2010. március 5., péntek

VI. Magyarországi Nemzetiségi Filmszemle

Miután Danitól megtudtam, hogy nemzetiségi vagyok - 43 év után épp időben -, de sebaj, mert azokkal neki nincs baja, gondoltam "dafke" megnézem az ő blogján hirdetett svábokról szóló kisfilmet. Azt is felajánlotta, hogy kint találkozzunk az Uránia előtt. Páromnak jeleztem, ha nem jönnék haza időben, akkor valamelyik pályaudvaron keressen bevagonírozva, csak vigyázzon, nehogy ő is - egyéb bűnei mellett mint világuralomra törő idegenszívű - belekerüljön.
Dani nem volt ott, utóbb jelezte, hogy mégis, de mint szervező, a vagon most tehát elmaradt. :) Igen sajnálom, hogy a személyes találkozás is.
Három filmet láttam.
Visszatérés, 26 perc. Lakosságcsere a háború után Szlovákia és Magyarország között, mégpedig szlovák szemmel. Szétszakított családok, haldokló nagypapa, aki Tótkomlósra szeretne hazamenni, de nem lehet... szóval egy rakás tragédia.
Ábel Debrecenben, 26 perc. Lengyel-magyar vegyes házasság, a kisfiú azonban nem akar lengyelül megszólalni, hiába beszélnek vele otthon ezen a nyelven. Egyébként meg lengyel, magyar két jó barát...
Apró sváb dolgok, 3 perc. Egy kor- és honfitársunk éles logikával levezeti, hogy ha a nagyszülei és a szülei is mind svábok, akkor ő is az, még ha gyerekként nem is beszélt németül.
Akkor tehát én is levezetem. Sváb névvel, szőke hajjal, kék szemmel születtem. A németet még hallgatni se szeretem. A magyarral nem így vagyok. Akkor én most sváb volnék?

Dani, majd egyszer azért ne mulasszunk el találkozni! További kedvelettel:

Marvin

26 megjegyzés:

  1. Szerintem teljesen félreértettél, de jobb tisztázni.
    Magyar nemzetiségű vagy mint én, mint akár melyik másik ember. Pár éve kezdtem el egy kutató munkát, amely a Dunabogdányi svábok életéről szól. Címszavakban: Történelmük, származásuk, kultúrájuk. Történelmi tudat, etnikai identitás, stb...

    VálaszTörlés
  2. Különben meg mindent bepótolhatunk, de örülök, hogy elmentél.
    Most hétvégén, én tudok időt szakítani egy kis beszélgetésre, hogy valóban rendezhessük a nézeteltéréseinket:D, ha van.
    Úgy néz ki, hogy a szombati és a vasárnapi délutánom szabad, és ha meg tudjuk beszélni, akkor én szívesen találkoznék veled, és talán más szemszögből is megismerhetsz.

    VálaszTörlés
  3. Danika, én most a hévizi patakon fogok evezni, és a környékén borozni, a jövő hétvégét pedig előreláthatóan Tope-nál/nél? töltöm.

    Hétközben? A kedd este kivételével egyelőre még minden jó, pláne, ha időben fixálunk.
    Jó hétvégét!

    VálaszTörlés
  4. akkor lemaradsz az izgalmas dolgokról és emberekről, majd akkor máskor

    VálaszTörlés
  5. Nem maradok le, mivel izgalmas dolgokat fogok csinálni, izgalmas emberekkel. Legfeljebb más dolgokat, más emberekkel. Bocs Danika, hogy ez a hétvégém már jó ideje előre ki lett fizetve :)

    VálaszTörlés
  6. ja hogy ki lett fizetve? Az más, viszont nem tudhatod.

    VálaszTörlés
  7. Ühüm. Bár ritkán járok arra, és nem is nagyon foglalkozom vele. Csak ha villog a postaládámba, hogy valaki akar valamit. Tudod, az én generációm még elakadt a wiw-nél (amikor én csatlakoztam, nem volt előtte még i-betű).

    VálaszTörlés
  8. :D:D:D
    A te idődben, mint ha már olyan idős ember lennél:D
    Marvin, Marvin:D

    VálaszTörlés
  9. Szerintem 17-tel idősebb nálad.

    Vicces, hogy kezd ez a poszt a kettőnk levelezésévé válni :)

    VálaszTörlés
  10. Jó pancsolást, Marvin! :) Remélem egy konvoj megy a parton, száraz ruhával és termoszokkal felszerelve!

    VálaszTörlés
  11. Hehe!

    Azt ne hiszem, de a nyivákoló párom ott lesz, hogy miért kellett ilyen korán kelni, miért kell negyven emberrel zsúfolódni két napig, és jeges szélviharban evezni, és egyáltalán, miért nem maradhat otthon blogolni :)
    Én nem is értem, mire e nyafogás, hiszen én mindig milyen jókat találok ki :DDD

    Kösz, hogy megtörted már e duót!

    VálaszTörlés
  12. Nem szeretem, hogy eltűnt a blogod, és nem Trendo vagy immáron!!!

    Mé', kérdem én, mé'? Mit ugrálsz folyton, ki-be a blogtérből? Nem nyughatol?

    Vagy ennyire kitört rajtad az üldözési mánia? Igaz, én tényleg üldözlek! :)

    VálaszTörlés
  13. Lehet, hogy hétvégén még Hévízen is befagy a feneked. Én inkább moziba megyek, most tényleg megnézem az Avatart.
    Csak nekem vetítik le, mert rajtam kívül már mindenki látta szerintem.:)

    VálaszTörlés
  14. Szinte biztos, hogy befagy, ugyanis kajakozni (vagy kenuzni, vagy nem tudom mizni, de lesz valami evezés a dologban) megyek a patakra. Jó mi, télen?!

    Nem, még a párom se látta, szerintem szívesebben elmenne akár Bajára is moziba, csak ne kellene hajnalban kelnie és velem jönnie két napra a hidegbe. Valahogy nem értékeli a meglepetést, hogy befizettem kettőnket. Nem is értem, vajon miért nem :D

    VálaszTörlés
  15. Szerintem egy hangulatos, meleg helyen kávézgatni és beszélgetni csodálatosabb, mint megfagyni, de ha már ilyen korán kezded a sportolást, akkor hajrá:D
    Nekem viszont ez még nem olyan tavasz.
    Akár még a hó is eshet.
    Hévíz: szombat: 2 °C | -2 °C
    vasárnap: 4 °C | -3 °C
    jó lesz:D, mondjuk friss levegőn leszel, csak meg ne fázz. Jó pihenést és szórakozást!

    VálaszTörlés
  16. Kösz a nyesztetést Danika, mert nem hallgatom eleget ugyanezt a páromtól, de tényleg... Na megyek fagyni.

    VálaszTörlés
  17. :D:D:D
    A pároddal egyetértek. Éljenek a férfiak!

    VálaszTörlés
  18. Látom egyben az évődő csapat. Vicces ilyenkor evezni. azt hittem ilyen marhaságok csak az én agyamból pattannak ki. Az is igaz ez már a múltté. Ma a marhaságaimat nem a kajakozásban élem ki. Ma remek kinzóeszközöket találok abban, hogy degeneráltan elültetek egy zsák növényt, majd kifagy és kezdem előről az egészet. ez is elég sportos mutatvány. :))))
    Gyula nekem s hiányzik. Mióta nem írja le csodás receptjeit kénytelen vagyok a saját fantáziámra hagyatkozni.
    Ennek terméke például a mai sárgarépa tatár, vagy ha nem a tatárokat vesszük elő akkor hívhatom keletiesen Ré pástétomnak is az egyiptomiak után. A vendégek befalták a görög gyümölcslevessel együtt.

    VálaszTörlés
  19. Baján már rég nincs mozi. Szegeden voltam a Cinemában a barátaimmal. Nem is járok moziba már évek óta, ez egy kivételes alkalom volt, hogy lássam az Avatart 3D-ben. Ami érdekel, azt dvd-n nézem meg. Ez van.

    VálaszTörlés
  20. Danika, én még mindig ajánlhatom neked valamelyik hétköznapot, de lassan már csak a csütörtök-péntek délután-este marad a készletből.

    Boróka és Dani, az evezés igenis jó volt, nem fáztam, elvégre termálvíz az a patak, másrészt a rémiszgetések ellenére nem volt se szél, se vihar, s időnként még a nap is sütött. És szép volt. Valamint az egész nem tartott tovább három óránál tegnap. Mondjuk a párom nem vett a mackó alá alsógagyót, hiába mondtam neki, így aztán szétfagyott, de csak azért csinálta, hogy aztán panaszkodhasson, hogy ugye megmondtam? Ma már a kehidakustányi fürdőben áztattuk magunkat, aztán Badacsonyban borkóstoltunk.

    Fhil, én egyszer jártam Baján, és úgy láttam, hogy semmi sincs ott, nem csak mozi. De tényleg, vasárnap, kihaltság, és még éttermet se találtunk. Két éve, nyáron. Mondjuk ennek a békés, nyugis életnek is meglehet a varázsa :) De tényleg, minek is ez a sok pörgés...

    VálaszTörlés
  21. Alsógatyót akartam írni természetesen.

    VálaszTörlés
  22. Nekem, mint lokálpatriótának fáj ezt olvasni, de csak arra tudok gondolni, hogy rosszkor voltál jó helyen. Ennyire azért nem vészes a helyzet. Azon is csodálkozom, hogy nem találtatok éttermet. Feltételezem, hogy a központ körül voltatok, nem a város szélén, akkor pedig többet is kellett volna találnod. Na persze a budapesti vagy a nagyvárosi élettel nem kéne összehasonlítani, de itt a nyár azért elég mozgalmas. Na persze van holtidő is. Egy ismerős srácot tavaly elkalauzoltam és teljesen el volt ragadtatva.

    VálaszTörlés
  23. No majd egyszer talán alkalmam lesz elkalauzoltatni magam Fhil :)
    A főtéren voltunk, augusztusban, azt épp feltúrták, az egyetlen étterem pedig rejtélyes okból zárva volt ott. Érdeklődtünk az egyetlen embertől, aki vasárnap délben arra járt, s egyetlen címet kaptunk, kint a szigeten, odamentünk, és egy szocreál hodályban ebédeltünk. Ennyit láttunk mi Bajából...

    Persze a helyiek ennél biztosan többet, érdekesebbet tudnak, de mi csak úgy voltunk ott, mint a partra vetett hal. Velencére indultunk, de bedugult az M7-es, ám ott volt a körgyűrű, és gondoltuk, na Baján még nem jártunk, bepótoljuk. Ez lett belőle. Visszafelé viszont jó volt a Szelidi-tó, amibe szintén véletlenül botlottunk bele.

    VálaszTörlés