrálni, bár a múlt héten elakadt a munkálatokkal, mert a szétvert lakásban, a szétszerelt gardróbszekrényen, cipők és kabátok között feküdt 39 fokos lázzal, betegen. Mélyen együtt éreztem vele. Mivel éppen keramikust keresek, mondta, hogy majd tud egyet ajánlani, aki a paramétereimnek megfelelni, így elkértem az email-címét. Elővette a tollát, ami mindjárt megtetszett, elkértem alaposabb megtekintésre. Fából készült. Csak közelről lehetett látni a bevésést: "Kenderes 2008. - Történelmi Vitézi Rend."
Csodálkozó pillantásomra büszkén előrukkolt vele, hogy ő ám igazi vitéz, tavaly avatták fel a nagyapja jogán, és bár az eredeti okirat nem volt már meg, felhajtotta a Hadtörténeti Múzeumban a másolatot, ami feljogosította őt és még a fiát is erre a címre, melyet immáron a nevükben is viselnek. Nyilván besegített a sok Kilkeny is, hogy ne álljam meg megjegyzés nélkül, miszerint én épp a közelmúltban írtam egy posztot a feléledő Horthy-kultuszról. Jót vagy rosszat írtam-e? Hát őszintén szólva, én nem támogatom a dolgot - fogalmaztam mégis finoman- , bár Horthy személyisége nem egyértelmű, de ő vitt bennünket egy világháborúba, s ugyan megmentett néhány zsidót, de a többséget mégis engedte elhurcolni, és még annyi minden zavaros dolog van itt... A korábban halk, visszahúzódó nő egyre keményebb lett:

„Akkor nem leszünk barátok! Horthy éppen hogy ellen akart állni a háborúnak, és olvasd el ... című amerikai könyvet, benne van, hogy hány zsidót mentett meg!” Kérdeztem, mire jó ez a megosztás, elhatárolódás most éppen tőlem, hiszen ez hozza legalább ezer éve az országra a bajt, utoljára talán a honfoglalásnál tudtunk egyet érteni. „Nem, ehhez semmi köze a történelemnek, ez csak azért van, mert a közelmúltban egyesek szétlopták az országot!”

Egy idő után a három nők elmentek, utoljára még közelebbről megcsodáltam a kabátot, belül szőrme, kívül virágos-zsinóros díszítés, hangosan meg is dicsértem, mire sértődött-provokatív reakció : „Pedig ez is magyaros motívum”! Hm... mintha én nem szerethetném a magyaros, vagy éppenséggel magyar motívumokat…

Később valahogy szó keveredett erre a barátnőre, és M. mesélte, hogy annak idején az ügyvéd férje mellett 20 évig nem csinált semmit, most egy multimilliomossal él, akit pedig teljesen kiszolgál.

Hát mondom, mégis, ez a nő nagy bajban van, és tetejébe még szívesség-lakásban él. Dehogyis, egy multimilliomossal él együtt, és jól megy sora!

Én úgy vélem, lehet, hogy van köze egy multimilliomoshoz, de nem együtt élnek. Talán nincs is köztük kapcsolat a szívesség-lakáson kívül, és ha mégis, az nem egyenrangú. Ezt még a megjelenése összevisszasága is tükrözi, úgy tűnik, új holmira nem költ, az szép és minőségi rajta, ami tartós darab, ami még a házasságából megmaradt, és láthatóan megtanulta a haját is maga rendben tartani. Kevés luxusa egyike lehet a most vásárolt és mutogatott néhány kozmetikai termék, amiért érthetően aggódott, nehogy egy cseppet is a kezemre kenjek belőlük. A vitézségbe való dühödt, gőgös kapaszkodás (neki) is az omladozó önbizalmát lehet hivatva megtámogatni. Ez a nő magányos és kiszolgáltatott.

M-mel már három éve nem találkoztak, biztos, hogy ő tudja jól, és nem csak elhitte, amit a barátnője telefonban vagy levélben lefestett neki? Számomra néhány perc után épp az ellenkezője tűnt valószínűnek.

Tőlem reszket Amerika (szeptemberi cikk-kezdemény)

A hely, ahová kétszer nem engedtek be, háromszor volt jegyem, és négyszer nem utaztam el

Kedvesem a sokévi álmát valóra váltva, márciusban szeretett volna velem kettesben New Yorkba utazni. Mielőtt a beutazási engedélyt megkérhettük volna, autóbaleset és kórházi tartózkodás akadályozott bennünket az utazásban. Sem a légitársaságtól, sem a szállodától nem kaptuk vissza a pénzünket. Ezután újból belevágtunk a szervezésbe, és szeptemberre vettünk jegyeket. A Bevándorlási Hivatal honlapján olvasott ajánlás szerint csak néhány nappal a beutazás előtt, egy szombati napon kértük meg a beutazási engedélyt interneten, hogy friss legyen rajta a dátum, és kisebb eséllyel fordítsanak vissza minket a JFK reptérről a hivatalnokok. A nagykövetség honlapján elolvastuk a figyelmeztetést, hogy az Egyesült Államok kormánya nem kér pénzt a letöltését, minden olyan oldal illegális, ahol fizetni kell! Majd ugyanerről a website-ról léptünk tovább az esta.cbp.dhs.gov. című oldalra, ahol nyomban 50 dollárt kértek tőlünk. A hétfői munkanapig, egy reklamáció-kísérletig nem akartuk húzni az időt, fizettünk. Párom a nyomtatvány kitöltése után egy kattintásra azonnal megkapta az engedélyt, engem azonban "feldolgozás alatt" státusszal jelöltek meg. A hivatal önmagának szabott határidejének utolsó percében, röpke 72 óra körömrágós várakozás után elutasítottak. Időközben győzködtem a páromat, hogy menjen el egyedül is, hiszen az ő nagy vágya volt ez az út, s legalább a befektetett pénz egy része ne vesszen kárba. Ugyanekkor kellemes hírek jöttek kintről, a Magyar Intézet munkatársa kijön értünk a reptérre, s elfuvaroz a szállásra, egy ismerős is írt, hogy majd elvisz városnézésre és hazafelé ő szállít ki bennünket a reptérre. Ám miközben az engedélyemre vártunk, épp két órával annak elutasítása előtt kedvesemet felhívta a légitársaság. Törölték a szombati járatot. A jegyek becserélhetőek, vagy visszaadják az árát. A másik felemnek azonban elment a kedve, nem akar nélkülem utazni, ennyi bonyodalom után kapott az alkalmon, hogy legalább a mostani jegyárakat visszaszerezze.
Tanulság: semmi keresnivalónk nincs nekünk Amerikában. Nekem bizonyosan nem, hiszen feketelistán vagyok '96 óta. Egy régi iskolatársam hívott meg akkor, és – más országokban lehetőségem nem lévén - én leginkább a nyelvgyakorlásnak, gyenge angolom fejlesztésének örültem. Akkor sem informáltak, hogy miért nem kaptam vízumot. Saját lakásom, munkahelyem volt, ahol igazolták, hogy visszavárnak. Most sincs kinél reklamálni. Nevemen van egy épülő és folyamatos fizetési ütemezésű lakás, dolgozom, egy hónap múlva lesz az esküvőnk. Kedvesem ellen épp most folyik szabálysértési eljárás korábbi autóbalesetünk miatt, előtte áll még a bírósági ügymenet, mégis megkapta a beutazási engedélyt. Nekem se lezárt, se lezáratlan ügyem nincs, a fél világot végig utaztam baj nélkül.
Elég gyenge ország lehet az, amelyik tőlem fél. Ha a jövőben megroppan az önbizalmam, majd gondolhatok arra, hogy mégis csak nagyon fontos személy vagyok, hiszen lám-lám, tőlem reszket Amerika!
Kirekesztettnek érzem magam. A demokrácia letéteményesének és liberálisnak tekintett USA világuralomra törése épp ezeket az értékeket zárja ki. Meg a gyanútlan turisták egy részét.

Meglepetés Amerikából

Nekifogtam cikket írni, ám egy ponton vissza kellett mennem az ESTA (Bevándorlási Hivatal) website-jára ellenőrizni annak hivatalos címét: esta.cbp.dhs.gov. Aztán kedvesem sugallatára hallgatva még mélyebbre mentem, ahol az engedélykérelmet lehet frissíteni. Kattintottam, és azt láttam, hogy "elfogadva". Többször becsuktam, kinyitottam a szemem, azt hittem káprázik.

Már késő. Két napja a Deltánál nem cseréltük be egy újabb időpontra (hiszen immár másodszor tagadták meg tőlem az Államokba való belépést, a másik felem pedig továbbra sem akart egyedül menni), inkább visszakértük a törölt járatra szóló jegyeink árát.
Elképzelem, ahogy az egész Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal az aktáimat nyálazza, szegény dolgozókat haza sem engedték, ám így se jutottak végére az előírt 72 órán belül. Választ azonban kötelesek adni, így hát kénytelenek voltak elutasítani. Majd további túlórák árán egyszer csak végére jutottak - hogy mikor, nem tudom, mert nem jutott eszembe naponta frissíteni.
De most fuccs a cikkemnek! Oda a tanulság, és valahogy már nem is fér be a történet egy lap hasábjai közé.
Az elmúlt napokban mélyreható önvizsgálatot tartottam, mert az a fajta ember vagyok, aki a talányokra igyekszik valami ésszerű választ találni. Egyik hajnalban felcsillant a megoldás. Hiszen én már egyszer férjhez mentem külföldön! 1986-ban nyilván Marosvásárhelyre akartam disszidálni.

Ha köztársasági elnökünk augusztusi, szlovákiai kiutasítását innen a közelből, Európa másik feléből két kis nacionalista állam perpatvaraként értékelik, akkor egy távoli földrészről ma hogy tudnák megfelelően értelmezni a nyolcvanas évek kelet-európai viszonyait?

S most itt ez az engedély. Mit kezdjek vele? Összenevettünk, és kettőnk keze egyszerre lendült az egyezményes jelre: ezt neked Amerika, azért se megyünk!

Palya Bea ha bármibe belefog...

Péntek dél Normafa, délután reneszánsz

Odafönt Valaki kiborította a tejfölt

Ezután legurultam a Szépművészetibe, gondoltam jó lesz, és jó volt! Felvezetésként beszaladtam Parmigianino rajzaihoz és nyomataihoz, de vele beljebb is találkoztam még: Botticellitől Tizianóig. Véletlenül belebotlottam egy ingyenes tárlatvezetésbe. Emelem kalapom Antalffy Péter előtt (ha jól olvastam a kitűzőjén), a hallgatóság tagjaként időnként én is felnevettem. Nem tudom, hivatásos-e, avagy egy alaposan megszűrt önkéntes, de hogy a művészettörténeten túl az irodalomról, tudományokról és a korabeli pletykákról is sokat tud, mindezt lazán, élvezetesen, humorosan képes elmondani, az biztos. Csak hát nem készültem rá, így nem szántam elég időt erre a programra. Leszakadtam a csoportról, hogy egyedül bogarásszak. Hát bizony elkavarodtam az idő lineárisnak képzelt folyamában. Eszembe jutott, hogy a fősulin a P. Szűcs Júlianna képezhetetlen elmefogyatékosként kezelt. Mert már akkor is belezavarodtam abba, hogy ő másképpen osztja fel a korszakokat, miként azt az általa kötelezőként feladott Gombrich-könyv tette. Az ajánlott olvasmányok pedig még másabbul darabolták az időt. Na jó, tudtam én már akkor is, hogy ezek a dolgok nem elvágólagosak, de vizsgáznom mégis valamilyen korszakolás szerint kellett!
Most ezen a kiállításon is szembesültem vele, hogy még javában tombolt a reneszánsz, a manierizmusnak se volt még igazán híre, és Parmigianino már 1523-ban egy tökéletes barokk madonnát festett, miközben némelyek még le se kattantak egészen a gótikáról.
Engem mindenesetre elvarázsolt ez a kiállítás. Nyilván jót tett az ügynek az is, hogy hétköznap volt, tömeg pedig nem. A végéről még egy kicsit visszaszaladtam a tárlatvezetéshez, megint kacagtam egy darabon, és evvel a jó érzéssel zártam ezt a délutánt.
Ha valakinek több ideje van rá, javaslom, nézze meg a neten, mikor van tárlatvezetés, hátha sikerül egy ilyen szórakoztatót kifognia.
(Nekem ma viszont valahogy a kurzívról nem sikerül lekattannom, tehát ez így marad.)

Mi van az álarc mögött?

A címmel jelzett, 2006-ban megjelent könyvet nem olvastam. Sajnos. Ha tettem volna, bizonyára másképp írok két politikusunk demagógiájáról.
Amennyiben valaki olvasta, szívesen várom a véleményét.
Ez a reflexió mindenesetre megrázott, megdöbbentett.
És nem csak engem, ugyanis Popper Péter hívta fel rá a "figyelmemet".
Megint... amiről már írtam, hogy a gyereknevelés nem magánügy. Mert a mai gyerekekből lesznek a jövő politikusai is. Ha nem bánunk jól velük, akkor ilyenek.

Üzenet a magyarországi cigánysághoz - nyílt levél

"Honfitársaim, cigány testvéreim!

Megértem, hogy el vagytok keseredve, én is el vagyok keseredve. Miközben nem felejthetjük el, hogy nem cigány honfitársaink között is sokan élnek munka, sőt annak még lehetősége nélkül is, ennek megfelelően a többség számára elképzelhetetlen nyomorban és kilátástalanságban, csak mi vagyunk ebben az országban, akiknek a túlnyomó többsége így él. Míg nem cigány honfitársaink között is sokan kénytelenek megaláztatást, kirekesztettséget megélni a legkülönfélébb okokból, csak mi vagyunk azok, akiknek ez mindennapos élmény már kisgyermekkortól kezdve. Csak mi nem rejthetjük el hovatarozásunkat, minket a többség már első látásra elkönyvel cigánynak, hiszen látszik rajtunk, sötétebb a bőrünk színe.

Megértem, hogy el vagytok keseredve, mert többségünkben szegényként, kirekesztettként, egy ezer előítélettől sújtott, jól látható kisebbség tagjaiként mi vagyunk azok, akik ellen egy gyűlölettől eltorzult emberekből álló mozgalom a legkönnyebben uszíthat, könnyű szavazatokat remélve. Nem mások, hanem mi vagyunk azok, akiknek emberi mivoltát kétségbe vonják.

Megértem, hogy el vagytok keseredve, mert a mérsékelt politikai erők is magunkra hagytak minket. Az MSZP és a Fidesz csak megvonja a vállát, amikor egyes önkormányzati vezetőik, országgyűlési képviselőik az ellenünk uszítók pártját fogják vagy éppen maguk is ezt teszik. Megértem, hogy el vagytok keseredve, amikor ezeknek a pártoknak korrupciós botrányokba keveredett, a ti nevetekben meggazdagodott cigány vezetői négy évente, a választások előtt megjelennek, és szegénységetek miatt azt képzelik, hogy eladók vagytok néhány konzervért és hazug, üres ígéretekért.

Megértem, hogy el vagytok keseredve, megértem, hogy féltek, amikor az egyenruhás Gárda a házatok előtt masírozik. Megértem, hogy féltek, miután pusztán cigány származásuk miatt 6 embert öltek meg, köztük egy 6 éves kisfiút.

Az erőszak azonban nem lehet válasz az erőszakra semmilyen körülmények között! Nem szabad felülni a provokációnak! A Gárda és gazdája, a Jobbik, csak erre vár, ezért masírozik, ezért uszít. A Jobbik cinikus gazemberekből áll: szervezett, előre eltervezett hadműveletet folytat ellenünk, és rajtunk keresztül minden józanul gondolkodó ember és a szabadság ellen. Erőszakot szítanak a Gárdával, majd a Gárdával ígérik az általuk gerjesztett erőszak megfékezését. Testvéreim! Nem vehetünk részt terveik valóra váltásában, nem lehetünk engedelmes eszközei gonosz, erkölcstelen céljaik megvalósításának!

Békésen, emelt fővel kell szembenéznünk velük. Méltóságteljesen, büszkén, igazunk teljes tudatában kell fellépnünk ellenük.

Szeretném, ha tudnátok, hogy nem vagytok egyedül! Mi is veletek vagyunk, cigányok és magyarok, akik úgy gondoljuk, hogy ez a közös hazánk, ahol közösen kell megoldásokat találnunk a problémáinkra: emberhez méltó életet, biztonságot kell teremtenünk, lehetőséget kell biztosítanunk a tisztes gyarapodásra, a tanulásra, a boldogságra mindenkinek. Ezt nem érhetjük el egymás ellenében, csakis együtt. Nincs ők és mi, csak mi vagyunk, ennek az országnak a polgárai, honfitársak, magyarok, mindnyájan."

"De valamit meg kell mondanom az enyémeknek, akik az igazságosság palotájának küszöbén topognak.
Csak úgy nyerhetjük el a méltó helyünket, ha nem keveredünk méltatlan tettekbe.
A szabadságot szomjúhozva ne igyunk a gyűlölet keserű poharából.
A mi küzdelmünket örökké a méltóság és a fegyelem magas szintjén kell folytatnunk.
Nem szabad megengednünk, hogy a mi teremtő tiltakozásunk fizikai erőszakba torzuljon.
Újra és újra föl kell emelkednünk abba a magasságba, ahol a fizikai erő találkozik a lelki erővel."
Martin Luther King Jr. (Van egy álmom, 1963)

2009. november 26.

Orsós János,
a Szabad Emberek Magyarországért Párt elnökségi tagja, tanár, polgárjogi aktivista


(Forrás az Irodalmi Centrifuga blogja)

Budapest spa és egy elrontott pillanatkép

Kb. ennyi most a Hungária fürdő

Fotók. Magdalena Frey-Heinz Cibulka, Budapest Galéria, meg még a Lajos utcai kiállítóterem, de oda már nem jutottam el. A képek egy része sokkoló, más részük érdekes. Heinz Magyar képek sorozatában a Hungária fürdő, eszembe juttatta, hogy én is csak egyszer láttam, véletlenül botlottam bele. És mennyi mindent észre se veszünk. Sajnos ezt a szecessziós épületet is hagyják elrohadni, már csak a homlokzat van meg, düledezve. Utánanéztem a neten, a kép is onnan való: Várbazár 2. Ingatlanpanama, rövidtávú érdekek, remények, aztán csalódások... végül majd összeomlik az egész, "eltakarodik" az útból.

Mészáros Márta Utolsó jelentés Annáról. A kritikák nem ígértek semmi jót, de reméltem, legalább Kéthly Annáról, a számomra nagyon kevés szimpatikus politikusok egyikéről megtudhatok valamit, amit eddig nem. Ehelyett:
Száz perc borzalmas ripacskodás, még Eszenyi és Cserhalmi is, gondolom, nem maguktól, hanem a színészvezetésnek köszönhetően.A maszk vacak, igénytelen, talán nem kellett volna közeli képeket készíteni. A brüsszeli magyar nagykövetség pedig innen a Városligetből ismerős. Aztán meg mintha kimaradtak volna részek a forgatókönyvből, az érzelmek, reakciók nem következtek egymásból. Kéthlyről se tudtam meg semmi fontosat, s majdhogynem antipatikussá tette ez a megformálás. A téma sokkal jobbat érdemelne! Ez egy nagyon elrontott pillanatkép.
Az egyetlen megrázó mondat egy szavai kétértelműségét szomorúan vállaló, öreg szocdemes szájából volt hallható: "Minél jobb híreket kapunk otthonról, annál rosszabb nekünk." Mélyen átéreztem ezt a hetvenesévekbeli emigrációs anomáliát.
De nem értem, miért adnak Mészárosnak most is ennyi pénzt, ha már csak erre képes belőle?

Underground-válogatás a "Ki viszi át a szerelmet..." mellé