Sokan és sokat panaszkodunk az egészségügyi ellátásra, jó élményekről kevesebbet hallani. A közelmúltban két kellemetlen beavatkozáson kellett átesnem, ám úgy hozta a sors, hogy jól jöjjek ki belőlük.
A colonoscopia-vizsgálat rossz híre miatt altatást kértem, így nem szorongtam előtte. Mégis jólesett, hogy a váróteremben úgy üdvözölt az asszisztens, mintha régen várt kedves vendég volnék. A vizsgálat alatt ő és két doktornő jó szóval, kezem simogatásával, figyelemmel, empátiával, csevegéssel terelte el a figyelmemet az előkészületekről. Úgy éreztem, mintha egy szerető családba csöppentem volna, ahol engem is rokonként kezelnek. Első ébredésemkor a nővér mellém ült, néhány megnyugtató, bíztató szót szólt, a következő eszmélésemnél már bekísérte a páromat, széket igazított alá.
A budapesti Nyírő Kórházban Sípos Valéria gasztroenterológus és Veres Ildikó aneszteziológus doktornők, valamint Micskó Éva asszisztens kezei között kipárnázott védettségben éreztem magam. Mintha szó szerint Szeretetkórházba kerültem volna.
(A következő történet elé összehasonlítási alapul leírom, hogy februárban egy autóbaleset után párom az Árpád Kórház őrzőjében feküdt, ahol az eltérő nemű betegeket egymás előtt mosdatták, ágytálazták, miközben a látogatók egész nap ki-be jártak, még egy függöny se volt az ágyak közé húzva.)
Néhány nappal ezelőtt a Szegedi úti rendelőintézet egynapos sebészetén orrsövény-műtétnek voltam cseppet sem szenvedő alanya. A fogadtatás, a pihenésre, várakozásra nekem szánt ágy figyelmes kiválasztása, speciális igényeimnek való beállítása itt is elbűvölt. A műtőasztalon sem volt módom kiszolgáltatottságot megtapasztalni, mert míg a szükséges injekciókat kaptam, az altató orvos hűvös kezével a homlokomat simogatta, a szekrényméretű beteghordó az eldobható papírköntöst igazgatta rajtam úgy, hogy megőrizhessem méltóságomat, a rutinműveletek mellett a teljes műtőszemélyzet egymás és az én ugratásommal töltötte az előkészületi időt. Ébredéskor a fektetőben szintén kellemes társaságban találtam magam. Fura ezt leírni, de a nővér és egymást támogató betegtársaim körében szinte öröm volt az ott töltött néhány óra. A fodrásznál oly zavaró női csevegésnek most jó íze volt.
Hiszem, hogy testi tüneteink lelki okokra vezethetőek vissza. Ha mindnyájan a fentihez hasonlóan bánnánk egymással, bizonyára kevesebben betegednénk meg.
Újra kell értelmeznünk az emberi kapcsolatok jelentőségét, amely egész életünket nap mint nap meghatározza.
VálaszTörlésSzükség van egy olyan szemléletmódra, amely mindig is jelen volt az emberek életében, de mára elvesztette a jelentőségét.
Meg kell fogalmaznunk, hogy melyek azok az értékrendek, amelyek mögé szeretnénk felépíteni az életünket, és ennek fényében kell gyökeres változtatásokat kieszközölni
Felül kell emelkednünk önző mivoltunkból fakadó önös érdekeinkből. Fel kell ismerni, hogy a mások iránti önmagunk odaalyándékozása lehet az egyetlen nemes cél, amely éltethet, és csak ezáltal válhatunk képessé arra, hogy a saját életünkkel is tisztában legyünk. Albert Schweitzert egyszer megkérdezték, hogy miben látja az erkölcsi jó alapját, így válaszolt: Jó az, ami az életet szolgálja. Ha képesek vagyunk ezt saját életünkre is vonatkoztatni, akkor tudunk olyan életet élni, amelyben az emberi hitehagyatottság elveszti uralkodó jellegét, és helyébe a szeretet örökérvényű igazsága lép.
Test és lélek, amelyek egymással folyamatos kölcsönhatásban vannak, egy egységet alkotnak, egyik sem érzi jól magát a másik nélkül. Legtöbbször testi szükségleteink betöltésében nem szenvedünk hiányt, azonban a lelki, érzelmi stabilitás eléggé instabil, felborítható, amely leggyakrabban súlyos betegségek sorozatát képes elindítani az emberben. Az embereknek újra kell értelmezniük az egymással való kapcsolatukat, hogy miként viszonyuljanak a világhoz és így embertársaikhoz, meg kell tanulniuk, hogy miben lakozik a szeretet nyelve. A teremtés és így az egész világ létrejötte Isten szeretete által jött létre, szeretetre képes embereket teremtett meg, felvállalva annak kockázatát, hogy az ember képes a megtagadására. Ennek a tényében képesek vagyunk egy olyan életet kialakítani, amiben minden ember az örömét leli.
Szeretet nélkül nem vagyunk képesek a másság elfogadására, az áldozatra és minden olyan emberi cselekedetre, amellyel az ember javát szolgáljuk, hogy testileg és lelkileg is egyensúlyban lehessenek. A világnak nem hősökre van szüksége, hanem olyan emberekre, akiknek az élete szeretetbõl fakad, és szeretetbõl táplálkozik, akiknek az áldozata szeretetbõl fakad, és áldozatát a szeretet korlátozza. Akiknek az áldozatát az isteni szeretet teszi gyümölcsözõvé.
Minden ember érző emberi lény és ezért folyamatosan legbelül megfogalmazódnak olyan emberi érzések, vágyak, késztetések, ami nélkül nem képes létezni. MIndezt azonban csak akkor képes hiánytalanul megkapni, ha a környezete is olyan harmóniában él, amely által a test és a lélek folyamatos érzelmi egységet képez.
Az ember legalapvetőbb érzelmi szükséglete a szeretet és a gyengédség iránti igény, és az a biztos tudat, hogy tartozik valakihez, aki őt fontosnak tartja.
Ilyen szeretetnyelv az az egymásra szánt idő, amely az együttlétet jelenti, amikor képessé válunk teljes figyelmünket a másik embernek szentelni.
Fontos az együtt töltött idő, hogy élvezzük egymás társaságát, hogy törődjünk egymással. Különböző vágyak, tapasztalatok, élmények fogalmazódhatnak meg, amely a bensőséges hangulatot jellemzi. A meghallgatás, odafigyelés, megértés kell, hogy szerepet játszódjon.
Mindig időt kell szánnunk a másik emberre, mert ezáltal több lehetőségünk van az egymás megismerésére, és rengeteg problémát elkerülhetünk az életünk során.
Folyamatos késztetést kell éreznünk a szokásos napi feladatok mellett más közös tevékenységekre, mert ebben a zűrzavaros rohanó világban az ember nem csak a saját számára jelentéktelennek hitt dolgok mellett lép át, hanem legtöbbször akaratlanul is elfelejtkezik a másik emberről.
Az ember lelki állapotát nagyban meghatározza a szeretet azon gesztusa, amit leegyszerűsítve csak érintésnek nevezünk. Az érintés az ember kiskorától fontos mindkét nem számára. Minden életkori szakaszban nagy jelentősséggel bír, mert csak ezáltal képes fejlődni az ember önértéklése és nemi tudata. Különösen fontos ez a mai nőknél, mert elengedhetetlen a helyes személyiség kibontakozásához, hogy valóban tudatosulni tudjon bennük, hogy mit jelent nőnek lenni, és ezt miképpen képesek megélni a saját életükre vonatkoztatva. Ez a szeretnyelv nem korlátozódik kimondottan az ölelésre, a puszira, mert minden érintést magában foglal, és mindennek jelentőséget tulajdonít. Sokszor egy érintés többet elárul mint egy kimondott szó, vagy egy közös tevékenység, mert sokkal meggyőzőbb, azonban a többi emberi megnyilvánulásról sem szabad elfeledkeznünk. A legnagyobb ajándék, amit adhatunk, a feltétel nélküli szeretet, a széttárt karok és egy készséges fül. Ezek azok az alapvető emberi megnyilvánulások, amelyet mára igen sokan elfelejtettek. Ezek nélkül az ember lelki állapota csak hanyatlik, ami magával ragadja és megbetegíti az emberi testet. A kételkedés eluralkodik az emberi szíveken és így kétségek közepette a lélek folyamatosan megtelik félelemmel, amely eltörli a szeretetet.
VálaszTörlésAki félelemben éli az életét az folyamatosan gyötrődik, az aggodalmak egy idő után annyira elhatalmasodnak az ember felett, hogy állandó kínok között kell megélnie mindennapját. Hinnünk kell abban, hogy a szeretet nem csak egyfajta életérzés, ami az embert körülveszi, amit néha magához vesz, vagy csak úgy eldob, amikor kedvét érzi. A szeretet megtapasztalása elűzi a lelkünkben felgyülemlett félelmet, minden eddigi dolog új értelmet nyerhet és ezáltal teljessé válhat, mindaz, ami egy boldog, kiegyensúlyozott élethez szükséges. Az ember pedig csak testestől, lelkestől ember.
Mindez nagyon szép, egyet is értek. Elméletben magam is sokat tudok. A kérdés azonban, hogy a gyakorlatban van-e erre időnk, lelkierőnk.
VálaszTörlésSzerintem ez nem lehet kérdés.
VálaszTörlésMondjuk ezzel valóban nem mindenki van így.
Nálam ez alapvető dolog, ami nélkül nem lehet élni, de mindenki döntse el, hogy mit tart fontosnak az életben.
Van e lelkierőnk? vagy időnk? Jó kérdés, de én nem szoktam rajta gondolkozni, olyan magától értetődő dolognak tartom, minden csak úgy magától jön, a természetes életmódom, életsajátság, másképp nem tudnám elképzelni a napjaimat, az életemet.
Hát ha mindez így van, ahogy magadról írod, akkor én csak örülhetek, hogy egy igazi megvilágosodott vetődött az oldalamra :)
VálaszTörlésHehe. Mármint amiatt, hogy hasonló az értékrendünk, annak hehe.
VálaszTörlés