A Lélekpillangó meséje

A Lélekpillangó figyelme pásztázó csóvájának köréből ma egy balett társulat kis művésznője tűnt ki. Alternatív darabokat adtak elő, improvizáltak, szórakoztattak. Egy jókora kommuna-szerű társulati házban éltek, ahol civódtak, szerettek és alkottak. Néha tengődtek, néha bőség volt, néha jött vagy ment valaki. Itt élt egy kis balerina, pár napja egy lágy, mégis bravúros koreográfiát gyakorolt.
A barátnője küldte neki telefonon ezt a kis pillangós dallamot, ami megérintette a szíve közepén az aranymagot. Megszerezte az egész művet. Legutoljára akkor táncolt nagy színpadon, amikor a világ egyik legnagyobb operaházi társulatában a Pillangókisasszony egy feldolgozására készült. Elesett és elszakadt az ínszalag a lábában. A lábadozás alatt kitették a híres társulatból. Tudta, hogy ez szokás, hogy nem újdonság, hogy nem csak vele tesznek ilyet! Már nem volt a legjobb - Már nem volt a legfiatalabb - Egészséges volt, de mégsem egészen.
A lány összeomlott. Majdnem Csocsoszan, a Pillangókisasszony önpusztító sorsára jutott, ám végül addig-addig olvasta a művet, nézte feldolgozásait és hallgatta a zenéjét, míg meg nem értette a teljes önátadás, a teljes átalakulás lényegét. Csatlakozott ehhez a kicsi, modern társulathoz, ahol hozzá hasonló táncosokkal lehetett együtt. Újra táncolt és alkotott. Újra repült, forgott és cikázott, akár a rét felett táncoló pillangó… Címet keresett a balett darabnak, ekkor jött be a társulat vezetője, az orosz fiú a rég vágyott jó hírrel: Irány Moszkva! Meglátta az új táncot, azonnal megértette: „Bábocska” – mondta, ki a címet. Annyit tesz oroszul: Pillangó.
A lány bepakolta utazó zsákját, amire egy pillangó-kimonós japán gésát hímzett egy textilművésznő – mintha neki szánta volna! Összepakolták a kis társulatot, s elrepültek, akár a pillangók, egy új világhír felé ...

(A mesét egy volt vevőmtől kaptam tegnap biztatásul.)