2010. május 30., vasárnap

"Magányos férfi sosincs egyedül"

Trendo második gasztro-novellás kötete.Fárasztó, zaklatott napok utáni hétvége reggelén üdítő ágyban olvasás tárgyául kínálkoznak a Galagonyás történetek.
A valóság (vagy talán így: a VALÓSÁG) legfeljebb iróniával szelídítve lopakodik a sorok közé, így derűvel fedeztem fel egy röpke utalást Szendi Gábor paleolit evészetére. Még csak az ötödik történetnél tartok, egy részüket a blogról más ismerem is, mégis újra elbűvölnek. Ahogy az első kötet, úgy ez is egy különös, megbékített világba repít.
Ajánlom mindenkinek! Nyaraláshoz vagy kertben üldögélős kikapcsolódáshoz éppen időszerű.

(Ps. 1 nappal később: A Galagonyás novellák mintegy keretként fogják körbe a kötet közepén levő szívszorítóbbakat. Ezek szereplői vagy névtelenek, vagy fantázianévvel élnek a történetekben, ám sejthető, hogy ők is Galagonya, vagy valamelyik hozzátartozójuk.)

2010. május 28., péntek

Bloggerek a boltban

Tegnap a megnyitó party-ra Bera, ma Kaktuszka és Trendo néztek be. Ők voltak az első hivatalos vásárlók, épp nyitáskor érkeztek. Némi kapkodásba toppantak be. Sosem használtam még pénztárgépet (előre kipróbálni pedig nem lehet, hála az Apeh-nak), együtt szugeráltuk a készüléket és a hozzá tartozó leírást, legalább kétszer sztornóztam, bosszankodtam, hogy a tegnapi buli és éjszakai takarítás után elfelejtettem lefőzni a mai jeges teának valót, üzlettársam pár perce esett be az új kávéfőzőgéppel (az előző még garancia- és próbaidőben feladta), egyúttal hozta az új hangszórókat is, kiderült, hogy az 50 grammos zacskóba nem fér bele ennyi teafű... Szóval sem én, sem a bolt nem voltunk a topon:)
Mégis jólesett, hogy összebeszéltek, eljöttek, meg az is, hogy velük kellett az első pillanatokat megkínlódnom, és nem holmi idegenek előtt ügyetlenkedtem.

Most élsz!

2010. május 24., hétfő

Barefoot


Délelőtt belakkoztam a lábkörmeimet, és amíg száradtak - nem húzhattam fel cipőt - mezitláb vittem ki a kutyát sétálni. A füves talaj és a járda is meleg, a levegő is, miért ne? A házunk alján a közértes rosszallóan bámult rám...Pedig szokás szerint bezacskóztam a "termést". :)
(Sose volt búgócsigám. A napokban a szomszéd játékboltosnál kipróbáltam egyet, mondták, hogy hároméveseknek való. De hiszen én annyi vagyok, csak valaki eléfirkált egy négyest...)
Délután hármasban áraztunk a boltban. Hat körül Berával kimentem a Szt. István parkba,lehántottuk a cipőnket és leheveredtünk a fűbe. Én egy kicsit el is szundítottam a langyos földön, szemben a vöröslő alkonyattal. Körülöttünk zsivaj, mintha valami parti strandon lustultunk volna. "Mezitláb a parkban"

2010. május 23., vasárnap

Godot megjött

Beckett drámája arról szól, hogy milyen, amikor valamit, valakit egyfolytában, reménytelenül várunk. Jókai Anna pont azt írja meg, hogy mi van akkor, ha ez a valaki egyszer csak bekopog a kapun.

Godot megjött. A Megváltó, akit annyira vártunk. Kopog, zörög, dörömböl a kapun. Be kéne engedni. Ha nincs kulcs, azért, ha van, hát azért - félelem vezérelte ellentétes érdekekből - nem nyílik a zár. Az emberek még éretlenek az üdvösségre. És Godot elmegy.

A sivár, lejtős helyszín a közép-európai ember tudatvilágát tükrözi. A "színjáték" a huszonegyedik századi Ember Tragédiája.

Ki-ki a maga módján, mégis ugyanazt várja. De tudunk-e élni az örömhírrel: Godot megjött? Egyesek csalónak tartják, mások udvariatlannak, mert bár eljön, késik, és van olyan, aki egyenesen örülne, ha meg sem érkezne.

Az emberek még nem látják a lényeget. Hogy valójában mindenki ugyanott sérült, és mindenki ugyanarra vár. Hogy a Hajléktalan Csonka Család: Szent Család. A fiút, aki szatyrával (rajta felirat: Szeretetszolgálat) újra és újra eléjük áll, csak félretolják, dobnak neki valamit. Nem veszik észre, hogy nem kér, hanem felkínál. Amíg nem értjük a lényeget, a Gonosz mindig visszatér. De a Gyermek is megszületik újra.

A Solymári Fészek Iskola (Waldorf) 12. osztályának előadásában láttam a darabot. Jókai Anna munkáit nem ismertem korábban. Nem tudom, hogy a diákok (a kitartó és alapos tanári munka eredményeképpen) maradéktalanul értették-e a történelmi, világirodalmi utalásokat. Akár igen, akár nem, az előadás - díszlettel, technikával, dramaturgiával és rendezéssel együtt - élvezhető, érthető, még másnap is a hatása alatt álltam.

2010. május 22., szombat

Prognózis vagy helyzetjelentés?



De mintha mi már itt ragadtunk volna, lekéstünk Mexikóról, Türingiáról...

2010. május 16., vasárnap

2010. május 15., szombat

Nekem erről mindig a szerbiai háború jut eszembe



Vagy bármilyen háború. Vagy bármilyen üldöztetés.

2010. május 14., péntek

2010. május 13., csütörtök

2010. május 10., hétfő

Borderline


A napokban a Szent István parkban ücsörögve mesélte beszélgetőpartnerem, valaki azt mondta róla, hogy borderline-szindrómás. Mit gondolok én erről? Ezt gondolom:
Ma szinte divattá vált a máshová besorolhatatlan tünetekkel küszködőket ebbe a fiókba zárni.
Egyébként pedig az említett személyiségzavar minden egyes vonása ráillik világunkra - amennyiben gőgösen az euroatlanti társadalmakat értjük alatta -, a "betegek" egy beteg társadalom tünethordozói. Tehát ha igaz is az állítás, ő egy trendi ember. Jó eséllyel aki diagnosztizálta - legyen laikus vagy "szakember" - szintén egy-két vonással többet hordoz ebből a szindrómából a normálisnál. Vagyis hát mi a normális?
Egy borderline társadalomban a borderline-szindróma normálisnak számít. Szerintem.

2010. május 9., vasárnap

"Vidám vasárnap"

Faludy György: Tanuld meg ezt a versemet

Tanuld meg ezt a versemet,
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tied, kölcsönveszik,
a közkönyvtárban elveszik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik, elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég -
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
mert nemsokára könyv se lesz,
költő se lesz és rím se lesz,
és autódhoz benzin se lesz,
és rum se, hogy leidd magad,
mivel a boltos ki se nyit,
s kivághatod a pénzedet,
mert közeleg a pillanat,
mikor a képernyőd kép helyett
halálsugarat közvetít,
s mert nem lesz, aki megsegít,
ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
és mondd el, mikor kiöntenek
a lúgtól poshadt tengerek,
s az ipar hányadéka már
beborít minden talpalat
földet, akár a csiganyál,
ha megölték a tavakat,
s mankóval jön a pusztulás,
ha fáján rohad a levél,
a forrás dögvészt gurguláz,
s ciánt hoz rád az esti szél:
ha a gázmaszkot felteszed,
elmondhatod e versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
hogy elkísérjelek. Lehet,
s túléled még az ezredet,
s pár kurta évre kiderül,
mert a bacilusok dühödt
revánsa mégse sikerül,

s a technológia mohó
hadosztályai több erőt
mozgatnak, mint a földgolyó -
memóriádból szedd elő
s dúdold el még egyszer velem
e sorokat: mert hova lett
a szépség és a szerelem?

Tanuld meg ezt a versemet,
hadd kísérlek, ha nem leszek,
mikor nyűgödre van a ház,
hol laksz, mert nincs se víz, s gáz,
s elindulsz, hogy odút keress,
rügyet, magot, barkát ehess,
vizet találj, bunkót szerezz,
s ha nincs szabad föld, elvegyed,
az embert leöld, s megegyed -
hadd bandukoljak ott veled,
romok alatt, romok felett,
és súgjam neked: tetszhalott,
hová mégy? Lelked elfagyott,
mihelyst a várost elhagyod.
Tanuld meg ezt a versemet.

Az is lehet, hogy odafenn
már nincs világ, s te odalenn
a bunker mélyén kérdezed:
hány nap még, míg a mérgezett
levegő az ólomlapon
meg a betonon áthatol?
s mire való volt és mit ért
az ember, ha ily véget ért?

Hogyan nyújtsak néked vigaszt,
ha nincs vigasz, amely igaz?
Valljam meg, hogy mindig reád
gondoltam sok-sok éven át,
napfényen át és éjen át,
s bár rég meghaltam, most is rád
néz két szomorú, vén szemem?
Mi mást izenhetek neked?
Felejtsd el ezt a versemet.
(Torontó 1980)

2010. május 8., szombat

Tisztesség, báj, lazaság és bürokrácia - Válság és marketing 3.

Egy apró ingatlanirodába tévedtem be nem rég, és kellemes meglepetésben volt részem. Egyetlen értékesítő ült benne, nem lehetett több húsz évesnél a lányka. A megszokott érdekmosoly helyett őszinte kedvességgel foglalkozott velem, sugárzott belőle a tisztesség és a figyelem. Egyetlen kézenfekvő kérdésemre se válaszolta nyeglén, hogy nem tudja, mert minden szükséges alapvetést tudott az adott ingatlanokról. Megbíztam minden szavában. Különösen azután, hogy a prezentáció során nem titkolta a szóban forgó ingatlanok hátrányait, hibáit sem. Okosan tette, az ő érdeke is, hogy ne sétálgasson velem, és ne tartsa fel az ingatlantulajdonost sem fölöslegesen. Időről időre vissza fogok még térni ide, elsőként nála fogok keresgélni.(www.amentor.hu)

Párom egy este belebotlott a Szent István körúton február elején nyitott Biofodrászatba. Csak mosnak, vágnak, beszárítanak, mindezt bioszerekkel, melyekből helyben is árulnak. Festést, dauert nem vállalnak. A komplett ár 2800 forint, míg a megszokott külvárosi fodrászunknál ugyanez 4200. Heti hét nap reggel 8 és este 8 között nyitva vannak. Nem kell előjegyzés, akkor mégse várt többet öt percnél. Nagyon ajánlotta nekem is. Követtem is a példáját, ám a nyitás után egy hónappal már háromnegyed órát kellett várnom. Már el is kezdtek bővülni, a galéria megépült, ott is folyni fog majd a munka. További üzletek is tervben vannak. A fodrászok huszonévesek, a hajmosó srác rémisztő külsejű volt, karika az orrában, vörös taréjra vágott haj, majdnem térdig leeső derekú nadrág... De a várakozásért cserébe egy nagyon finom fejmasszázsban részesített, a kiírt négyszáz forint helyett ingyen. A vendégkör, amit én láttam: 1,5 évestől 60 évesig. Van mindent eligazító hostess, és hűségkártya-rendszer. Négy fodrász csattogtatja ollóját, szünet nélkül. És kreatívak, önállóak, de ha kell, alkalmazkodóak is. Akihez engem osztottak, avval a sráccal csacsogtam az országban található jó teaházakról, Budapest Bártól Ferenczi Györgyön át Szalóki Ágiig zenéről, Szegedi Szabadtéri Játékokról, szóval az életről. Mert még intelligens is volt. Trendi hely, amitől én egyébként irtóznék, ahogy a belvárosba se jutna eszembe fodrászhoz menni. Őket mégis nagyon ajánlom!

A Lehel Csarnokban nézegettünk bérelhető üzlethelyiséget. A folyamat a következőképpen zajlott:
Egy ügyintéző hölgy instrukciói szerint kérelmet kell írni az "Igazgató úrhoz", aki majd eldönti, engedélyezi- e számunkra, hogy súlyos bérleti díjat fizessünk havonta. Legyen benne cégjegyzékszám is. No mindjárt itt volt az első probléma. Mi nem szándékoztunk céget alapítani addig, amíg nincs mire, konkrétan nincs üzlethelyiségünk. Hiszen alapítástól fizetni kell a béreket. (Igaz, fordítva is csapda a helyzet, mert a cégalapításhoz meg kell jelölni a telephelyet is...)
Tehát kérelmet írtunk, melyben külön kérelmeztük, hogy legalább a szóbeli megállapodásig tekintsenek el a cégjegyzékszámtól. Leadtuk az "igazgató úr" titkárnőjének, aki visszaköszönésre se méltatott bennünket.
Vártunk egy hetet, az idő szaladt, a tervezett húsvét előtti nyitási idő egyre közelebb került, mire végre csörgött a telefon, és egy másik beosztott csak annyit mondott, menjünk be hozzá személyesen. Semmi többet arról, hogy kedvező elbírálásban részesültünk-e. Aztán megint egy hét telt el, mire időpontot egyeztethettünk a hölggyel, aki aztán a megbeszélt reggelen értekezleten volt, ki se lehetett onnan hívni. Újabb egy hét, mire valóban sikerült találkoznunk. Tájékoztatott, hogy asztalok kitételéhez (melyekért természetesen súlyos napidíjat kérnek tőlünk), külön hozzá kell járulnia "az Igazgató úrnak", ehhez ismét kérelmet kell írnunk. De azt már előre megmondja, hogy az üzlethez való odajutást könnyítő padlómatricákat még a bevezetési időszakban sem fogja engedélyezni az "Igazgató úr".
Nekünk eddigre már elegünk lett a feudális bürokráciából - meglehet, másnak is, mert ezek a boltok évek óta üresen állnak - és a sose látott "Igazgató úrból", a kérelmezés kérelmezéseiből, nem tartottuk érdemesnek, hogy további heteket várjunk ebben a szellemben. Máshol kerestünk helyiséget, és inkább szembenézünk egy későbbi nyitási időponttal.

Arculattervezőre is szükségünk volt. Első körben egy olyan reklámirodához jutottunk el, akik a vállalás ellenére három hétig nem teljesítettek semmit. Második körben egy nagy nyomda grafikusa lusta volt utánanézni a "Miró-jellegű" arculat jelentésének, tervei inkább egy óvodai kifestőkönyvbe illettek volna. Az idő megint csak nem állt meg, és kétségbeesésemben a lakóhelyemen levő új fitness-stúdióban érdeklődtem a (mély benyomást nem okozó) táblájuk készítője felől. Nem volt elég figyelmeztetés számomra, hogy az üzlet megnyitása után még egy hétig nem volt fent tábla.
Így jutottam el a külvárosi rémisztő nevű műhelyhez. A névhez egy rémisztő külsejű figura tartozik, villám-stílusú pajesszal, haja mintha szarvakra lenne nyírva, ifjú kora ellenére fogazata mérsékelt. Mondtam, hogy Miró, erről csak a Café jutott eszébe. Szóval sok reményt nem fűztem a dologhoz. Mindenesetre megígérte, hogy a közelgő hosszú hétvégén átküldi a terveket. Nem küldte. Érdeklődésemre annyit írt elektronikus levélben, hogy ihletre vár. Néhány nap múlva valóban érkezett egy sorozat félkész logó- és táblatervekből. Lehidaltam. Ezt kerestem már mióta! Írtam neki, hogy némelyik bizony már-már műalkotás. Telefonban beszámolt róla, hogy két napig Miró képeket nézegetett, vagy hétszázat (sokkal több szerintem összesen nincs), mondta is a barátnőjének, hogy "ez a Miró milyen állat!". Időközben árajánlatot még nem sikerült kapnom az elkészíttetni kívánt nyomdai termékekre. Sürgetésemre aztán küldött egyet, amitől megint padlót fogtam, de most a magas összeg miatt. No jó, akkor csak a tervezést kérjük, a kivitelezést másra bízzuk majd. Alkudozni kezdett, hogy akkor ő is megcsinálja annyiért, amennyiért az említett konkurens cég, küldjem át azok ajánlatát, megtettem. Csak magamban csodálkoztam, hogy ha feleannyiért is el tudja készíteni, miért ajánl ki kétszer akkora összege? Később telefonált, hogy neki nincs kedve ezt az árlistát végignézni, írjam le, milyen összeg szerepeljen a számlán, úgy lesz.
Újabb néhány nap tervezgetés és egyeztetés után szabatosan, a tervek sorszáma szerint megrendeltem fénypostán a névjegyeket és a cégtáblát, mivel ő kérte, hogy az öntapadós címkékről csak ezután beszéljünk. Felajánlotta, hogy CD-re írja a terveket, hogy bármikor bárkinek elérhető legyen majd. A megrendelés emailes visszaigazolására nem került sor, kiderült, hogy nem szeret írogatni, adminisztrálni. Nagyjából ekkor kezdtem besokallni, én, aki mindent előre megtervezek, aztán attól eltérni nem szeretek, ráadásul túlzsúfolt életemet határidőnaplóból élem. Arra gondoltam, a művészek közt edződött üzlettársamra bízom eztán ezt a dolgot.
A megbeszélt időpontra ő ment oda, furcsállta kicsit a végeredményt, de biztos nem volt benne, hogy mit rendeltem meg, a srác is mondta, hogy ezt, tehát elhozta, a számlát kifizette. Utóbb derült ki, hogy bár a logó-tervezést is kifizette, de azt semmilyen módon át nem vette, mivel a CD-t nem kapta meg. Sem a tábla, sem a névjegy nem az, amit megbeszéltünk. A tábla eltérése nem olyan mértékű, hogy megérte volna vitatkozni, ám a névjegy miatt telefonáltam, újakra kaptam ígéretet, ama megjegyzéssel együtt, hogy "de hát annyi terv közül...". Ezekért már én mentem ... volna el, de szándékosan késve indultam, kezdtem kiismerni. Amikor elvileg már ott kellett volna lennem, telefonált, hogy jaj még a vágónál van az anyag, de délig biztosan elkészül, addig újra felhív, és bárhová elhozza, ne fáradjak ki a külvárosba.
Elmúlt egy óra, amikor én mégis kifáradtam. Az iroda előtt, az utcán tárgyalt megrendelőkkel, kávéscsészével a kezében, családias hangulatban, és csodálkozva nézett rám. Én meg azon csodálkoztam, hogy miből él meg ilyen munkastílus mellett, és hogy egyáltalán vannak megrendelői. Bár igaz, egyszer egy türelmetlenkedésemre azt mondta, róla tudják, hogy várni kell rá, de hogy érdemes várni. Mindenesetre beültem, és várakozás közben a falakat, majd a plafont bámultam. Volt is mit!
A mennyezeten idézetek kígyóznak Pliniustól Goethe-ig. A falakon saját rajzai és fotói lógnak, éleslátásról tanúskodó "Eu-szekér", jó szívről árulkodó kisállat-képek, melyeket később meg is toldott szívszorító történetekkel. Ördögbőrrel álcázott kisfiú...
Büszkén mondta, hogy az egyik el nem fogadott (egyébként épp a legművészibb, ám számunkra nem célszerű) tervet kiegészítve megvalósítja majd a saját autóján. Én pedig örültem, hogy kultúrmissziót tölthettem be. Csakhogy a névjegyek ott hevertek egy asztalon vágatlanul, árulkodva, hogy még csak el se küldte őket a vágóhoz. Újabb ígéret, hogy de mindjárt jön a futár, ő pedig estig mindenképpen eljuttatja. Rákérdeztem a CD-re, hát ő azt nem szeret írni, de kölcsönadja a pendrive-át, arról letölthetem, ha nem zavar, hogy mások anyaga is rajta van. Úgy döntöttem, most inkább nem zavar, és úgy is döntöttem, hogy nem kérdezem meg, akkor miért ígérgetett CD-t...
Mindenesetre megbeszéltük a matricákat is, közöltem, hogy "a gyengébbek kedvéért" forgatókönyvet készítettem, összevágva, felragasztgatva a nyomtatandó szövegeket a megfelelő tervek és a pontos méretek mellé. Kacagott, és inkább helyben, előttem megszerkesztette ezeket a számítógépén. (Néhány nap múlva némi noszogatásra ezt is átvettük, és ismét engem kérdezett, hogy milyen összeg álljon a számlán, mert elkeverte valahol a korábbi levelemet...)
Aznap kora este a Kikában nézelődtem, péntek lévén már le is mondtam arról, hogy a héten megkapom az újabb névjegyeket. Tévedtem. Felhívott, hogy ő a névjegyen látható üzletcímen áll, én hol járok? Na de én nem mondtam neki soha, hogy mikor vagyok ott, azt meg pláne nem, hogy este. Sebaj, elhozza a Kikához, azt mondja a GPS-e, hogy öt perc alatt odaér. Kint vártam az utcán, nem jött és nem jött, eltelt már vagy negyed óra. Felhívtam, hogy tán eltévedt, rossz irányba fordult be, vagy mi történt? De nem, csak ő a Domusnál várt. Ezt már én se bírtam ki nevetés nélkül. Végre megjelent a Kika előtt, összenevettünk, az ablakon beadtam a pendrive-ot, ő kinyújtott ötszáz darab (továbbra se színhelyes, de legalább a kiválasztott tervre hasonlító) névjegyet befőttes gumival átfogva, se szatyor, se zacskó, se doboz, se semmi, és továbbhajtott. Én meg ott álltam a névjegyekkel egyensúlyozva, és az abszurd helyzeten próbáltam nem visítva, csak visszafogva hahotázni.

2010. május 7., péntek

Gyors leltár

Az elmúlt hónapokban:

- szembesültem az irigységemmel,
- az elméletben is csak lappangó tudás után most meg is tapasztaltam, meg is értettem, hogy a frusztráció-agresszió láncolatban a gonoszságnak is helye van, az is az agresszió egyik megjelenési formája,
- megértettem, hogy életkor, világnézet, életstílus, intelligenciahányados nem számít, ha ugyanott vagyunk elakadva, ugyanabban van (lenne) tanulnivalónk,
- valamivel többet tudtam meg a függőség természetéről (a sajátomról és a hozzám közelállókéról is),
- kezd világosabbá válni; lehetnek másnak olyan körülményei, amiket irigylek, mégsem biztos, hogy a baja kisebb az enyémnél, de legalábbis eltér a tűrőképességünk, és lehet, hogy valaki kevesebbet bír, így jobb hátérrel is ugyanott vagy lejjebb van, mint én,
- ... hogy a lustaság mint olyan, nem létezik, az ambiciótlanság, a semmittevés is frusztráció, sérülés következménye, és lehet, hogy az ilyen motiválatlan embernek arra megy el minden energiája, hogy egyszerűen csak életben maradjon,
- egészében véve igen-igen nagyító tükröt kaptam a saját fogyatékosságaimról,
- közelebb kerültem annak megértéséhez, vagy megérzéséhez, hogy magamhoz hasonló embereket vonzok be az életembe, és ez így van akkor is, ha ők tagadják a hasonlóságot, a közös tanulnivalót, vagy ha én nem veszem azt észre.

Satuba szorítva

... amikor a kapaszkodóból előbb csak korlát, idővel pedig kaloda válik.
Hogy lehet ezt elkerülni? Nem szabad megkapaszkodni, vagy utána kell valamit másképp tenni?

2010. május 6., csütörtök

Kaptam...



Köszönöm.

... egyébként pedig rajongok a látszólag össze nem illő dolgok sikeres összepasszításáért. Ebben a szeparált, individualizált, ellenségeskedő világban ilyenkor néhány pillanatra felfénylik bennem a remény.

(A Heaven Street Seven énekesét a Budapest Bárból ismerem. Ami megint csak egy jó kis szintetizáló csapat.)

A werkfilm is jó.

2010. május 4., kedd

Kölcsönös meg nem támadási egyezmény

Tavaly nem írtam politikáról. Év elején is tán csak egyszer, a közeledő választásokról. Néhány hete pedig gyakran.

Popper írta valahol, hogy Svájcban, Svédországban, és bárhol a világ szerencsésebb felén azért nem foglalkozik az egyszeri állampolgár politikával, mert a politika nem mászik bele a magánéletébe. Nem támadják meg egymást.
Ahol belemászik, ahol félteni kell az egzisztenciát, ott napi szinten politizálnak az emberek.

Féltem. Nem csak a kenyeremet, de az emberi méltóságomat, fizikai biztonságomat is.

2010. május 3., hétfő

Kicsit késve...



Ilyen volt Őrbottyán húsvétkor :)

2010. május 2., vasárnap

Pilisszentlélek tavaszi furcsaságai







Itt még megvolt

Valahol itt tűnt el, és került elő


Az úgy volt, hogy egész héten valahogy megmagyarázhatatlanul éppen a Pilisbe vágytam, ám esélyt sem láttam rá, hogy eljutok oda. Nem is beszéltem erről a vágyról a környezetemben. Aztán ma váratlanul mégis oda kerültem. Az is meglepetés volt, hogy a kiskutya jöhetett, rá nem gondoltam.

Mandula 11 éves, és soha nem szokott eltűnni. Most egyik pillanatban még mellettem volt, másikban pedig sehol. Pedig semmi zajt, csörtetést nem hallottam, ami utalt volna arra, hogy amíg másfele nézek, ő elszaladt valamerre a sűrű aljnövényzetben. Majd egy óra keresés, hívogatás, a köddé válása helyszínére való többszöri visszatérés után egyszer csak ott állt, ahol eltűnt, ahol épp akkor néztem féltucatszorra körbe, és egyszer csak mégis ott volt, megint zajtalanul. Békésen szaglászott maga körül, mintha mi sem történt volna.
Szerintem elnyelte a föld, aztán kiköpte. Pedig én már kezdtem belenyugodni, hogy ennek így kellett lennie valamiért, és majd vigyáz rá a hely jó "szelleme".
Mindenesetre remélem, hogy legalább elintézte azt - bárhol is járt -, amiért nekem ide kellett jönnöm, hogy ő ide jöhessen :)
Valamiért Stephen King Álattemetője is eszembe jutott. Bár szerintem az eltűnt Mandula ugyanaz a Mandula, aki visszajött, nem lett rosszabb, de sőt, mintha ma délután a szokottnál valamivel békésebben heverne a lábamnál az asztal alatt...

Erdélyi naptár - május

2010. május 1., szombat

Megvadultak a színeim!

Segítség, segítség!

Már egy hete, és reménykedtem, hogy elmúlik, de nem.
Ha az van beállítva, hogy a sidebar színe szürke, akkor mitől lett mindenem hupikék és lila? A linkek színe most is világoskékre van állítva, akkor miért nem az? Én nem csináltam semmit...

Van valakinek valami ötlete?

Szakcsi és a pipacsok