"Sok évi munka után a feltaláló felfedezte a tűzgyújtás titkát. Szerszámait elvitte a hóval borított északi területekre, s megtanított egy ottani törzset a tűzgyújtásra, és annak előnyeire. Azok aztán annyira megörültek ennek az újdonságnak, hogy még csak eszükbe sem jutott, hogy köszönetet mondjanak a feltalálónak, aki egy nap szép csendesen továbbállt. Azok közül a nagy jellemek közül való volt, aki nem vágyott tiszteletre vagy hírnévre; elég volt neki az az öröm, hogy tudta, valaki hasznát vette találmányának.
A következő törzs lakói, akikhez ment, éppoly lelkesedéssel tanultak, mint az előzőé. De a helyi papok, féltékenységükben az idegen népszerűségére, megölették őt. Hogy a bűnténynek még a gyanúját is eloszlassák, a Nagy Felfedezőnek a képét a templom főoltárára helyezték, valamint külön riturgiát terveztek nevének tiszteletére és emlékének életben tartására. A lehető legnagyobb gonddal ügyeltek arra, hogy a szertartás legkisebb része se változzon, vagy maradjon el. A tűzgyújtó szerszámokat ereklyeként egy ékszeres ládikába helyezték, és azt tartották, hogy gyógyulást hoznak annak, aki hittel teszi rájuk kezét.
A főpap maga vállalta, hogy összeszedje és megírja A Felfedező életét. Ez aztán szent könyvvé vált, amiben a Felfedező szerető kedvességét követendő példaként ajánlották, csodálatos tetteit dicsőítették, emberfeletti természetét pedig hittétellé emelték. A papok gondoskodtak arról, hogy a Könyvet a jövő nemzedékei is megismerjék, miközben tekintéllyel magyarázták szavait, szentséges életének és halálának jelentőségét. És könyörtelenül halállal büntették, vagy kiközösítették azokat, akik eltértek tanításuktól. S minthogy ezzel a vallásos tevékenységgel voltak elfoglalva, a nép közben teljesen elfelejtette a tűzgyújtás módját."
Anthony de Mello a kedvenc jezsuita szerzőm.
"A férfi úgy gondolta, hogy a szegénység, az önmegtagadás és a lemondás életbevágóan fontosak. Sosem gondolt arra, hogy az egó elhagyása az igazán életbevágó dolog; hogy az egónk éppúgy hízik a szentségtől, szegénységtől és önmegatgadástól, mint a világiasságtól, a gazdagságtól és a kényelemtől. Semmi sincs, amit az egó fel ne használna önmaga felfújására.
VálaszTörlés- Üres kézzel jöttem hozzád. Semmit sem hoztam magammal - mondta a tanítvány a mesterének.
- Akkor azonnal dobd el! - válaszolta a mester.
- Hogyan dobhatnám el, ha egyszer semmi sincs nálam?
- Akkor csak cipedl kitartóan továbbra is magaddal.
A semmit is a tulajdonoddá teheted. A lemondásokat pedig mint valami trófeát cipelheted magaddal. Ne a tulajdonodat dobd el, hanem az egódat!"
Nekem ez az egyik kedvenc egypercesem tőle.
*önmegtagadástól és cipeld :) - pedig átolvastam, sorry.
VálaszTörlésDe jó, megint egy Mello-rajongó!!!
VálaszTörlésEgész régen találkoztam már vele. Csak egyperceseket olvastam eddig, azokban nagyon tetszik a tömörségük.
VálaszTörlésÚgy találtam, hogy mást nem is érdemes olvasni tőle. Ez az ő erőssége. Illetve ebben is az az erősség, hogy a kíméletlen jezsuita felekezetben (talán tudod, hogy az inkvizíció is hozzájuk fűződik)ő egy kivétel. Azt nézi, mi a közös, és nem azt, ami elválaszt. Indiában élve összegyűjtötte a környező vallások, emberek bölcsességeit, még a vallástalanokét is, levonta belőlük a tanulságot, és közreadta, hogy mindenki épülhessen belőlük.
VálaszTörlésEz a hozzáállás nagyon tetszik.
VálaszTörlés