2012. február 13., hétfő

Ez még mindig az én privát blogom

Néhány blogger oldalán olvastam a barátokkal, családtagokkal való bonyodalmakról, s most hozzám is elérkezett.

Éjjel egykor telefoncsörgés ébresztett. Dühösen követelő hang, hogy azonnal szedjem le az egyik posztot! Most! A barátom hangja. Nekem nyomban görcsbe szorult a gyomrom az agressziótól... már megint a valaha apám által beindított reflexek. Leszedtem, vázlatként pihen egy darabig.
Reggel további erőszakos csörgések (hogy a telefon tud így is szólni, az most már nem csak irodalmi élmény), olykor az összes készüléken egyszerre. Nem vettem fel, nem hívtam vissza. Skype-on rövid csetelés, majd arról is kiléptem. Egy darabig nyugodjon mindenki magában.
Azt mondta, elárultam őt, mert a szerelmét is beleírtam, noha tudom, hogy ő is olvas olykor. És hogy soha többé nem fog megbízni bennem, mert ilyen kínos helyzetbe hoztam. Noha én úgy tudom, a másik fél is tudja, hogy mi ketten szoktunk róla beszélgetni a barátom lelkiállapotai kapcsán, és ők is tesznek említést rólam. Meg hogy semmi közöm a magánéletéhez. Szerintem van, mert közös dolgainkat mélyen érinti évek óta ez a kapcsolata, az, hogy éppen tehetetlenül rosszul van, vagy képes egy kicsit moccanni. Ahogy ugyanezért a Maffiavezérem érintette őt, részben a családi minta miatt is, valamint életünk legtöbb történését egymás segítségével szoktunk feldolgozni.
Barátom azt is mondta,  nem kérte, hogy igazságot osszak, se hogy segítsek a hetek óta tartó "szakítási-dilemmájában". De tudjam, hogy evvel segítettem, ám ezt soha nem fogja nekem megköszönni.
Nekem pedig eszem ágába se volt egyik sem. Egyszerűen írtam egy témáról, amiről nemrég beszélgettünk, és elgondolkodtatott. Akkor azt is mondta, hogy ő nem tud írni, én majd talán írok róla. Hát most írtam. Friss élményként épp a szerelme szerepelt benne egy példaként. Felismerhetetlenül, beazonosíthatatlanul. Hiszen én se tudok róla a nick-jén és lakóhelyén kívül semmit. Ezeket is diszkréten kezeltem. Ő a barátom révén ismeri a nevemet, a telefonszámomat, távollétemben a tudtom nélkül a lakásomban is járt, s bár nincs az ismerőseim között, míg be nem építettek egy szűrési lehetőséget, névtelenül figyelt egy közösségi oldalon. Belenézett a magánéletembe, a fejembe, a lelkembe, de még az ágyamba is.
Bár ez nyitott blog, mivel nem hirdetem sehol, vagy olyan ismerőseim tudnak róla, akiknek én mutattam meg, vagy teljesen idegenek  jutottak el ide, anélkül, hogy a kilétemmel tisztában lennének. Az ő idevezető útja más volt. Addig nyomozott az akkor bajai elől magányba húzódott barátom után, hogy engem talált meg, itt. Zavar vagy sem, kiszűrni nem tudom. Hallottam már vissza írásaimról, életemről szóló véleményét úgy, hogy mi sosem találkoztunk.

Felmerül bennem a kérdés, hogy végül is ki árult el kit, és ki az indiszkrét?
Én nem hívtam a barátom szerelmét  ide (ahogy a lakásomba se), és ha olyat olvas, ami nem tetszik, elmehet csendben innen,  mint egy illegális betolakodó.
A barátom azt is felemlítette, hogy valaha róla is írtam, az akarata ellenére. Valóban, annyiban amennyiben érintette az itt felvetett gondjaimat, írtam róla. De csak ő tudta, hogy róla van szó, és minden amiről itt írtam, korábban már elhangzott köztünk. Másrészt őt se azért avattam a bizalmamba, mutattam meg ezt a blogot, hogy utána cenzúrát gyakoroljon.
A határaim kezelésével valóban vannak még gondjaim az életben, ám érzésem szerint más területekn. Ez az én gondolkodó, feldolgozó felületem, s ahogy már korábban írtam, a hatékonyság miatt nem szeretném, hogy az olvasók kiléte befolyásoljon.

Értem a barátom elfogultságát. Indulatát is, hiszen hetek óta megint rosszul van. Értem szerelme kíváncsiságát, ingerszegény az élete. Ám ha engem püfölnek, avval is csak saját feladataikról terelik el a figyelmüket. Mindenesetre elszomorít, ha emiatt fognak szakítani, mert az se két érett ember döntése lesz. A barátom miatt érint, számít, mennyi tudatossággal dolgozza majd fel.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése