Ma már nevetős adalék a családi legendáriumhoz. Néhány évvel ezelőtt egy nyári éjjelen viharra ébredtünk. Tapasztalatlan háztulajdonosként este kinyitva hagytuk a 18 nm-es napellenzőt a terasz fölött. Most az ágyból kiugorva rémülten láttuk, hogy a ponyva két-háromszáz liter víztől dagad. A ház fafödéme alá volt beakasztva a szerkezet, bármikor elmozdíthatta a tetőgerendát. Párom jégesőben, orkánszerű szélben, villámok között ahogy volt kiszaladt, felugrott egy kerti székre, és a keze ügyébe kerülő, első merítés után leszakadt fülű műanyag vödörrel merni kezdte a rengeteg vizet. Eközben én bénultan tébláboltam néhány percet, majd erőt véve magamon, a pizsamára ráhúztam az esőkabátot, kapucnit, gumicsizmát, s kétségbeesetten mantrázva - hogy "jajistenemmostmiccsináljunk" - járkáltam fel-alá a házban, amit a tízméternyi kivilágított ablakfelületre olykor rápillantván a párom jól nyomon követhetett. Végül egy hirtelen ötlettől vezérelve - éjjel fél egy volt - felhívtam telefonon a szomszédot, jöjjön már segíteni. Ő szegény szintén pizsamára rántotta a viharfelszerelését, átevezett az eláradt kertjén, ám mire hozzánk elért, társam már kimerte az összes vizet, és betekerte a ponyvát. Papucsban, mezítláb, pizsamában, bőrig ázva. Magam egész idő alatt ki se mozdultam a házból. De azt legalább védőöltözetben, épp csak törölköző nem volt nálam.
Mostanában. Novemberi reggel, rohanás át a városon a frissen ajánlott könyvelőhöz, első vizit. Korai érkezés, az autóban ücsörögve sokadik vita, amúgy kiabálósan, hogy miért kell vállalkozni, miért nem lehet békében, biztonságban alkalmazottnak lenni...
A nők kedvesek, vitathatatlanul hozzáértők, korrekt szerződést kínálnak garanciákkal. Még nekünk, remegő kezű és gyomrú, bevallottan amatőröknek is segítőkészek. Biztatnak, hogy vágjunk bele, ötleteket is adnak a profil kiegészítéséhez. Csak az ütött szöget a fejünkbe, hogy talán túlságosan is becsületesek az állam felé, amikor a mindenkori minimálbér kétszeresét állítják fel alapnak. Hogy fogjuk mi ezt kitermelni, főként az első hónapokban? Egy átlátszó irattartóban jegyzetpapírokat vittem magammal, s nyomban írni kezdtem - a nejlondossziéra.
Ekkor még a reggeli álmosságra hivatkozhattam. Egy idő múlva a toll esett ki a kezemből, félig az asztal alá kellett másznom érte. Aztán megint a toll, és én egyre hangosabban, izgatottan, kapkodva beszéltem. Hogy félünk az átláthatatlan szabályoktól, valamint egyikünk sem tud számolni, és fogni kell a kezünket. Az elém tett vastag dossziét - mely egy kis cég féléves könyvelését volt hivatott demonstrálni - a jegyzeteimmel szórakozottan összecsapva bele akartam nyomni a táskámba. Párom megjegyezte, hogy a fenébe akarok ilyen szétszórtan ekkora felelősséget vállalni?
Kifelé menet az előszobában még megkérdezték, hogy akarunk-e a későbbiekben bővülni. Gyorsan rávágtam, hogy jaj dehogy, én eléggé individualista vagyok, amilyen rossz beosztott voltam, olyan rossz főnök lennék, ezért csak akkorát vállalok, amekkorával magam elbírok, a párom pedig ugye nem akar nagyon belefolyni, legfeljebb végszükségben besegítene. Képzelem, mit gondoltak rólunk. És ha még tudnák, amit a napokban hallottam: várható sikerünk megfelel a körülöttünk levő 5 ember sikerének átlagával... Hajjaj, akkor miénk lehet a Lúzer Bt.? :)
Hetek óta kerülget, néha meg is talál a pánik. Zaklatott életemhez csatlakozott cipelni valónak ez is, mióta az egyik OKJ-s képzésen folyamatosan azt hallgatom, hogy milyen jogszabályok, elvárások várhatóak velem szemben, és hogy a legtöbbről nem is lehet tudni, ha nem bújom folyton a rendeleteket, és nem fogadok fel drága pénzen különféle szakembereket. De tán még akkor sem. És a sok felsorolt példa, hogy melyik hivatal milyen ellenőre miért büntetett meg valakit, mert olyan nincs, hogy nem találnak hibát, hiszen többnyire azt se lehet tudni, mit kellene teljesíteni. Meg hogy az EU is labirintusnyi betarthatatlan előírással boldogít bennünket, ám erre a honi hatóságok évről évre még rátesznek egy csomolungmányit, és a végrehajtáshoz gyakran a minimális segítséget sem adják meg. Csoporttársaim közül a zrt. gazdasági igazgatójától a lakótelepi vegyesbolt tulajdonosáig többen gyomorfekélyről, depresszióról és egyéb finomságokról számoltak be. Te jóisten, hiszen én épp ezek miatt, ezek elől szeretnénk saját lábra állni!
Nemrég megismerkedtem egy Svájcban élő magyar nővel. Kedves, vagány, nem igazán okos, bár ezt ő is tudja, s akkor talán valahogy mégis.... Én bámulom az öntudatlanul elsajátított - szerencsésebb országokban természetes, vagy a barátságosabb családi gyökereinek köszönhető ? - hozzáállását az élethez. Kitalál valamit, megcsinálja, nem szorong, nem görcsöl. Ezt így csak kevesek.
Elég nagy önbizalom, elhatározás és céltudatosság szükséges ahhoz, hogy most a gazdasági válság idején valaki vállalkozást indítson.
VálaszTörlésSoha nem volt könnyű, de most még ez a súlyosbító helyzet is még jobban megnehezíti az ember dolgát. Senki nem úgy született, hogy egyszerre mindent tud és nem ütközik akadályokba. Szép, lassan minden fontos jogszabályt, előírást, követelményrendszert el lehet sajátítani. A legelején ajánlatos, hogy minimális ismeretekkel rendelkezzünk az EU-ról. Majd összegyűjtsük az EU által megfogalmazott jogszabályokat, attól függően, hogy ki miben vállalkozik. Majd ha ez megvan, akkor jöhetnek nyilván a magyar jogszabályok, de nagyon sok eltérés nem lehet, mert Mo-nak igazítania kell a jogszabályi rendelkezéseket az EU normarendszeréhez.
Fokozatosan, de meg fogod tanulni csak türelmesnek kell maradnod. Nem kell azt hinni, hogy folyamatos ellenőrzések vannak, amivel az embert állandó rettegésben akarják tartani. Mindig oda kell figyelni, de ha megtanulod, akkor nem követhetsz el súlyos hibákat, amiért megbűntetnének. Rengeteg ingyenes tanácsadás létezik.
Nem csak a magyar hivatalok működtetnek, hanem az EU-nak is vannak regionális irodái, ahol kellő mértékben segítik az ember munkáját. Rengeteg lehetőség adott, csak győzze az ember csinálni, mert egy vállalkozás valóban sok időt elvesz az ember életéből.