Hogy mostansági szétesett állapotomról is jelet hagyjak az éterben, leírom a múlt csütörtöki napom egy epizódját.
Palotáról kellett Kőbányára jutnom, s vendéglátóm elirányított a 62-es villamoshoz, ami az Örs vezér téren tett volna le. Ha arra szálltam volna fel. A megállóban felpattantam az első arra járó vilingerre, s a Mézeskalács téri végállomáson vettem csak észre, hogy a 69-esen vagyok, valamint éppen ellenkező irányban. Vissza egy másikra, s az egyik utas ajánlotta, hogy majd szálljak át a 3-asra. Megfelelő helyen le is szálltam, majd megint fel az első arra járó sárgára - még mindig nem villant az agyamba, hogy egy vaspályán, egy megállóban nem csak egy járat közlekedhet. Így aztán ismét egy 69-esre szálltam, és visszazötyögtem vele a Mézeskalács térre. Ezek után taxiba ültem, hogy ne késsek el Kőbányáról. Dolgom végeztével Angyalföld felé vettem az irányt, ám szándékom ellenére nem a 3-as villamosra sikerült felszállnom, hanem a 62-esre. Tiszta szerencse, hogy ez is a Mexikói útra vitt.
Sokan kérdezték már tőlem, miért nem vezetek. Fentebb a válasz. Tudniillik a BKV-s, gyalogos kavargásaimba még nem halt bele senki.
Az utolsó gondolat reményében azért ígérd meg, hogy orvos nem leszel! Ugyanis sokan közülük - vagy egyáltalán vagy olykor-olykor - nem autóval járnak a betegeikhez! ::))))
VálaszTörlés