Esti sörözés közben mesélte egy építész, ha valahol szokatlan homlokzati tervvel áll az "akadémikus" bürokratákból álló helyi építészeti tervtanács elé, Hundertwasser - és saját egykori debreceni mestere - példáját követve szokatlan érvekkel támasztja alá, védi meg elképzelését. A "nem illik a városképbe/utcaképbe" típusú kifogásokat egy helyi költő hangulatfestő versével, vagy az adott hely szülte impersszióit ábrázoló saját festménnyel, esetleg valamilyen filozófiai mű részletével üti ki. Szó szerint, mert erre már nincs mit mondani.
Főiskolás éveinkben egyszer szociológiából úgy kollokváltunk sikerrel a kedvesemmel, hogy magunkkal vittük a Vakond a városban című mesekönyvet (lásd. csehszlovák rajzfilm), és oldalról oldalra lapozva feltártuk a társadalmi mobilitás, urbanizáció és anómia problémáit.
Milyen jó lenne mindig ilyen lazának, kreatívnak, szabadnak lenni!
És vajon miért nem lehet? Legalább többnyire, ha nem is mindig. ::)))
VálaszTörlésIgaz, hogy nálam még mindig a fáramászás jelenik meg aktuális posztként, de azért én még számon tartalak. Mint ahogy engem is, ha olvasol engem is.
VálaszTörlésHelló Malvina! Hát mégis sikerült. Örülök.
VálaszTörlésNem rajtam múlt! ::)))
VálaszTörlés