2009. november 18., szerda

Semmi nem az, aminek mondják, és már az anyánknak sem hiszünk


A kép csak illusztráció

Ifjú ismerősünk tanársegédi állást kapott egy a bölcsészkaráról híres egyetemen, ahol idén egy pénzügyi képzés is indult. Bár ez sehogy nem illik az intézmény tradicionális profiljába, annál inkább az aktuális kasszájába, némely érdekek közé.
Tanársegédünk dolgozatokat javít. Amikor a motivációról kérdezték írásban a már felvett diákokat, volt aki azt írta minden sorba, neki a matek a mindene, egyszerűen rajong a matekért, valamint a matek az istene stb, majd az első dolgozatban a legelső, még egyszerű feladatot sem tudta megoldani. Helyette azt írta oda, hogy "bocs, a fügvények (!) nem az erősségeim, és ha a fügvénytáblázatot (!) lapozgatnám, annak önök nem örülnének". Egy másik azt bírta odabökni, hogy "közgazdász leszek, vagy tengerész". Ismerősünk meséli, hogy sok dolgozaton látni, körbeadták javításra, gyakran a jó eredmény van rosszra átírva, vagy a rossz számolás még rosszabbra, különböző ceruzákkal és tollakkal, néha már 180 fokkal elforgatva a lapot egymást fedik a bejegyzések.
A felsőoktatás csődje, vagy mi a fene? Ők már bent vannak, méghozzá tandíjmentesen, állami kvótából. Nyilván belőlük is kerülnek ki majd felelősségteljes politikusok, szakállamtitkárok, miniszterek, akik majd előírják nekünk a tutit. Például betarthatatlan követelményeket állítanak fel, vagy konszenzus helyett a bennük dúló rendetlenséget háborúsággal testesítik meg, avagy megvesszőztetnek bennünket húsz forint adótartozásér, de kétezerért már tönkre is tesznek. Közben ők az off-shore cégeik hasznán "haverok, buli, Fanta". Fontos, hogy mindezt jól kommunikálják. Reméljük, ilyesmire is tanítják majd őket az oskolában.

Na és akkor itt van ez a vakcina-őrület! Addig sulykolták, hogy a bizonyos joghurt nélkül tönkremegy az emésztésünk, ám a bizonyos golyócska segít ezen, Coca-Cola nélkül sanyarú depresszióban telik életünk, de sebaj, mert ama bizonyos krém húsz évet fiatalít rajtunk, a madárinfluenza pedig már évekkel ezelőtt megtizedelt (legalábbis az akkori előrejelzések szerint meg kellett volna tizedelnie) bennünket, és az oltóanyaggal nem rendelkező Ukrajnában, Bulgáriában, Szerbiában, Lengyelországban ennyien és ennyien haltak meg H1N1 vírusfertőzésben (aztán ezt hamar cáfolják, mert nem is ebben, hanem infarktusban, nyakuk szegésében lelték halálukat, majd rövid időn belül ismét rémületes számokkal sokkolnak bennünket), hogy amikor valóban baj van, azt már a fene se hiszi el. A "zs"-kategóriás katasztrófafilmek a valóságunkat képezik le. Ezekben gyakran hamis riadót fúj valaki, aztán amikor tényleg riadó van, arra mindenki legyint. Na jó, itt most nem mindenki, de rengetegen azon spekulálnak, hogy egy off-shore hátterű cég eladatlan vakcinakészleteinek sorsa nem érdemli meg, hogy beoltassák magukat, a politikai választóvonalak mentén emezek oltóanyagából nem kérnek amazok (más országokban más ürüggyel nem oltatják be magukat a polgárok), sokan pedig a gyereküket nem hajlandók "megmérgezni". Ami szép gondolat, csak ahhoz, hogy mérgezetlen felnőtt váljék belőlük, elébb még épségben meg kéne élniük azt az életkort. Másrészt nem csak oltóanyaggal, hanem mérgezett élőhelyünkkel és kapcsolatainkkal, lelki szükségleteik semmibevételéve is nyomoríthatjuk őket. Ezt aztán hiába fedjük el a vakcina fölötti túlpörgetett aggodalmunkkal. Itt most nem arról beszélek, amikor szeretettel vértezzük fel a gyerekek immunrendszerét, mert ebben az esetben majdnem mindegy, hogy be vannak-e oltva. Ilyenkor biztosak lehetünk benne, bárhogy döntünk is, jól döntünk, és sem önmagunknak, sem gyermekeinknek nem lesz mit később a szemünkre hánynia.

Miért hagyjuk magunkat elkavarodni mások és a saját hátsó érdekeink között? Valahogy nem a lényeget látjuk, bizonyára mert attól félünk.
Lehet vitatkozni a honi oltóanyag minőségén, hatásosságán, gazdasági és politikai hátterén, ám nekünk ez jutott. ("Magyar embernek magyar oltást!" szónokolhatnák amazok, ha nem vakítaná el őket a gyűlölet.)
Máshol ennyi sincs. Ők kétségbeesésükben nálunk kopogtatnak adományért.

8 megjegyzés:

  1. A felsőoktatás csődje szerintem az "alsóoktatás" csődjéből következik.

    A többihez meg:
    http://www.es.hu/index.php?view=doc;24387

    VálaszTörlés
  2. A vakcina-őrülettől kavarog a fejem, én egyáltalán nem látok tisztán.
    Az oktatással kapcsolatban kissé eltér a véleményem Malvináétól. Ifjú koromban arról álmodoztunk, hogy lehetőleg mindenkit vegyenek fel, aki jelentkezik valahová, ne legyen olyan ménkű nehéz a felvételi, aztán később hulljon ki, aki nem bírja. Több egyetemet, főiskolát, nyugati típusú oktatási rendszert szerettünk volna. Most itt van, egészen amerikai ez a bolognai. Mindenkit felvesznek valahová, aztán ne csodálkozzunk, ha az egyetemi hallgatók poszt-gimnazisták, a végzettek egy része pedig félművelt.
    Persze az alsó oktatás is rohad, ok rá van elég. De főleg rendkívül korszerűtlen, semmi köze a mai, megváltozott igényekhez.

    VálaszTörlés
  3. A Váncsa nagyon jó. A cikk is.

    Hát én mindenesetre beoltattam magam mindkét vakcinával. Mivel a dartvéderi légzésem miatt az első veszélyeztetett csoportba tartozom.
    Beoltattam, dacára annak, hogy senki nem tudja megmondani, egyéb nyavalyáim nem az autoimmun-betegségek körébe tartoznak-e, mert ha igen, akkor fölösleges volt. Mindenesetre a szervezetem a vakcinára a legcsekélyebb válaszreakciót sem méltóztatott adni. Na majd meglátjuk...
    Úgy voltam vele, hogy vagy az oltásba, vagy az influenziába, de előtt-utóbb valamibe bele kell halni. Ám ha lehet, akkor inkább valamicskével utóbb, és lehetőleg ne negyvenegy fokos lázban, fél patikával is csillapíthatatlan asztmaroham és egyidőben fuldokló hurutos köhögés, minusz oxigén alatt történjen, mert ezt az állapotot már kipróbáltam, és nem tetszett.

    VálaszTörlés
  4. A média olyan, amilyen. Ami ebben a vonatkozásban bődületesen rossz és hibás, az illetékesek kommunikációja. És aki éber, az bizony látja a kilógó lólábak tömegét!

    VálaszTörlés
  5. Tope! Félművelt? Nagyobb részek kimondottan műveletlen!

    Szerintem félműveltek mi vagyunk, pl. Te meg én.

    VálaszTörlés
  6. Ugyanmár, azért ez nem ilyen eccerű! Csak így művelten! ::))))))

    VálaszTörlés
  7. Marvin, Te szigorú!
    Milyen jó is lenne, ha saját pszichés nyűgeinktől szabadon, bölcsen élnénk, szülnénk, nevelnénk gyermeket! Vagy ha csak azok vállalkoznának erre, akik már legalább magukat képesek tisztába tenni. De hányan születnének meg akkor?
    Marvin, élő lelkiismeret!
    A Te haragvásaid a mi ébresztőink.

    VálaszTörlés
  8. Bizonyára nem lenne túlnépesedés.

    Nekem könnyű haragudni, a saját családi hátterem miatt. S ebből látszik, hogy nem dolgoztam fel maradéktalanul...

    Különben épp ugyanezt haragvás nélkül írnám le.

    VálaszTörlés