Elengedés

Ma bent jártam az üres boltban. És mintha nagyon régen lett volna minden. Nem fájt. Sőt, mintha nem is én lettem volna, akinek ez a boltja volt, aki itt töltötte másfél évig az életét. Pedig csak december volt, amikor sajgott a szívem a folyamatosan ürülő polcok, a félig már kongó, nemrég még oly meleg, otthonos fészek és a közönyös szomszédaim láttán.
Egy hónap alatt hogy tudott így a múlt homályába veszni? A szomszédasszonyom is mintha csak valami távoli ismerős lenne, ő se érinti az érzelmeimet. 


Ennek a boltnak tehát valóban most kellett, hogy vége legyen.


Mégis van egy ember, akit nem tudok elengedni még, ami a lezáratlanság fájdalmát idézi vissza azokból az időkből, amikor  az otthonomat, egy kapcsolatot, egy utazás élményét hosszú évekig nem tudtam elengedni, tökéletesen tán máig sem. 


Szerettem volna találkozni Vele, együtt ebédelni, beszívni bociszeme látványát, félszeg mosolyát, megcsókolni a kezét, és elbúcsúzni. Hogy le legyen zárva. A lezáratlan dolgok sokáig fekélyesednek. 


"A lelki növekedés kulcsa az elengedés." (Pál Feri atya)