2009. november 12., csütörtök

Nyilvántartottak

"Ma az egyik ismerősöm jelezte, hogy az e-mailjei között az én levelemhez pirossal oda volt írva: megfigyelt levél. Rejtélyes, mint ahogy az is, hogy az egyik postafiókomba sorra jönnek a jobbikos üzenetek. Ki figyel? A Nagy Testvér? Az FBI? Valószínűleg finom csemege lehetek nekik."

Fentieket egy olyan hozzám közelálló írta a blogjában, aki idősebb lévén nálam, hosszabban élte át az előző rendszer bújócskás kalandjait.

Mit lehet erre mondani? Minden rendszer megfigyel. Csak van amelyik megebb. Most megint épp egy ilyen közeledik. Arra kell vigyáznunk, hogy az üldözési mániánkat kordában tudjuk tartani. Olyankor kell majd igazán észnél lenni, amikor valóban üldöznek. A mániák csak összezavarnak bennünket.

Valamint:
"Nyilvántartanak nyilván tartanak tőled tartanak tőled nyilván tartanak tőled" URH (valamikor a nyolcvanas évek elejéről)

9 megjegyzés:

  1. Valamint:

    "nem vagy
    egyedül nem vagy egyedül
    valaki egész éjjel hallgat
    nem vagy
    egyedül nem vagy egyedül
    már megint füle van a falnak"

    (Kontroll Csoport: A félelem háza)

    VálaszTörlés
  2. A megfigyelt levél esetén nem kimondottan arról van szó, hogy valóban megfigyelt.
    A legtöbb szolgáltató gyakran frissíti a rendszerét és ilyenkor hibák szoktak becsúszni 1-1 karbantartás során.
    Ezért előfordulhat, hogy egy levelet spamnak vagy vírusnak tekint és ezért áll megfigyelés alatt, hogy a címzett gépét ne érje károsodás.
    Itt rögtön ne arra gondoljunk, hogy a titkosszolgálat vagy különböző szervezetek megfigyelik az emberek levelét, mert ha azt tennék, akkor arról tudomásunk sem lenne.
    Sokkal modernebb módszereket alkalmaznak. Ez a fajta jelzés, amiről hallottál az a szolgáltató rendszerének a jelzése volt.
    Ne aggódj itt egyáltalán nem arról van szó. A másik eset viszont nagyon gyakori. Nem tart semeddig sem, hogy több ezer email címet összegyűjtsenek és politikai kampány céljából felhasználjanak. Azonban rengeteg olyan honlap működik, ahová, ha beregisztrálsz, akkor eleve nem csak a honlap küld neked hírlevelet vagy akármi mást, hanem azzal az oldallal szimpatizáló, vagy azt az oldalt támogató párt, szervezet is küldhet neked levelet. Sokan ezt nem veszik figyelembe, mert nem is tudnak róla.
    Ebben az esetben te vagy egy ilyesmi oldalra regisztrálhattál vagy megszerezte valaki az email címedet.

    VálaszTörlés
  3. Engem például Malvina rendszere is megfigyel. Tegnap például azt jelezte a megfigyelőkéje (vagy az IP-címem, vagy a varázsvesszője, vagy nem tudom mije), hogy én Vasvárról írok a blogjába. Még szerencse, hogy tévedett, azaz ki lehet játszani minden rendszert! :)

    VálaszTörlés
  4. Dani, ezt nem én írtam, hanem egy ismerősöm blogjából idéztem, ahogy ezt jeleztem is a posztban. De egyébként feltehetően igazad van, semmit nem értek a technikához.

    VálaszTörlés
  5. Ezért írtam azt is, hogy nem biztos, hogy megfigyelik - most. De még megfigylhetik, addig is tartsa kordában az üldözési mániáját :)

    VálaszTörlés
  6. Nem volt semmi para, jót mosolyogtam. A kéretlen leveleken kevésbé. Rendkívül erkölcstelennek tartom, hogy a privát szférámba benyomulnak a pártok, különösen a Jobbik.
    Daninak köszönöm a felvilágosítást!

    VálaszTörlés
  7. Ha szeretnéd akkor szólok az érdekedben és akkor nem fogsz több levelet kapni, mert ez nagyon idegesítő lehet.

    VálaszTörlés
  8. Hova, kinek, minek kell szólni?

    VálaszTörlés