Tisztesség, báj, lazaság és bürokrácia - Válság és marketing 3.

Egy apró ingatlanirodába tévedtem be nem rég, és kellemes meglepetésben volt részem. Egyetlen értékesítő ült benne, nem lehetett több húsz évesnél a lányka. A megszokott érdekmosoly helyett őszinte kedvességgel foglalkozott velem, sugárzott belőle a tisztesség és a figyelem. Egyetlen kézenfekvő kérdésemre se válaszolta nyeglén, hogy nem tudja, mert minden szükséges alapvetést tudott az adott ingatlanokról. Megbíztam minden szavában. Különösen azután, hogy a prezentáció során nem titkolta a szóban forgó ingatlanok hátrányait, hibáit sem. Okosan tette, az ő érdeke is, hogy ne sétálgasson velem, és ne tartsa fel az ingatlantulajdonost sem fölöslegesen. Időről időre vissza fogok még térni ide, elsőként nála fogok keresgélni.(www.amentor.hu)

Párom egy este belebotlott a Szent István körúton február elején nyitott Biofodrászatba. Csak mosnak, vágnak, beszárítanak, mindezt bioszerekkel, melyekből helyben is árulnak. Festést, dauert nem vállalnak. A komplett ár 2800 forint, míg a megszokott külvárosi fodrászunknál ugyanez 4200. Heti hét nap reggel 8 és este 8 között nyitva vannak. Nem kell előjegyzés, akkor mégse várt többet öt percnél. Nagyon ajánlotta nekem is. Követtem is a példáját, ám a nyitás után egy hónappal már háromnegyed órát kellett várnom. Már el is kezdtek bővülni, a galéria megépült, ott is folyni fog majd a munka. További üzletek is tervben vannak. A fodrászok huszonévesek, a hajmosó srác rémisztő külsejű volt, karika az orrában, vörös taréjra vágott haj, majdnem térdig leeső derekú nadrág... De a várakozásért cserébe egy nagyon finom fejmasszázsban részesített, a kiírt négyszáz forint helyett ingyen. A vendégkör, amit én láttam: 1,5 évestől 60 évesig. Van mindent eligazító hostess, és hűségkártya-rendszer. Négy fodrász csattogtatja ollóját, szünet nélkül. És kreatívak, önállóak, de ha kell, alkalmazkodóak is. Akihez engem osztottak, avval a sráccal csacsogtam az országban található jó teaházakról, Budapest Bártól Ferenczi Györgyön át Szalóki Ágiig zenéről, Szegedi Szabadtéri Játékokról, szóval az életről. Mert még intelligens is volt. Trendi hely, amitől én egyébként irtóznék, ahogy a belvárosba se jutna eszembe fodrászhoz menni. Őket mégis nagyon ajánlom!

A Lehel Csarnokban nézegettünk bérelhető üzlethelyiséget. A folyamat a következőképpen zajlott:
Egy ügyintéző hölgy instrukciói szerint kérelmet kell írni az "Igazgató úrhoz", aki majd eldönti, engedélyezi- e számunkra, hogy súlyos bérleti díjat fizessünk havonta. Legyen benne cégjegyzékszám is. No mindjárt itt volt az első probléma. Mi nem szándékoztunk céget alapítani addig, amíg nincs mire, konkrétan nincs üzlethelyiségünk. Hiszen alapítástól fizetni kell a béreket. (Igaz, fordítva is csapda a helyzet, mert a cégalapításhoz meg kell jelölni a telephelyet is...)
Tehát kérelmet írtunk, melyben külön kérelmeztük, hogy legalább a szóbeli megállapodásig tekintsenek el a cégjegyzékszámtól. Leadtuk az "igazgató úr" titkárnőjének, aki visszaköszönésre se méltatott bennünket.
Vártunk egy hetet, az idő szaladt, a tervezett húsvét előtti nyitási idő egyre közelebb került, mire végre csörgött a telefon, és egy másik beosztott csak annyit mondott, menjünk be hozzá személyesen. Semmi többet arról, hogy kedvező elbírálásban részesültünk-e. Aztán megint egy hét telt el, mire időpontot egyeztethettünk a hölggyel, aki aztán a megbeszélt reggelen értekezleten volt, ki se lehetett onnan hívni. Újabb egy hét, mire valóban sikerült találkoznunk. Tájékoztatott, hogy asztalok kitételéhez (melyekért természetesen súlyos napidíjat kérnek tőlünk), külön hozzá kell járulnia "az Igazgató úrnak", ehhez ismét kérelmet kell írnunk. De azt már előre megmondja, hogy az üzlethez való odajutást könnyítő padlómatricákat még a bevezetési időszakban sem fogja engedélyezni az "Igazgató úr".
Nekünk eddigre már elegünk lett a feudális bürokráciából - meglehet, másnak is, mert ezek a boltok évek óta üresen állnak - és a sose látott "Igazgató úrból", a kérelmezés kérelmezéseiből, nem tartottuk érdemesnek, hogy további heteket várjunk ebben a szellemben. Máshol kerestünk helyiséget, és inkább szembenézünk egy későbbi nyitási időponttal.

Arculattervezőre is szükségünk volt. Első körben egy olyan reklámirodához jutottunk el, akik a vállalás ellenére három hétig nem teljesítettek semmit. Második körben egy nagy nyomda grafikusa lusta volt utánanézni a "Miró-jellegű" arculat jelentésének, tervei inkább egy óvodai kifestőkönyvbe illettek volna. Az idő megint csak nem állt meg, és kétségbeesésemben a lakóhelyemen levő új fitness-stúdióban érdeklődtem a (mély benyomást nem okozó) táblájuk készítője felől. Nem volt elég figyelmeztetés számomra, hogy az üzlet megnyitása után még egy hétig nem volt fent tábla.
Így jutottam el a külvárosi rémisztő nevű műhelyhez. A névhez egy rémisztő külsejű figura tartozik, villám-stílusú pajesszal, haja mintha szarvakra lenne nyírva, ifjú kora ellenére fogazata mérsékelt. Mondtam, hogy Miró, erről csak a Café jutott eszébe. Szóval sok reményt nem fűztem a dologhoz. Mindenesetre megígérte, hogy a közelgő hosszú hétvégén átküldi a terveket. Nem küldte. Érdeklődésemre annyit írt elektronikus levélben, hogy ihletre vár. Néhány nap múlva valóban érkezett egy sorozat félkész logó- és táblatervekből. Lehidaltam. Ezt kerestem már mióta! Írtam neki, hogy némelyik bizony már-már műalkotás. Telefonban beszámolt róla, hogy két napig Miró képeket nézegetett, vagy hétszázat (sokkal több szerintem összesen nincs), mondta is a barátnőjének, hogy "ez a Miró milyen állat!". Időközben árajánlatot még nem sikerült kapnom az elkészíttetni kívánt nyomdai termékekre. Sürgetésemre aztán küldött egyet, amitől megint padlót fogtam, de most a magas összeg miatt. No jó, akkor csak a tervezést kérjük, a kivitelezést másra bízzuk majd. Alkudozni kezdett, hogy akkor ő is megcsinálja annyiért, amennyiért az említett konkurens cég, küldjem át azok ajánlatát, megtettem. Csak magamban csodálkoztam, hogy ha feleannyiért is el tudja készíteni, miért ajánl ki kétszer akkora összege? Később telefonált, hogy neki nincs kedve ezt az árlistát végignézni, írjam le, milyen összeg szerepeljen a számlán, úgy lesz.
Újabb néhány nap tervezgetés és egyeztetés után szabatosan, a tervek sorszáma szerint megrendeltem fénypostán a névjegyeket és a cégtáblát, mivel ő kérte, hogy az öntapadós címkékről csak ezután beszéljünk. Felajánlotta, hogy CD-re írja a terveket, hogy bármikor bárkinek elérhető legyen majd. A megrendelés emailes visszaigazolására nem került sor, kiderült, hogy nem szeret írogatni, adminisztrálni. Nagyjából ekkor kezdtem besokallni, én, aki mindent előre megtervezek, aztán attól eltérni nem szeretek, ráadásul túlzsúfolt életemet határidőnaplóból élem. Arra gondoltam, a művészek közt edződött üzlettársamra bízom eztán ezt a dolgot.
A megbeszélt időpontra ő ment oda, furcsállta kicsit a végeredményt, de biztos nem volt benne, hogy mit rendeltem meg, a srác is mondta, hogy ezt, tehát elhozta, a számlát kifizette. Utóbb derült ki, hogy bár a logó-tervezést is kifizette, de azt semmilyen módon át nem vette, mivel a CD-t nem kapta meg. Sem a tábla, sem a névjegy nem az, amit megbeszéltünk. A tábla eltérése nem olyan mértékű, hogy megérte volna vitatkozni, ám a névjegy miatt telefonáltam, újakra kaptam ígéretet, ama megjegyzéssel együtt, hogy "de hát annyi terv közül...". Ezekért már én mentem ... volna el, de szándékosan késve indultam, kezdtem kiismerni. Amikor elvileg már ott kellett volna lennem, telefonált, hogy jaj még a vágónál van az anyag, de délig biztosan elkészül, addig újra felhív, és bárhová elhozza, ne fáradjak ki a külvárosba.
Elmúlt egy óra, amikor én mégis kifáradtam. Az iroda előtt, az utcán tárgyalt megrendelőkkel, kávéscsészével a kezében, családias hangulatban, és csodálkozva nézett rám. Én meg azon csodálkoztam, hogy miből él meg ilyen munkastílus mellett, és hogy egyáltalán vannak megrendelői. Bár igaz, egyszer egy türelmetlenkedésemre azt mondta, róla tudják, hogy várni kell rá, de hogy érdemes várni. Mindenesetre beültem, és várakozás közben a falakat, majd a plafont bámultam. Volt is mit!
A mennyezeten idézetek kígyóznak Pliniustól Goethe-ig. A falakon saját rajzai és fotói lógnak, éleslátásról tanúskodó "Eu-szekér", jó szívről árulkodó kisállat-képek, melyeket később meg is toldott szívszorító történetekkel. Ördögbőrrel álcázott kisfiú...
Büszkén mondta, hogy az egyik el nem fogadott (egyébként épp a legművészibb, ám számunkra nem célszerű) tervet kiegészítve megvalósítja majd a saját autóján. Én pedig örültem, hogy kultúrmissziót tölthettem be. Csakhogy a névjegyek ott hevertek egy asztalon vágatlanul, árulkodva, hogy még csak el se küldte őket a vágóhoz. Újabb ígéret, hogy de mindjárt jön a futár, ő pedig estig mindenképpen eljuttatja. Rákérdeztem a CD-re, hát ő azt nem szeret írni, de kölcsönadja a pendrive-át, arról letölthetem, ha nem zavar, hogy mások anyaga is rajta van. Úgy döntöttem, most inkább nem zavar, és úgy is döntöttem, hogy nem kérdezem meg, akkor miért ígérgetett CD-t...
Mindenesetre megbeszéltük a matricákat is, közöltem, hogy "a gyengébbek kedvéért" forgatókönyvet készítettem, összevágva, felragasztgatva a nyomtatandó szövegeket a megfelelő tervek és a pontos méretek mellé. Kacagott, és inkább helyben, előttem megszerkesztette ezeket a számítógépén. (Néhány nap múlva némi noszogatásra ezt is átvettük, és ismét engem kérdezett, hogy milyen összeg álljon a számlán, mert elkeverte valahol a korábbi levelemet...)
Aznap kora este a Kikában nézelődtem, péntek lévén már le is mondtam arról, hogy a héten megkapom az újabb névjegyeket. Tévedtem. Felhívott, hogy ő a névjegyen látható üzletcímen áll, én hol járok? Na de én nem mondtam neki soha, hogy mikor vagyok ott, azt meg pláne nem, hogy este. Sebaj, elhozza a Kikához, azt mondja a GPS-e, hogy öt perc alatt odaér. Kint vártam az utcán, nem jött és nem jött, eltelt már vagy negyed óra. Felhívtam, hogy tán eltévedt, rossz irányba fordult be, vagy mi történt? De nem, csak ő a Domusnál várt. Ezt már én se bírtam ki nevetés nélkül. Végre megjelent a Kika előtt, összenevettünk, az ablakon beadtam a pendrive-ot, ő kinyújtott ötszáz darab (továbbra se színhelyes, de legalább a kiválasztott tervre hasonlító) névjegyet befőttes gumival átfogva, se szatyor, se zacskó, se doboz, se semmi, és továbbhajtott. Én meg ott álltam a névjegyekkel egyensúlyozva, és az abszurd helyzeten próbáltam nem visítva, csak visszafogva hahotázni.