Beckett drámája arról szól, hogy milyen, amikor valamit, valakit egyfolytában, reménytelenül várunk. Jókai Anna pont azt írja meg, hogy mi van akkor, ha ez a valaki egyszer csak bekopog a kapun.
Godot megjött. A Megváltó, akit annyira vártunk. Kopog, zörög, dörömböl a kapun. Be kéne engedni. Ha nincs kulcs, azért, ha van, hát azért - félelem vezérelte ellentétes érdekekből - nem nyílik a zár. Az emberek még éretlenek az üdvösségre. És Godot elmegy.
A sivár, lejtős helyszín a közép-európai ember tudatvilágát tükrözi. A "színjáték" a huszonegyedik századi Ember Tragédiája.
Ki-ki a maga módján, mégis ugyanazt várja. De tudunk-e élni az örömhírrel: Godot megjött? Egyesek csalónak tartják, mások udvariatlannak, mert bár eljön, késik, és van olyan, aki egyenesen örülne, ha meg sem érkezne.
Az emberek még nem látják a lényeget. Hogy valójában mindenki ugyanott sérült, és mindenki ugyanarra vár. Hogy a Hajléktalan Csonka Család: Szent Család. A fiút, aki szatyrával (rajta felirat: Szeretetszolgálat) újra és újra eléjük áll, csak félretolják, dobnak neki valamit. Nem veszik észre, hogy nem kér, hanem felkínál. Amíg nem értjük a lényeget, a Gonosz mindig visszatér. De a Gyermek is megszületik újra.
A Solymári Fészek Iskola (Waldorf) 12. osztályának előadásában láttam a darabot. Jókai Anna munkáit nem ismertem korábban. Nem tudom, hogy a diákok (a kitartó és alapos tanári munka eredményeképpen) maradéktalanul értették-e a történelmi, világirodalmi utalásokat. Akár igen, akár nem, az előadás - díszlettel, technikával, dramaturgiával és rendezéssel együtt - élvezhető, érthető, még másnap is a hatása alatt álltam.
Újra, mert az előző eltűnt. Szóval, köszönöm a méltatást. Szerencsére a kételyeim ellenére tényleg jól sikerültek az előadások, a csúcs pénteken volt, aztán szombaton kisebb visszaesés után vasárnap hajnalig buli. Ma már (pünkösd hétfőn) mentem segíteni a Két úr szolgájában. Ha lesz időm és erőm, megírom a Godot megjött előadás történetét a blogomra. Talán azért is lehet érdekes, mert ősbemutató volt.
VálaszTörlés