Éjszaka a kertben, a kapu előtti járda. A csillagos égből egy kötélhinta lóg alá, a végét nem látni. Repülök, szabadság és biztonság érzete jár át három-négy évesen, szinte a szellő is, mintha eggyé válnék a léggel.
Magzatként fuldoklom a köldökzsinór szennyétől. Hirtelen ipari tájba kerülök, szürke ég, szürke és zavaros vizű szennyvíztároló, abban fuldoklom immár egyévesen. Ha egy pillanatra sikerül kiemelni a fejemet, hullám vág az arcomba, maga alá nyom. Vezetett kérésre kiemelem dundi kis karjaimat. S lám, az égből kötélhinta ereszkedik alá, bele tudok kapaszkodni, majd a hinta kilendít a partra. A táj megváltozik, körös körül virágos mező, hurkás lábaimon szaladok boldogan, szabadon, előre, tovább és tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése