Camino és kifogások

Ezt az írást Éva ihlette.
Indulásom előtt, után is gyakran hallottam ilyen kifogásokat: én is mennék, de a műtött térdem, a szívem, a korom... és nem vagyok edzett, soha nem sportoltam...
Negyvennégy évig én se. Elutazás előtt körülbelül tíz alkalommal elmentem zumbázni, háromszor 10-15 kilométeres kis kirándulásra, három hónapig glükozamin tablettát szedtem, és nagyjából ennyi volt a felkészülés.
Asztma, Chron-betegség, cölikália, diabétesz, reflux, köszvény, porckopás, lumbágó... a fájdalomküszöböm meg valahol a pinceszint alatt. Ez az amiről tudtam, ezzel a csomaggal indultam. No meg a 13 kilós zsákkal, ami épp duplája a súlyomhoz ajánlottnak. Megvallom, nem konzultáltam az orvosaimmal. Nem vittem diétás élelmiszert, sőt semmilyen élelemmel nem gyarapítottam a hátamon cipelt túlsúlyt. Ettem, amit mások. Nem használtam a vésztartaléknak vitt rohamspray-t, mert nem volt rohamom a 750 km, és a meredek hegyek-völgyek során. A minden zarándoknak ajánlott pezsgőtablettákon kívül csak a szokásos homeopátiás gyógyszereimet szedtem.
Az első héten szétment mindkét térdem (a képen ez látható, ill. a szinte említésre se méltó, az egész úton egyetlen vízhólyagom, és a két héttel korábban sebészeten műtött, ekkorra újra benőtt körmöm helyi természetgyógyász általi sikeres reparálása). A második héten duplájukra dagadtak és fájtak a bokáim (meg is érdemeltem, lásd. Dac c. poszt). Mivel itt nem botlottam természetgyógyászba, orvoshoz mentem, ám ahogy az aznap velem gyalogló sebészlány jósolta, teljesen fölöslegesen. Azon túl, hogy nyomban utazzak haza, nem tudtak semmi használható tanácsot, ellátást adni. (Itthon még három hónap kellett a gyógyuláshoz.) Ezután várt rám még két hét... De nagyon jó volt! Ha időm engedi akkor, tovább gyalogolok és Muxiáig meg sem állok.

A Camino-hoz ugyanis nem kell láb. Semmi más nem kell, csupán lélek. Azóta is gyakran ironizálok avval, hogy ha az embernek van lába, úgyis csak a baj van vele.
Aki a velem egy időben zarándoklók közül nálam betegebb volt, annak nem is volt. Konkrétan egy sem. Protézisekkel szelte át az enyémnél hosszabb távot, ő még a Pireneusokon is keresztülgyalogolt.
Találkoztam 98 éves férfival, aki végigkerékpározta az  Utat, 75 évessel, aki Sevillától gyalogolt szintén egymagában, hallottam rákosokról, és így tovább... A Frances-nál keményebb, kevésbé népszerű  Primitivo-n az átlagéletkor állítólag 65 év. A Camino nem teljesítménytúra. Ha valakinek van elég ideje hozzá, végigjárhatja egészen rövid napi távokkal is.

Íme egy cikk arról, hogy még orvosi javallat ellenére is lehet, érdemes zarándokolni. ... Amennyiben hívást kap az ember. Ha pedig nem kap, én úgy hiszem fölösleges kifogásokat gyártania, akkor nincs arra dolga. Még, most, vagy egyáltalán. Ettől persze még sokan elmennek kirándulni, bizonyítani, bulizni... És akkor még mindig kérdés, hogy akik ott jártunk, mert hívtak, észrevettük-e, elvégeztük-e ami a dolgunk?
A témához még lásd a néhány héttel korábbi "Cruz de Ferro" c. posztot.