Roppant kínos

Nemrég egy hozzászólásra reagálva említettem, hogy a kettes villamoson - a nevéhez méltóan - a táskámból szárnyra kapott egy szárnyas betét.
Úgy tíz évvel korábban majdnem nagyobb baj történt. Egy meghívót akartunk átadni a neves művészettörténésznek, főszerkesztőnek és egyben tanárnőnknek. A borítékot a párom tartotta kezében. Hogy, hogy nem, az irodalmi folyóirat liftjében eszébe jutott belekukkantani. Egy tisztasági betét volt benne. A meghívó egy másikban lapult. Szerencsénkre, mert a tanárnő már túlhaladta azt az életkort, és nem a humorérzékéről volt nevezetes.

Karinthy Cini és társasága sok durva viccről híresült el. Egyik áldozatuk Fehér Klára volt, emlékezetem szerint valamikor az ötvenes években. Többeket bosszantott az alkotóházban, hogy nincs ihletük, bezzeg az írónő ontotta magából az oldalakat. Az ifjúsági regény egy kisfiúról és a nagymamájáról szólt. Egyszer néhány percre felállt az írógéptől, Ciniék nyomban kihasználták az alkalmat, hogy pikáns sorokkal toldják meg a kéziratot, melyeket később a kiadó Fehér Klárán kért számon.
Egy időben sokat leveleztem a Teozófiai Társulat elnökével, aki amellett, hogy elég rideg, távolságtartó ember, felszentelt liberálkatolikus pap is volt. Egy alkalommal akaratlanul próbára tettem, mennyire liberál ez a katolikus. Ugyanis egyszer én is felálltam. Párom a fenti történettől megihletve meredek autoerotikus részletet fűzött az írásomhoz. Visszaültem, és mivel korábban már átolvastam, most csak odabiggyesztettem a nevemet magasröptű mondandóm végére, majd elküldtem az elektronikus üzenetet.
Másnap jött is a válasz. Pontról pontra végigvette az állításaimat, cáfolva vagy alátámasztva azokat... majd egy értetlenkedő részlet, hogy ez vajon mire vonatkozhat. Ekkor olvastam el a "levelemet", és azt hittem, meghalok!
Kétségbeesve hívtam fel kedvesemet, aki majd összepisilte magát a vonal túlvégén, még órák múlva sem bírt megszólalni a nevetéstől, és kollégái ugyan értetlenül, de tapintatosan békén hagyták a nap hátralevő részében. Utóbb mondta, ő biztos volt benne, elküldés előtt még át fogom olvasni a levelet, ahogy minden ember teszi, legfeljebb én nevetek jót a sorain. Hát nem így történt.
Mindenesetre talán érthető, miért éreztem úgy, hogy tíz éves tagság után ki kell lépnem a Társulatból :)