Már az "együtt járás" időszakában se érdekelte, hogy mi történik pl. a menyasszonya munkahelyén, utasította, hogy őt ezekkel hagyja békén. Csinos, jó háziasszony, vonzó családból, és rajong érte. Ennyi elég, a nők úgyis mind "hülye picsák", másra nem használhatóak. (Nekem is előre jelezte, hogy ha vége, akkor már nem érdekli egyik sem. Na persze, hogy elbizakodottan azt hittem, velem majd másképp lesz azután is, ha már nincs az elvárásait kielégítő használati értékem, mer' én oly csodálatos vagyok!)
Mindkét gyerek születése után kitelepítette a családját néhány hónapra az asszony szüleinek nyaralójába, avval az ürüggyel, hogy a nagyszülők majd segítenek, ő pedig bent maradt a városban. Nem vacakolt pelenkacserével, csecsemősírással... De már totyogós koruktól rajongva használja gyerekeit érzelmi komfortja céljára.
Az asszony évek óta lélegeztető készülékkel alszik, álmában elfelejt levegőt venni, és nem jár ki egyedül a házból, önkéntes bezártságban él. Egyszer kérdeztem a maffiózót, mióta fojtogatja a feleségét, habozás nélkül rávágta, hogy negyven éve. Nem járnak kettesben nyaralni, nem beszélgetnek, a rutin miatt pár szavas zsarnok-behódoló játszmákon, praktikus dolgokról való szóváltáson kívül nincsenek közös dolgaik. Talán sosem működtek párként, két önkörébe zárt individuum. Ő hétköznap reggelente elmegy otthonról, ha van dolga, ha nincs, vendéglőben ebédel, kávéházban kávézik, szó szerint idegen nőkkel szexszel, haverok társaságában unatkozik, az asszony meg otthon.
Válás fel se merült, a feleségében leginkább az érzelmi függőség miatt, benne pedig kényelemből, ami szintén függőség. Imádja a márványpadlós, medencés, parkos villáját, a hatalmas tévét a teremnyi fürdőszobában, az olajozottan működő háztartást, amire sose volt gondja, a hétvégi nagy családi ebédeket... és itt be is zárul a kör, az ingerszegény, unalmas élet, amire panaszkodik, ám a magából fakadó összefüggéseket nem látja.
A háziasszony szerelem nélkül, biztonságvágyból ment férjhez. A gyerek mindjárt felnő, a ház felépült, ma már olvas, internetezik, nyitogatja a határait. Kifelé kandikál, de csak annyira, hogy még ne veszélyeztesse az otthoni kapaszkodóját. Férje emberkerülő, az önkifejezésre se igénye, se képessége, a magányos munka-tévézés-asszony/gyerekpiszkálás között csordogál az élete, s ha valami ezt fenyegetni látszik, öngyilkossággal fenyegetőzik. Nincs közös téma, csak közös frusztrációk és kiszolgáltatottság, egymás utálása, nincs közös érdeklődés, cél, nyelv, csak a szürke - ámde a változtatásnál mégis biztonságosabbnak tűnő - unalom, amiben egy falusi búcsú vagy az utcai események ablakból-kapuból való bámulása fontos ingerforrás.
Ezek a történetek végtelen számban ismétlődnek, variálódnak. Van ahol az utódokat próbálják fészekhez ragasztani, ki ne derüljön, hogy kettesben már nincs életük, van ahol épp ezért születik meg már a a gyerek is, ragasztóul, esetleg a tűzhelyhez kötött fél társalkodójául... családom, ismerőseim vagy a saját életem is szolgáltat bőségesen hasonló, párkapcsolatnak álcázott páros magányról szóló függőségeket. Kilépni, átlépni egy másikba lehet, de ha függő önmagunkon nem változtatunk, ugyanabba a folyóban találhatjuk magunkat újra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése