Mátra koratavaszon

Februári szombat délelőtt, teázás egy szélvédett, déli erkélyen. Pizsamában! Elég későn indultunk. 

Itt a tavasz! Az autópálya melletti szántókon őzek napoztak, mi pedig szarvasebédre igyekeztünk Galyatetőre,  a "Hegyi Kis"-be. A féladag vargányaleves annyi, mint máshol az egész, a főfogás meg mintha dupla méretű lenne. Közben két bögre forralt bor... és nekem annyi lett!

Párlépésnyi séta - szűzies hólé a csizmámban -, hogy megnézzem, maradtak-e még szarvasok? Az egyik éppen szénát ebédelt, tehát őt biztosan nem ebédeltük meg.
Hamarosan az összes vér a gyomromban próbált keringeni, az agyamban csak kábulat. Teli hassal az autóba bekászálódni, majd Mátraházán kiszállni is alig bírtam. Jajgatások, nyögések... de sajnos épp itt van, az előző helyszínhez még túl közel, az ország legjobb palacsinta-sütödéje. Talán negyven éve, hogy ugyanaz a pár készíti a finom, vékony, lágy, ruganyos tésztát. De miért kellett fejenként mindjárt kettőt ennünk? Fogyasztói társadalom gyermekei, inkább zabálunk és jajgatunk, legalább addig se kell gondolkodni...

A szerpentinek igen émelyítőnek bizonyultak. A gyöngyösi Lidl parkolójában a magam részéről feladtam az újabb kikászálódás kísérletét, keresztbe fekve szunyókáltam egyet. Ébresztő kávé a Malomudvarban, ám a keserves szenvedés hazáig nem maradt abba. 

Az erdő amúgy csodás volt, az ebéd fölséges... csak mi emberek ostobák.