Thaiföld nagyon messze van, avagy a letört kezű istenség

Egy marketing-képzésen találkoztam vele augusztusban. A szervező hozta be meglepetésvendégnek. András rosszul fizetett pedagógusból vált gazdag ingatlanbefektetővé. Ha emlékezetem nem csal meg (mert az erről készült CD-t még nem hallottam), a történet kezdetén, a nyolcvanas években már kollégiumigazgató volt, fizetése a tanácselnökéhez hasonló, tehát a szakmájában magasnak számított. Ám ő a családjával nem mindig jött ki belőle a hó végéig. Ne felejtsük, az még más világ volt. Felesége a GYES alatt kerámiázni tanult, András valami ócska kombival hordta a csuprokat balatoni bazárokba, mert úgy hallotta, ott mindent el lehet adni. Majd valahogy - talán családi úton - hozzájuk került egy kis sörkifőzde, amit csődbe is vittek, s az eladása kapcsán keveredett András az ingatlanozás közelébe. Akkor még jószerivel csak ügyvédek foglalkoztak ingatlanközvetítéssel. Nem voltak amerikai sikerkönyvek, tehát autodidaktaként, ma már mulatságosnak tűnő önszuggeszciókkal húzta ki magát lakásról lakásra, napról napra belső válságaiból, emelte egyre magasabbra az önértékelését és motiváltságát. Hazai lakóparkok majd egy thaiföldi szálloda építéséig nőtte ki magát. Mindezt nagyon szórakoztatóan, kedvesen tudja elmesélni. Az előadása végén röviden, utána a köré gyűlteknek kicsit hosszabban mesélt a thaiföldi projektjéről, arról, hogy érdemes ügyfeleket szerezni hozzá jutalékért, de a konkrét eladást bízzuk rá. Szünetben futólag váltottam vele két szót, egy cégről, melyben bár más-más szinten, de mindketten érdekeltek voltunk.
Az öltözetén nem lehetett látni, hogy kétezer forintos kínai farmert, vagy kétszázezer forintos Guccit visel-e ez a töpszli, ősz ember. Ebédszünetben a parkolóban sétálgatva vettem csak észre, hogy egy az átlagautók között diszkréten meghúzódó, bőrüléses Maseratival távozik.A szervezők szerint hiányzik neki a tanítás, ezért nem kért tiszteletdíjat. (Tudom, hogy irreális lett volna a belépő ára, ha igen.) Közvetlen ember, azt is elhiszem neki, hogy bárki hívja, felveszi a telefont. Noha célkitűzéseim között nem szerepel a milliárdossá levés, feltűnést nélkülöző természetessége miatt odavoltam a jelenségért.

November elején egy konferencián vettem rész, ahol ő volt az egyik - most már nevesített - előadó. A felesége is a nézőtéren ült. András egy aranyszínben csillogó, méteres Ganésa-szobrot tett ki a színpadra. Mindjárt az elején elmesélte, melyik keze mit jelképez szerinte, s ő úgy mondta, a negyedikben ajándék van. Egy interaktív kérdés-felelet játék során azt is kérdezte, miért van az istenség lábánál patkány, én a hátsó sorból fellendítettem a kezem, hogy azért, mert a patkány mindent túlél. A helyes válaszért nekem is egy apró Ganésát küldetett a segédjével. Csakhogy ennek az "ajándék tartó" keze le volt törve. Mesélt arról, hogy kell Ganésához imádkozni, hogy kell imádni, füstölővel háromszor a feje, háromszor a hasa, háromszor a lába körül körözni. Szerinte ez a siker titka, számos ezt igazoló történetről is beszámolt. Kicsit lelohasztotta lelkesedésemet, mert nem szeretem, ha az oltárt összekeverik a kereskedőpulttal. Nem véletlen, hogy Jézus kisöpörte a kufárokat a templomból. No jó, gondoltam, tudjuk be ezt az együgyű bűvészkedést András ez irányú tudatlanságának. Mindegy is, mivel magyarázza a "szerencséjét", ha nem tudja, hogy ez saját személyiségéből fakad. Merítsünk abból, amiből érdemes!
A nap végén a belépőjegyeket kisorsolták, a számítástechnikai eszközöktől a wellness-szolgáltatásokig rengeteg nyereménnyel árasztották el a rendezvényt a szponzorok. A főnyereményt, egy kétszemélyes egyhetes thaiföldi szállodai ellátást András ajánlotta fel. A szervező előrebocsátotta, hogy a projekt még épülőfélben van, tehát a nyeremény beváltására esetleg csak egy év múlva lesz lehetőség. Én nyertem meg. Mindenki nekem gratulált, mindenki engem irigyelt. András kezet rázott velem a pódiumon, adott egy névjegyet, hogy keressem meg az ajándék átvételével kapcsolatban. Alig hittem, s nagyon megörültem, hiszen én még soha semmi értékeset nem nyertem. Bár Thaiföld nem szerepelt úticéljaim között, de utazni szeretek, s ha ide adódik lehetőség, akkor talán itt van valami dolgom. Világos volt, hogy a repjegyet én fizetem, de idén is repültem kétszer, gondoltam, ez jövőre se okoz majd gondot.
Este az örömömet széttörve a párom jól letolt, hogy csak repjegyet véve az ára fejenként félmillió, amiből több más vágyott úticélt is elérhetnénk, de akár egy komplett thaiföldi utat is olcsóbban meg lehet vásárolni, és inkább cseréltem volna be egy hajvágásra vagy bármi kézzelfoghatóra. Na ja, de hátha nekem oda kell mennem, és ez a nyeremény a jel? :)

Később megnéztem a jegyárakat, a négyszázvalahányezres mellett találtam egy helyen - igaz, idei utazás esetére - százhatvanezrest is. Egy hét múlva írtam egy emailt Andrásnak, hogy megbeszélésünk értelmében most meg van keresve. Válasz, hívjam fel, megtettem, sőt vissza is hívott. Elmondta, hol lehet rendszeresen kétszáz alatt jegyet venni. Majd elkezdett agitálni, hogy szerezzek ügyfeleket erre a szálloda-projektre az ismerőseim körében. (Gondolom, ő a pódiumról csak annyit látott, hogy szemben ül 250 vállalkozó, akik mind potenciális ügyfelek lehetnek, vagy ügyfeleket hozhatnak, így lőtte be az ajándékozás reklámértékét.)Közbeszóltam, hogy erről már beszéltünk nyáron is. Jé, hogy köztünk van már valami kapcsolat? És szexuális kapcsolatunk is volt? Mosolyogva mondom, hogy nem hiszem, arra csak emlékeznék. Gondolja, hogy erre ő is, mosolyog vissza a telefonban. Tudattam vele, hogy nekem csak anyagiakban szegény ismerőseim vannak. Csalódott volt a hangja. Na jó, hát akkor majd jelentkezzek jövő ősszel. Jó, majd jelentkezem.

Ám már néhány perc múlva megkerestem, email formájában. A kicsinyesség látszata igencsak zavarta a róla kialakított képet.
"Kedves András! Nekem valóban nincs nagy reklámértékem, de ez nem volt a nyeremény feltétele, és rosszabul is elsülhetett volna a dolog. Hátul ültek körülöttem olyan 'csodavárók' is, akiken látható volt, hogy a belépődíj miatt egy hónapig nem vacsoráznak, és a repülőjegyet biztosan nem tudnák kifizetni. Én ezt most megengedhetem magamnak, és remélem, jövőre is így lesz :) Minden jót kívánok, üdvözlettel..."
Rendes ember, nyomban válaszolt:
"Kedves...! Arany és tündér vagy! Én csak még adni szeretnék Neked, s ha megteremted azt, hogy valamilyen módon Te általad kerüljek kapcsolatba egy vevővel, nagyon szívesen... Semmi baj nincs, ha ez nem jön össze, az egy hét mindenképpen a Tiéd, és biztosan lesz pénzed a rep.jegyre is. Nagyon sok sikert kívánok Neked! Üdvözöllek: András"

Hát lehet, hogy Thaiföldre soha nem jutok el, a helyzetet mégis élveztem. Hogy milyen könnyedén tudom a dolgokat venni néha. És milyen jól reagálok. Néha...

Pár nappal később a konferencia szervezőjétől a következő körlevél érkezett:
„Reggel épp a repülőtérre hajtott, amikor felhívtam őt. Thaiföldre ment vissza, hogy megnézze, hogyan áll az építkezése. Beszélgettünk egy kicsit. Elmesélte, hogyan adott el egy apartmant a szállodájában. Gondoltam, Téged is érdekel, ezért most elmesélem.

Egy nagyon kedves fiatal párral beszélgettek, és a ház ura már nagyon meg volt győzve, de a feleségen azt érezte, hogy ő nem igazán akar igent mondani. Aki volt már hasonló helyzetben tudja, hogy ilyenkor az a legvalószínűbb, hogy az egyik fél lebeszéli a másikat az üzletről. Mégis zárási fázisban voltak, és András mélyen a hölgy szemébe nézett és azt mondta: "Adjon nekem 500.000 forintot!"(Ennyi volt ugyanis a foglaló)

A következő pillanatokban érdekes dolog történt... némi tétovázás után előkerült a foglaló, megköttetett az üzlet.

Adminisztráció, egyebek... András azt vette észre, hogy a fiatal pár feltűnően felszabadult lett, nevetgéltek, nagyon jókedvűek voltak. Meg is kérdezte Tőlük, hogy mitől van ez a felszabadultság. Erre ők elmesélték, hogy két éve szeretnének egy hasonló befektetést, és azóta küzdenek, hogy eldöntsék, hogy Dubai, vagy pedig Thaiföld. Most végre pont került a dolog végére. (Meccsoda problémák! :) - Marvin)

András ráérzett egy nagyon fontos dologra. Mégpedig arra, hogy a vevő, ha már fejben döntött, és tetszik neki a termék, akkor VÁSÁROLNI AKAR! Az értékesítőnek pedig az a kötelessége, hogy ebben segítse őt! Ezzel okoz örömet, ezzel tudja támogatni abban, hogy meghozza a jó döntést!

De nem is erről akartam beszélni. András felvetett egy problémát. Azt mondta, hogy a Válasz/Út Konferencián ott volt ez a 250 csodálatos ember, akik sugároztak a lelkesedéstől, a tettvágytól, és azt mondta, hogy Ő attól fél, hogy hazamennek, megint jönnek a dolgos hétköznapok, és visszaesnek a "szürke valóságba" és mégsem teszik meg azt, amire elköteleződtek a konferencián. Azt mondta: "olyan szívesen fognám a kezüket, hogy sikerüljön Nekik is elérni, amit szeretnének!"

Hát ilyen ember ez az András. A zavaró apróságokkal együtt, mindent összevetve nekem valamiért tetszik. A háromcentis szoborral azonban nem tudom, mit kezdjek. Hiszen le van törve az egyik - és éppen az ajándékozó - keze. De egy istenséget, legyen bármilyen apró is, mégsem dobhatok a szemétbe...!?
A beszélgetés után láttam egy utazási iroda ajánlatát óriásplakátokon reklámozni, szállással, utazással együtt 99 ezerért. Ha egyszer mégis Thaiföldön, András szállodájában vagy máshol lóbázom a lábam, legfeljebb majd színesítem ezt az oldalt néhány ázsiai bejegyzéssel. Ha nem, akkor se megyek falnak. :)