Nagylelkűség, szakértelem, ötlet - Válság és marketing 2.

...vagy néha csak a józan belátás. No jó, tudom, kritizálni könnyebb, mint a gyakorlatban megélni vele.

A napokban kozmetikusnál jártam. Nagyjából tízévente egyszer határozom el magam arckezelésre, és a múlt heti méregtelenítő koplalásom után úgy éreztem, jól jönne most ez. Előre megbeszéltük a kezelés árát, ám ott még eszembe jutott, hogy a szempillámat és szemöldökömet is meg kellene festetni. A végén Sipos Zita mesterkozmetikus az eredetileg megállapított árat kérte el tőlem, pedig vissza is kérdeztem, hogy festéssel együtt? Tette ezt azután, hogy nemrég újra áthúzta a tavalyi tetoválásomat, ami valahogy nem marad meg a pigmenthiányos foltjaimon. Ezt is ingyen, pedig igazán nem ő tehet a bőröm festéktartás-képtelenségéről.
Feltételezem, hogy e terebélyes tyúkanyó nem az üzletből, hanem nemzetközi zsűritagságokból, fotózásokból és filmezésből él, de kétezer forint a festésért, pláne harminc az ismételt tetoválásért is pénz. Ám neki fontosabb, hogy én megint jó érzéssel mentem el, és továbbra is vissza fogok járni, mert a szokványos női pletykafészkektől eltérő, majdhogynem intellektuális, ugyanakkor a sok tanuló zsezsegése és a szinte állandó versenyre készülődés miatt izgalmas a hangulat.

Múlt héten céget alapítottunk. Az ügyvédnő húsz évvel ezelőtt még bíró volt a PKKB-n (25 évesen!, de ez megér egyszer egy külön posztot), én pedig mellette a jegyző. Nemrég botlottam bele, gondoltam, erre a feladatra felkérem. Az egynapos, elektronikus bejegyzés végül is egyszerű rutinmunka, legalábbis mások állítása szerint. Mi valójában ezt nem tudtuk meg, mert ügyvédünk minden egyes lépésnél hibázott. Első körben mindjárt avval, hogy csak azt ellenőrizte, a választott cégnév nem foglalt-e, ám a nagyon hasonlóakat már nem nézte át. Vissza is dobta a cégbíróság a kérelmünket, így le kellett mondanunk a már megbeszélt tárgyalásokat, találkozókat, melyek cég nélkül értelmetlenek lettek volna. A második körben pedig nem a megfelelő fájlt küldte át nekünk, nem azt, amelyik azt a bizonyos csak a bank által kicsomagolható cégbírósági végzést tartalmazza, így a bank visszautasította számlanyitási kérelmünket. Megint újabb időpont egyeztetés, futkosás, idegeskedés. Ügyvédünk persze hárított, hol bennünket hibáztatott, hol a titkárnőjét. Azt csak ma vettük észre, hogy a telephely irányítószáma is rossz a társasági szerződésben. Az éves tagi pótbefizetések lehetséges mértékét nagyon alulbecsülte, mi pedig tájékoztatás hiányában rábólintottunk. Egyelőre tanácstalanok vagyunk, egyrészt, mert akármilyen rengeteg és kisbetűs a szöveg, nekünk is észre kellett volna venni az irányítószámot, másrészt hirtelen nincs kedvünk csak ezért negyvenezres módosítási díjat fizetnünk. Várunk, hátha fény derül még más gubancra is, s akkor majd egy füst alatt.
Hogy a történet kerek legyen, nemrég csatlakozott egy másik ügyvéd irodájához, mert a sajátját a "válság" miatt nem tudja már fenntartani.

Egy cég szinte a nyomtatványboltban kezdi az életét. El is ballagtam a Margit krt. 64/a-ban levő kis üzletbe, mivel kivételesen arra jártam. Persze a fentebb említett fájl dokumentumváltozatát nem jutott eszembe kinyomtatni, pláne nem magamhoz venni. Nem mondta senki, hogy kelleni fog. Ott derült ki, hogy enélkül szigorú számadású nyomtatványt márpedig nem vásárolhatok. A tulajdonos hölgy legyintett, hogy na jó, ne másszak már fel érte a Rózsadombra, csak kérjem meg telefonban az adatokat. Aztán tétova toporgásomat és az egész vállalkozásosditól megriadt arcomat látva kedvesen mondta, hogy ne is költsük a pénzünket kézzelfogható, papíralapú cégkivonat utólagos megkérésére, elég lesz a továbbiakban e bizonyos fájl kinyomtatása mellett mindenhez, ha adószám-igazolást kérünk az adóhivataltól, az ingyen van. Legkönnyebben az Ügyfélkapun át tehetjük meg, amihez az okmányirodában tudjuk magunkat regisztráltatni. És nyugtatgatott, hogy nem lesz semmi baj, mindenhol mindenki segítőkész. (Bárcsak így lenne!)
E szakszerű, a munkaköréhez nem nélkülözhetetlen felvilágosítás után gondosan összekészítette a csomagomat, közben megkérdezte, hogy a kétfajta, ám funkciójában azonos "Kiküldetési rendelvény" közül melyiket kérem. Továbbra is nagyon értelmesen nézhettem ki a fejemből, mert ő maga választotta ki a ránézésre is áttekinthetőbb szerkesztésűt. Még azt is megkérdezte, hogy lesz-e pénztárgépünk, mert ha nem, akkor nyugtatömbre sincs szükség, és kétszáz forintot se dobjak ki az ablakon hiába.
Távoztomban csak annyit mondtam, hogy a boltot megtartom jó emlékezetemben, őt pedig örökbe fogadom. Arról hallgattam, hogy a környék sajnos kiesik az életteremből.
Ám itt is jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik nem így vannak evvel.

Az ingatlan.com-on lakások között böngésztem. Elhűltem, hogy a piacgazdaságra váltás huszadik évében az ügynökök jobbára még mindig összekeverik az erkélyt a terasszal - evvel megnehezítve a kulcsszóra keresést, de a későbbi fázisban a személyes kommunikációt is -, sötétben fényképezik a lakásokat, kezdő képnek vetetlen ágyat és/vagy felnyitott tetejű vécét tesznek be, nincs alaprajz, és nem írják ki, hogy milyen a fűtésrendszer. A helyesírásról már nem is beszélve. Mivel jelenleg alapos túlkínálat van, sőt lassan ember nincs, aki ingatlant vásárolna, fura, hogy nem veszik észre, a szolgáltatások színvonalát emelni kell, mondjuk jó lenne végre utolérni az európai átlagot. Hogy csak napfényben fényképezünk - ehhez persze a tulajdonosnak is belátónak és motiváltnak kell lennie -, vécét soha, fotózás és bemutatás előtt takarítunk és rendet teszünk vagy tetetünk, az alaprajz nélkülözhetetlen, miképp a fűtésrendszer megjelölése is alapvetés. És egyáltalán, fényképezni tudni kell! A panorámakép igényes irodánál már elengedhetetlen. (Hiszen szakértelemért fizetnek a tulajdonosok az értékesítőknek, barkácsolni, amatőrködni maguk is tudnának, és az legalább ingyen van.) Mivel ugyanazt az ingatlant többen is árulják, értelemszerűen azt fogják keresni a fehér hollóként rárepülő érdeklődök, amelyiknél látszanak a fényviszonyok, a tér, a beosztás és minél több paraméter. Nem értem, a kóklerek a ma már hiánycikknek számító sült galambra várnak?

Szombaton a Fóti úti Diego-ban akadt dolgunk. S milyen jó, mert így kellemesen indult a hétvégénk. Az eladók segítőkészek, mosolygósak voltak. A csomagolásra várva egyikük még azt is megkérdezte, megkínálhat-e bennünket egy kávéval, amit nyomban el is fogadtunk. Igaz, gépi kávé volt, de a gesztus számít. A pénztárosnő figyelmesen megkérdezte, hogy biztosan céges számlára akarjuk-e íratni a fürdőszobaszőnyeget is. Milyen szerencse, mert mi még nem tanultunk meg mindenre figyelni! Aztán attól se lett ideges, hogy későn jeleztük, kártyával szeretnénk fizetni. Emiatt kicsit meghosszabbodott a várakozási idő, de így mi is türelemmel viseltük, és közben volt időm észrevenni a táblát: "Legyen vendégünk egy csésze kávéra". Jólesett!