Újjászületésnap

Van egy zarándok, akiről csak hallottam a klubban, sosem találkoztunk. Néhány hónappal ezelőtt azonban volt egy olyan érzésem, hogy be kéne jelölnöm a közösségi oldalon ismerősként. Megtettem, és írtam hozzá egy üzenetet, hogy fogalmam sincs, miért. Visszaigazolt, és azt írta, hogy lett ilyenből már jó barátsága. Csütörtökön olvastam az oldalán, hogy családállításhoz keres társakat, mégpedig szombatra, épp a születésnapomra. Úgy éreztem, ez nem véletlen, tehát jelentkeztem, és első találkozásunkkor mindjárt a családom nyomorúsága zúdult a nyakába. Ironikus...
Meglehet, hogy mindössze ennyi közös dolgunk van, nem több.

 Mások állításaiban, segítőként is rengeteg információt kaptam. Tapasztalatom szerint az is betalál, hogy kit milyen "szerepre", kinek a képviseletére hív a Morfogenetikus Mező. Én most ezekkel lettem gazdagabb:
- Hiába kiabálom fentről lefelé, mintha én felnőtt lennék, a másik pedig gyerek, hogy "tessék örömmel élni!", ha én magam nem veszem fel maradéktalanul a kapcsolatot a bennem élő boldogtalan gyermekkel. Nem lehet felnőttnek lenni, anélkül, hogy gyerekek lennénk.
- Az egyik állításban az Életet testesítettem meg, s azt mondták, olyan vagyok, mint a nap.
Mostanság passzív öngyilkosok vesznek körül, meg sok boldogtalan szeretetkoldus, s azt érzem, mintha ez kihívás lenne arra, hogy én sugározzak életet feléjük (is). És a cég első logója az arcomból napocska volt. No meg a Camino-n is azt a választ kaptam a bolttal kapcsolatos kérdésemre, hogy "meg kell tanulni szeretni".  ... hát csődbe is mentünk. Most megerősítést kaptam, hogy szeretni kell, s életet adni. Ehhez a szerény feladathoz mégis csak fel kell nőnöm.



- Kétszer is olyan szerepet kaptam, amiben földig kellett hajolnom, megköszönve az életemet. Valójában két rosszul záródó csigolyával születtem, gyakran van lumbágóm, egyébként se vagyok rugalmas sem lelkileg, sem testileg, most is csak a vádlimat értem el. Mindez az alázathiányt is  jelzi.

Mivel mindjárt az első állítást nem hallottam, ill. alig néhány szót belőle, spontán adta magát a témám. Így is terveztem, hogy nem tervezem.
Negyven múltam, mikor kiderült, hogy hallóideg károsodással születtem, ami épp e kor körül kezd látványos tüneteket okozni. Többnyire örökletes az eredete. Papírt kaptam arról, hogy szelektív a hallásom. Édesanyám is hangosan él, ő avval magyarázza, hogy valaha a gépek mellett romlott meg a hallása, orvoshoz evvel nem ment, nem tudni, neki is régebbi baja-e ez. De azt igen, hogy mi egymást semmiképp sem akartuk hallani sosem, és gyanítható, hogy közösen sem akarunk hallani valamit.
No meg én egyénileg sem. A jó megérzéseim, álmaim, látomásaim fordítva vannak bekötve, nem tudom megfelelően használni őket, gyakran nem is hallgatok rájuk. S tán néha meg se hallom, mit üzen az Univerzum nekem.
Öt perc után fény derült arra, hogy anyámnak nem minden testvérét sikerült idejében kimenteni a skizofrén apjuk kezéből, amint a kútba hajigálta őket. Egy odalett (épp erre a szerepre választotta ki zarándoktársamat a Mező). Anyu ezt valamiképpen végignézte, vagy meglátta, s kétségbeesetten próbálta megmenteni a testvérét akkor, vagy utóbb járt vissza a kúthoz sírva... A Mezőben kaparta a padlót, aztán rögtön a színre lépése után összerogyott - ezért feltehetően csecsemő - halott testvérét próbálta ébresztgetni, végül feladta, és mellé feküdt. (Gondolom, erre ma már nem emlékszik, oly mélyre temette magában, a kutas történetet is más testvéreitől hallottam. Most már maradjon is így. Összeszorult szívvel néztem, s  ebből is megértettem, hogy bármilyen borzalmas anyám volt, nekem most mégis szeretgetnem kell őt.  A megértés évekkel ezelőtt megtörtént már intellektuálisan, csak a szívemben nem. Mindazonáltal épp a születésnapom előtt valamivel, sikerült őt megpuszilgatnom. A mindig idegen nagyanyám felé most részvétet éreztem, ami még nem magyarázza, miért nekem mutatta meg ő vagy nem tudom ki  néhány órával előre, a távolból halála pontos módját.) Nagyapám nem érzett a gyerekei iránt semmit, csak a nagyanyám dühítette és vonzotta egyszerre. No aztán menetrendszerűen elérkeztünk a megbékéléshez, és ahhoz, hogy az én életemnek ez volt az ára, hogy ide kellett születnem. Ezért élhetek. S  nem csoda, hogy időről időre, közegről közegre kirekesztettnek érzem magam, ha a gyökereimet hárítom, nem vállalok közösséget a családommal. Szóval az egyik, amit meg kell hallanom, hogy közöm van hozzájuk, én is ők vagyok. Tat tvam asi.
Ehhez képest volt egy BM-névváltoztatásom is. Azt hiszem, legközelebb apámat kell elővennem. Azonban három hétig még a evvel a mostanival se szabad foglalkoznom, el kell engednem, had hassanak a gyógyító erők, utána viszont dolgoznom kell tovább.

Böjt, csak joghurt és pár szem eper egész nap.

... azt mondta, legyek én a narancssárga.

Pénteken a Keserédesben csokit kaptam a Keserédestől, és még ozsonnyázni is elvitt egy manós helyre, a Paninibe. Már voltam ott néhányszor, ám csak most tudtam meg, hogy a fal aljára apró manók vannak festve, néhány futurista példány pedig be is van keretezve. Ma ebéd Gödöllőn, séta az Őrbottyáni tónál. Ám esti korcsolyapályának inkább a pesti Eiffel térit választottam :)