2010. március 31., szerda

Mese gyógyuláshoz - Borónak és KisVirágnak... is


"Fájdalmatok feltörése héjatoknak, amely bezárja a megértéseteket.
Amint a gyümölcs magvának is fel kell töretnie, hogy a szíve szabadon állhasson a napon, úgy kell néktek is megismernetek a fájdalmat.
Ha szíveteket az élet mindennapos csodáin szüntelen bámulatban tarthatnátok, a fájdalmatokat sem találnátok kevésbé csodálatosnak, mint az örömötöket...

Sok bánatot magatok választottatok.
Ez az a keserű orvosság, amellyel a bennetek lakó orvos meggyógyítja beteg éneteket.
Bízzatok tehát az orvosban és igyátok gyógyszerét csendben és békességben:
mert kezét, bár nehéz és kemény, a Láthatatlan gyöngéd keze vezeti;
s a pohár, amelyet hoz, bár égeti az ajkatokat, olyan agyagból formáltatott, amelyet a Fazekas saját szent könnyeivel nedvesített meg."

(Gibran)

2010. március 28., vasárnap

Roppant kínos

Nemrég egy hozzászólásra reagálva említettem, hogy a kettes villamoson - a nevéhez méltóan - a táskámból szárnyra kapott egy szárnyas betét.
Úgy tíz évvel korábban majdnem nagyobb baj történt. Egy meghívót akartunk átadni a neves művészettörténésznek, főszerkesztőnek és egyben tanárnőnknek. A borítékot a párom tartotta kezében. Hogy, hogy nem, az irodalmi folyóirat liftjében eszébe jutott belekukkantani. Egy tisztasági betét volt benne. A meghívó egy másikban lapult. Szerencsénkre, mert a tanárnő már túlhaladta azt az életkort, és nem a humorérzékéről volt nevezetes.

Karinthy Cini és társasága sok durva viccről híresült el. Egyik áldozatuk Fehér Klára volt, emlékezetem szerint valamikor az ötvenes években. Többeket bosszantott az alkotóházban, hogy nincs ihletük, bezzeg az írónő ontotta magából az oldalakat. Az ifjúsági regény egy kisfiúról és a nagymamájáról szólt. Egyszer néhány percre felállt az írógéptől, Ciniék nyomban kihasználták az alkalmat, hogy pikáns sorokkal toldják meg a kéziratot, melyeket később a kiadó Fehér Klárán kért számon.
Egy időben sokat leveleztem a Teozófiai Társulat elnökével, aki amellett, hogy elég rideg, távolságtartó ember, felszentelt liberálkatolikus pap is volt. Egy alkalommal akaratlanul próbára tettem, mennyire liberál ez a katolikus. Ugyanis egyszer én is felálltam. Párom a fenti történettől megihletve meredek autoerotikus részletet fűzött az írásomhoz. Visszaültem, és mivel korábban már átolvastam, most csak odabiggyesztettem a nevemet magasröptű mondandóm végére, majd elküldtem az elektronikus üzenetet.
Másnap jött is a válasz. Pontról pontra végigvette az állításaimat, cáfolva vagy alátámasztva azokat... majd egy értetlenkedő részlet, hogy ez vajon mire vonatkozhat. Ekkor olvastam el a "levelemet", és azt hittem, meghalok!
Kétségbeesve hívtam fel kedvesemet, aki majd összepisilte magát a vonal túlvégén, még órák múlva sem bírt megszólalni a nevetéstől, és kollégái ugyan értetlenül, de tapintatosan békén hagyták a nap hátralevő részében. Utóbb mondta, ő biztos volt benne, elküldés előtt még át fogom olvasni a levelet, ahogy minden ember teszi, legfeljebb én nevetek jót a sorain. Hát nem így történt.
Mindenesetre talán érthető, miért éreztem úgy, hogy tíz éves tagság után ki kell lépnem a Társulatból :)

2010. március 27., szombat

Lotz vagy Szimpla?

Valahogy úgy alakult, hogy a negyven fölöttiekkel Lotz Terem, az alattiakkal pedig Szimpla Kert.
Lassan mindkét helyen irodát nyithatnék :)

2010. március 25., csütörtök

Kösz szép', jól vagyok :)


Pénteken ellopták a táskámat. A párom szerint amilyen szórakozott vagyok, a fejemet is ellophatnák, azt is csak arról venném észre, hogy nincs hová az ételt betenni. Még épp csak elkezdtem az ügyintézést, épp csak túl vagyunk a többszörös zárcserén, amikor is ...
Ma háromszor voltam a Domus Áruházban. Először egy óra tájban ugrottam be körülnézni. Meg is láttam valamit, gondoltam, nem ások a táskámban írószer után, megjegyzem a paramétereket. Mire hazaértem, természetesen mindent elfelejtettem. Három órakor vissza, de csak úgy egy szál ruhában, hiszen majdnem nyár volt, bérletemet és tollamat a határidőnaplómba tűzve, kulcsomat szorongatva felugrottam a villamosra. Hazafelé, már majdnem itthon vettem észre, hogy nincs meg a kulcscsomó. Szomszéd néni, telefon, párom persze nem vette fel, idegen számokat nem szokott. Gondoltam, úgy ahogy vagyok, elmegyek a munkahelyére, csak nehogy elkerüljük egymást, és találjon ott valami kardigánfélét, hogy este ne fagyjak meg. Angyalföld-Rózsadomb viszonylat. Szerencsére a szétszórtságom ellenére bevillant, hogy visszamehetnék az áruházba körülnézni. Négykor tehát ismét a Domusban. A kulcs épp ott hevert, ahol legutoljára nézegettem valamit. Nem értem, hogy tehettem le ...

Jóvanna, az én fejem nem káptalan :)

2010. március 24., szerda

Amit a bátorságról mostanában gyakran emlegetnek

"Az a bátorság, hogy az ember azt csinálja, amit akar, attól függetlenül, hogy mennyire fél." (Feldmár András)

2010. március 21., vasárnap

Viszonyom a vállalkozói léttel


"Szívesen lennék bátor, ha nem félnék annyira"

2010. március 20., szombat

Kisebb Magyarországot!



Még hogy nincs humor a politikában! Lárifári...

A képbe kattintva élvezhejtük :)

Lovasi Kossuth-díja

Ő is megérdemelte!
(És a Csík János is a maga díját.)







Ezek már szerepeltek ezen az oldalon, de azóta se romlottak meg.

2010. március 19., péntek

Pályázat: idézetet keresek!



Keresek teával, teázással kapcsolatos hangulatos idézetet a jelen vagy közelmúlt Euro-Atlanti kultúrköréből. Lehet ez próza, vers, mese, csak távol-keleti ne legyen.

Ha valakinek van ideje keresgélni, vagy olyan szerencsés, hogy csak a fejében levő adattárat kell fellapoznia, és három héten belül talál olyat, ami nekem is tetszik, értékes jutalomban részesül! Isti-bizi finom lesz:)

2010. március 17., szerda

Sir Kiss Tibi


A bőség zavarában melyiket válasszam? Budapest Bárosat, Shakespeare Vízkereszteset, Csík zenekarosat...? Most épp ezt.

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét kapta az ünnepen a Quimby énekese. Rendben van. Zenei, képzőművészeti, és ha a dalszöveget költészetnek tekintjük, akkor irodalmi tevékenysége is. Humánum, műfajokon, kultúrákon átívelő érzékenység...

2010. március 15., hétfő

"Szánandó az a nemzet..."

"Szánandó az a nemzet, melynek államférfiúja róka, filozófusa csaló, és művészete az utánzás.
Szánandó az a nemzet, mely az új urat trombitaszóval fogadja, de gúnykacajjal búcsúztatja, hogy a még újabbat ismét trobitával köszöntse.
Szánandó az a nemzet, ahol vénségükre elnémulnak a bölcsek, míg az erősek még a bölcsőben pihennek.
Szánandó az a nemzet, mely széthasadt, és minden része nemzetnek hiszi magát."

Khalil Gibran: A próféta kertje

2010. március 14., vasárnap

Anthony de Mello: Vallás - küldöm Daninak

"Sok évi munka után a feltaláló felfedezte a tűzgyújtás titkát. Szerszámait elvitte a hóval borított északi területekre, s megtanított egy ottani törzset a tűzgyújtásra, és annak előnyeire. Azok aztán annyira megörültek ennek az újdonságnak, hogy még csak eszükbe sem jutott, hogy köszönetet mondjanak a feltalálónak, aki egy nap szép csendesen továbbállt. Azok közül a nagy jellemek közül való volt, aki nem vágyott tiszteletre vagy hírnévre; elég volt neki az az öröm, hogy tudta, valaki hasznát vette találmányának.
A következő törzs lakói, akikhez ment, éppoly lelkesedéssel tanultak, mint az előzőé. De a helyi papok, féltékenységükben az idegen népszerűségére, megölették őt. Hogy a bűnténynek még a gyanúját is eloszlassák, a Nagy Felfedezőnek a képét a templom főoltárára helyezték, valamint külön riturgiát terveztek nevének tiszteletére és emlékének életben tartására. A lehető legnagyobb gonddal ügyeltek arra, hogy a szertartás legkisebb része se változzon, vagy maradjon el. A tűzgyújtó szerszámokat ereklyeként egy ékszeres ládikába helyezték, és azt tartották, hogy gyógyulást hoznak annak, aki hittel teszi rájuk kezét.
A főpap maga vállalta, hogy összeszedje és megírja A Felfedező életét. Ez aztán szent könyvvé vált, amiben a Felfedező szerető kedvességét követendő példaként ajánlották, csodálatos tetteit dicsőítették, emberfeletti természetét pedig hittétellé emelték. A papok gondoskodtak arról, hogy a Könyvet a jövő nemzedékei is megismerjék, miközben tekintéllyel magyarázták szavait, szentséges életének és halálának jelentőségét. És könyörtelenül halállal büntették, vagy kiközösítették azokat, akik eltértek tanításuktól. S minthogy ezzel a vallásos tevékenységgel voltak elfoglalva, a nép közben teljesen elfelejtette a tűzgyújtás módját."

Anthony de Mello a kedvenc jezsuita szerzőm.

2010. március 13., szombat

Szimpla

Tegnap este Danival ücsörögtünk a Szimpla Kertben, ami egy közkedvelt romkocsma, és én vagy öt éve nem jártam benne. Meg is változott kicsit. Régen egész évben működött a kertmozi, télen teraszfűtéssel melegített sátorból lehetett nézni a vásznat, és horgászszékből. Most nincs mozi, és sátor helyett beüvegezett felületek vannak. Eltűntek a biliárdasztalok. Van azonban műanyagtetővel lefedett, bezárt udvar. Igaz, így az év minden hónapjában használható a hely, de nekem régebben mégis jobban tetszett. Emlékszem, egyszer loptam ritka színű leanderhajtást a kertbüféből, és sajnos nem sikerült a meggyökereztetése.

Dani 17-tel fiatalabb nálam, és konzervatív. Én meg szeretem a bármilyen ellentéteket áthidaló bármiket. Itt épp generációs és világnézeti hidat építettünk. A gondolkodásra inspiráló különbségek mellett akadtak közös pontok. Egyelőre én is, a melegek is, és a zsidók is életben maradtunk, a cigánykérdést pedig együtt nem oldottuk meg.

Jó volt, nekem kellemesen alakult. Leülni és beszélgetni lehet ennyire egyszerű, talán követendő is, mondhatnám: szimpla.

2010. március 12., péntek

Képes beszámoló egy téli evezős-túráról

Szigliget

Szentgyörgy-hegy...

Horváth-pince

Kehidakustány világszínvonalú fürdője

Hévizi csatorna, telefonnal és evezés közben

Egy-egy tündérrózsa a hószállingózás ellenére is virágzott

Így telt a március 6-7. hétvégém, nulla fokban, olykor hóesésben.

2010. március 11., csütörtök

2010. március 8., hétfő

Fhil írta: Hová álljanak akik...


...Valójában ez egy idézett szöveg lesz egyik kedvenc könyvemből; a "Már az óvodában mindent megtanultam, amit tudni érdemes" címűből. Szerzője Robert Fulghum, aki lelkész, vagy valami ilyesmi. Saját gondolatait, önvallomásait, történeteit tartalmazza a könyv. Tele szeretetre méltó öniróniával és emberi esendőséggel. Ezt a részletet egy hozzászólás apropóján írom le, de ettől függetlenül is szeretném megosztani veletek.

"A gyerekek az "Óriások, varázslók, törpék" nevű játékot játszották.
...
Nem könnyű feladat egy szobányi besózott kisiskolást két csapatba osztani, elmagyarázni a legfontosabbakat, tisztázni, ki kivel van, de elszántak voltunk, úgyhogy végül sikerült, és minden készen állt a kezdéshez.
A kergetőzés a tetőfokára hágott. Elkiálltottam magam: Most mindenki döntse el, mi akar lenni: ÓRIÁS, VARÁZSLÓ vagy TÖRPE!
Miközben az összebújt csoportok lázasan sutyorogtak, valaki megcibálta a nadrágszáramat. Lenézek, egy kislány áll ott, és vékony aggodalmas hangon kérdezi: - És hova álljanak a sellők?
- Hova álljanak a sellők?
Hosszú csend. Hosszú, hosszú csend. - Hogy hova álljanak a sellők? - kérdezem.
- Igen. Tudod, én sellő vagyok.
- De olyan nincs, hogy sellő.
- Dehogy nincs. Én is az vagyok.
Nem akart sem óriás, sem varázsló, sem törpe lenni. Tudta pontosan, hova tartozik. Ő sellő. Esze ágában sem volt, hogy kiszálljon a játékból, és a fal mellé álljon szomorkodni. Részt akart venni benne, anélkül, hogy feladná méltóságát és személyiségét. Biztos volt benne, hogy a sellők számára is van valahol hely, és hogy én tudni fogom , hol.
Nos? Hát hova is álljanak a sellők? A "sellők", mindazok, akik különböznek, akik nem felelnek meg az előírásoknak, akik nem hajlandók beleülni a rendelkezésükre bocsájtott skatulyába.
Aki erre a kérdésre választ tud adni, iskolát, országot, egész világot építhet rá.
Hogy abban a pillanatban mit feleltem? Nos, néha sikerül meglelnem a helyes választ. - A sellők ide állnak, a Tenger királya mellé. (Igen, ide, a Király bolondja mellé, gondoltam.)"

(Kép és szöveg: http://fhilfoto.blogspot.com/2010/02/hova-alljanak-akik.html
Egy korábbi posztom nyomán)

2010. március 5., péntek

VI. Magyarországi Nemzetiségi Filmszemle

Miután Danitól megtudtam, hogy nemzetiségi vagyok - 43 év után épp időben -, de sebaj, mert azokkal neki nincs baja, gondoltam "dafke" megnézem az ő blogján hirdetett svábokról szóló kisfilmet. Azt is felajánlotta, hogy kint találkozzunk az Uránia előtt. Páromnak jeleztem, ha nem jönnék haza időben, akkor valamelyik pályaudvaron keressen bevagonírozva, csak vigyázzon, nehogy ő is - egyéb bűnei mellett mint világuralomra törő idegenszívű - belekerüljön.
Dani nem volt ott, utóbb jelezte, hogy mégis, de mint szervező, a vagon most tehát elmaradt. :) Igen sajnálom, hogy a személyes találkozás is.
Három filmet láttam.
Visszatérés, 26 perc. Lakosságcsere a háború után Szlovákia és Magyarország között, mégpedig szlovák szemmel. Szétszakított családok, haldokló nagypapa, aki Tótkomlósra szeretne hazamenni, de nem lehet... szóval egy rakás tragédia.
Ábel Debrecenben, 26 perc. Lengyel-magyar vegyes házasság, a kisfiú azonban nem akar lengyelül megszólalni, hiába beszélnek vele otthon ezen a nyelven. Egyébként meg lengyel, magyar két jó barát...
Apró sváb dolgok, 3 perc. Egy kor- és honfitársunk éles logikával levezeti, hogy ha a nagyszülei és a szülei is mind svábok, akkor ő is az, még ha gyerekként nem is beszélt németül.
Akkor tehát én is levezetem. Sváb névvel, szőke hajjal, kék szemmel születtem. A németet még hallgatni se szeretem. A magyarral nem így vagyok. Akkor én most sváb volnék?

Dani, majd egyszer azért ne mulasszunk el találkozni! További kedvelettel:

Marvin

2010. március 4., csütörtök

Nagylelkűség, szakértelem, ötlet - Válság és marketing 2.

...vagy néha csak a józan belátás. No jó, tudom, kritizálni könnyebb, mint a gyakorlatban megélni vele.

A napokban kozmetikusnál jártam. Nagyjából tízévente egyszer határozom el magam arckezelésre, és a múlt heti méregtelenítő koplalásom után úgy éreztem, jól jönne most ez. Előre megbeszéltük a kezelés árát, ám ott még eszembe jutott, hogy a szempillámat és szemöldökömet is meg kellene festetni. A végén Sipos Zita mesterkozmetikus az eredetileg megállapított árat kérte el tőlem, pedig vissza is kérdeztem, hogy festéssel együtt? Tette ezt azután, hogy nemrég újra áthúzta a tavalyi tetoválásomat, ami valahogy nem marad meg a pigmenthiányos foltjaimon. Ezt is ingyen, pedig igazán nem ő tehet a bőröm festéktartás-képtelenségéről.
Feltételezem, hogy e terebélyes tyúkanyó nem az üzletből, hanem nemzetközi zsűritagságokból, fotózásokból és filmezésből él, de kétezer forint a festésért, pláne harminc az ismételt tetoválásért is pénz. Ám neki fontosabb, hogy én megint jó érzéssel mentem el, és továbbra is vissza fogok járni, mert a szokványos női pletykafészkektől eltérő, majdhogynem intellektuális, ugyanakkor a sok tanuló zsezsegése és a szinte állandó versenyre készülődés miatt izgalmas a hangulat.

Múlt héten céget alapítottunk. Az ügyvédnő húsz évvel ezelőtt még bíró volt a PKKB-n (25 évesen!, de ez megér egyszer egy külön posztot), én pedig mellette a jegyző. Nemrég botlottam bele, gondoltam, erre a feladatra felkérem. Az egynapos, elektronikus bejegyzés végül is egyszerű rutinmunka, legalábbis mások állítása szerint. Mi valójában ezt nem tudtuk meg, mert ügyvédünk minden egyes lépésnél hibázott. Első körben mindjárt avval, hogy csak azt ellenőrizte, a választott cégnév nem foglalt-e, ám a nagyon hasonlóakat már nem nézte át. Vissza is dobta a cégbíróság a kérelmünket, így le kellett mondanunk a már megbeszélt tárgyalásokat, találkozókat, melyek cég nélkül értelmetlenek lettek volna. A második körben pedig nem a megfelelő fájlt küldte át nekünk, nem azt, amelyik azt a bizonyos csak a bank által kicsomagolható cégbírósági végzést tartalmazza, így a bank visszautasította számlanyitási kérelmünket. Megint újabb időpont egyeztetés, futkosás, idegeskedés. Ügyvédünk persze hárított, hol bennünket hibáztatott, hol a titkárnőjét. Azt csak ma vettük észre, hogy a telephely irányítószáma is rossz a társasági szerződésben. Az éves tagi pótbefizetések lehetséges mértékét nagyon alulbecsülte, mi pedig tájékoztatás hiányában rábólintottunk. Egyelőre tanácstalanok vagyunk, egyrészt, mert akármilyen rengeteg és kisbetűs a szöveg, nekünk is észre kellett volna venni az irányítószámot, másrészt hirtelen nincs kedvünk csak ezért negyvenezres módosítási díjat fizetnünk. Várunk, hátha fény derül még más gubancra is, s akkor majd egy füst alatt.
Hogy a történet kerek legyen, nemrég csatlakozott egy másik ügyvéd irodájához, mert a sajátját a "válság" miatt nem tudja már fenntartani.

Egy cég szinte a nyomtatványboltban kezdi az életét. El is ballagtam a Margit krt. 64/a-ban levő kis üzletbe, mivel kivételesen arra jártam. Persze a fentebb említett fájl dokumentumváltozatát nem jutott eszembe kinyomtatni, pláne nem magamhoz venni. Nem mondta senki, hogy kelleni fog. Ott derült ki, hogy enélkül szigorú számadású nyomtatványt márpedig nem vásárolhatok. A tulajdonos hölgy legyintett, hogy na jó, ne másszak már fel érte a Rózsadombra, csak kérjem meg telefonban az adatokat. Aztán tétova toporgásomat és az egész vállalkozásosditól megriadt arcomat látva kedvesen mondta, hogy ne is költsük a pénzünket kézzelfogható, papíralapú cégkivonat utólagos megkérésére, elég lesz a továbbiakban e bizonyos fájl kinyomtatása mellett mindenhez, ha adószám-igazolást kérünk az adóhivataltól, az ingyen van. Legkönnyebben az Ügyfélkapun át tehetjük meg, amihez az okmányirodában tudjuk magunkat regisztráltatni. És nyugtatgatott, hogy nem lesz semmi baj, mindenhol mindenki segítőkész. (Bárcsak így lenne!)
E szakszerű, a munkaköréhez nem nélkülözhetetlen felvilágosítás után gondosan összekészítette a csomagomat, közben megkérdezte, hogy a kétfajta, ám funkciójában azonos "Kiküldetési rendelvény" közül melyiket kérem. Továbbra is nagyon értelmesen nézhettem ki a fejemből, mert ő maga választotta ki a ránézésre is áttekinthetőbb szerkesztésűt. Még azt is megkérdezte, hogy lesz-e pénztárgépünk, mert ha nem, akkor nyugtatömbre sincs szükség, és kétszáz forintot se dobjak ki az ablakon hiába.
Távoztomban csak annyit mondtam, hogy a boltot megtartom jó emlékezetemben, őt pedig örökbe fogadom. Arról hallgattam, hogy a környék sajnos kiesik az életteremből.
Ám itt is jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik nem így vannak evvel.

Az ingatlan.com-on lakások között böngésztem. Elhűltem, hogy a piacgazdaságra váltás huszadik évében az ügynökök jobbára még mindig összekeverik az erkélyt a terasszal - evvel megnehezítve a kulcsszóra keresést, de a későbbi fázisban a személyes kommunikációt is -, sötétben fényképezik a lakásokat, kezdő képnek vetetlen ágyat és/vagy felnyitott tetejű vécét tesznek be, nincs alaprajz, és nem írják ki, hogy milyen a fűtésrendszer. A helyesírásról már nem is beszélve. Mivel jelenleg alapos túlkínálat van, sőt lassan ember nincs, aki ingatlant vásárolna, fura, hogy nem veszik észre, a szolgáltatások színvonalát emelni kell, mondjuk jó lenne végre utolérni az európai átlagot. Hogy csak napfényben fényképezünk - ehhez persze a tulajdonosnak is belátónak és motiváltnak kell lennie -, vécét soha, fotózás és bemutatás előtt takarítunk és rendet teszünk vagy tetetünk, az alaprajz nélkülözhetetlen, miképp a fűtésrendszer megjelölése is alapvetés. És egyáltalán, fényképezni tudni kell! A panorámakép igényes irodánál már elengedhetetlen. (Hiszen szakértelemért fizetnek a tulajdonosok az értékesítőknek, barkácsolni, amatőrködni maguk is tudnának, és az legalább ingyen van.) Mivel ugyanazt az ingatlant többen is árulják, értelemszerűen azt fogják keresni a fehér hollóként rárepülő érdeklődök, amelyiknél látszanak a fényviszonyok, a tér, a beosztás és minél több paraméter. Nem értem, a kóklerek a ma már hiánycikknek számító sült galambra várnak?

Szombaton a Fóti úti Diego-ban akadt dolgunk. S milyen jó, mert így kellemesen indult a hétvégénk. Az eladók segítőkészek, mosolygósak voltak. A csomagolásra várva egyikük még azt is megkérdezte, megkínálhat-e bennünket egy kávéval, amit nyomban el is fogadtunk. Igaz, gépi kávé volt, de a gesztus számít. A pénztárosnő figyelmesen megkérdezte, hogy biztosan céges számlára akarjuk-e íratni a fürdőszobaszőnyeget is. Milyen szerencse, mert mi még nem tanultunk meg mindenre figyelni! Aztán attól se lett ideges, hogy későn jeleztük, kártyával szeretnénk fizetni. Emiatt kicsit meghosszabbodott a várakozási idő, de így mi is türelemmel viseltük, és közben volt időm észrevenni a táblát: "Legyen vendégünk egy csésze kávéra". Jólesett!

2010. március 2., kedd

Paleolit táplálkozás - további kérdőjeleim

Szendi Gábor pszichológus legújabb könyvében azt fejtegeti, hogy az evolúció során a kőkorszaki táplálkozás vált be, a modern nyugati, mely a tejre, gabonákra, hüvelyesekre, a napfény- és a vitaminmegvonásra alapul, idő előtt a sírba visz bennünket.
Ez bizonyára így van. Magam is elgondolkodom az átálláson.
Valóban elképesztő felismerésekre készteti az olvasót, például hogy míg az egészségre káros paracetamolhoz, alkoholhoz, dohánytermékekhez szabadon hozzá lehet férni, a létfontosságú vitaminok fogyasztását a közegészségügy szinte lehetetlenné teszi. A szerző például külföldről szerzi be többek között a D-vitamint, ám ez kevesek számára járható út. És bármerre nézünk, rövidlátásról, karrierekről, hárításról (már megint idepasszol Arronson: Történtek hibák.. c. zseniális alkotása), lobbiról, gazdasági érdekekről van szó...

De! A kőkorszaki ember átlagéletkora - ha jól emlékszem - nem érte el a harminc évet sem. Valamint ha akkor egyensúlyban éltünk a természettel, és kiváló táplálkozási szokásoknak örvendtünk, hogyan szaporodhattunk mégis túl annyira, hogy az addigi gyűjtögető-vadász életmód már nem tudta kielégíteni szükségleteinket, és át kellett térnünk a földművelő-állattartó létmódra? Továbbá tudomásom szerint az ősember gyűjtögetései során fogyasztott vadgabona-féleségeket.

Számomra zavaró, hogy Szendi a paleolit táplálkozással kísérletezők legnagyobb kísértésének a sarki pékséget tekinti, említést sem téve arról, hogy a az emberek jelentős hányada még családban él, így az ezzel kapcsolatos tapasztalatairól sem számol be. Könyve mintha örök szingliknek íródott volna.

A melanomával kapcsolatos vizsgálatok eredménye a szerző szerint az, hogy a napozás, sőt még a leégés is védettséget ad e bőrbetegség ellen. Avval támasztja e véleményt alá, hogy a melanómások közül azok gyógyultak a legjobban, akik életük során minnél többet napoztak. Kérdezem én: akkor mitől lett melanomiájuk egyáltalán?

Szendi szerint a mai természeti népek a táplálkozási szokásaiknak köszönhetően védettek a civilizációs betegségektől, és amikor eléri őket a modern táplálkozás, ők is megbetegednek.
Ebben is lehet valami. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy ezek a népek még mentesek a feldolgozatlan stressztől, kapcsolataik is tradicionálisak, áttekinthetőek, kezelhetőek, tehát sok zavart nem okoznak.
Persze a szerző tagadja a szervi betegségek pszichés eredetét, amit egy pszichológustól mégis furcsának tartok. A magam részéről például Dethlefsen minden a betegségeimről szóló sorában magamra ismerek, és ugyanígy vagyok a környezetemben élők nyavajáival is...

A depresszió okait a civilizációs táplálékbevitel káros biokémiai hatásaira (a vércukorszint emelkedésének agyra való kihatására) vezeti vissza, mellőzve azt a tényt, hogy aki depressziós, a szokásos nyugati táplálkozásnál is károsabban "nassolhat", tehát legfeljebb is oda-vissza hatásról beszélhetünk.
A szülés utáni depressziót például csakis az Omega-3 hiánya idézi elő, a társadalmi szerepek megváltozásáról pedig mélyen hallgat a szerző.

Itt megint szalámitaktikáról van szó, féltékenységről és hatalmi kérdésről, hogy "nekem igazam van, a többiek a hülyék". Pedig lehet, hogy már megint csak az van, hogy több út is vezet ugyanoda, több egymást ki sem záró részigazság visz közelebb a megismeréshez.

Szendi Gábor világképe egy újabb, sokadszori példája annak, hogy a pszichológiának (különösen a kognitív iskolának) mint tudománynak, a neve ellenére semmi köze nincs a lélektanhoz, pláne nem a lélekgyógyászathoz. A "lélek" nem tudományos fogalom.