2012. február 22., szerda

Egyre nehezebbet

Azt gondoltam, úgy van az a fejlődéssel, hogy az ember kap egy könnyebb feladatot, azt megugorja, aztán kap egy kicsit nehezebbet, s ha azt is, akkor még nehezebbet. 
Most pedig az jutott eszembe, hogy én mindegyik párkapcsolatomban elbuktam a saját ego-játszmáimban (mert felelősek ugye csak ezért lehetünk), és mégis egyre nehezebb feladatokat kapok, amikben szintén elbukom, hiszen még a könnyebbet se tudtam  nem hogy hibapont nélkül, de súlyos hibák nélkül végigélni. 



Azonban van itt némi ellentmondás. Mert ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy ha az ember nem old meg valamit, egyre nehezebb helyzetekben kapja vissza a feladatot, és sírhatja vissza a könnyebb időket, hogy miért nem akkor... végül egy szikla gördül a nyakába, és akkor is meg kell oldania azt a régi, addig hárított problémát. Néhány éven, vagy néhány inkarnáción belül, úgy tűnik ugyanez a rend. 

Valahogy nyilván mind a kettő irány működik...


Kívánom, hogy szépséggé szelídüljenek bennem az ellentmondások!

2 megjegyzés:

  1. Igen az ego-játszma! Ezt jól letetted ide...
    Új és új leckeként kapjuk vissza a régi ügyeinket, életünk megoldandó lényegét.Addig megy a játszma míg végre az én-t kezdjük el fejleszteni vagy érvényre jutni, (ha egyszer elnyomtuk) a megfelelni,játszani, ellenállni,harcolni... kívánó egónk ellen.

    VálaszTörlés
  2. Hát igen...Amikor az ember bennszorul a (saját maga állította) csapdába, akkor van a legnagyobb esélye arra, hogy megértse, mi az, amit sem a szorult helyzetek, sem a másik ember, sem semmi és senki nem vehet el tőle... És éppen ez az a "valami", aminek révén a csapda is megnyílik.
    Csak ne volna kézenfekvőbb a szabadulás utáni passzív sóvárgás, mint a csapda "ördöglakatjának" elszánt kinyitása... ... hajaj... :(

    VálaszTörlés