2010. június 13., vasárnap

Képességfejlesztés gyerekeknek

Immáron talán a tizedik évben nézzük meg barátaink gyerekeinek vizsgaelőadását a Nem-Árt-ban. Az iskola két győri színész vezetésével működik. Kitűzött céljuk nem a színésznevelés, hanem a gyerekek önbizalmának, kommunikációs képességének, önkiteljesítésének, az életben való boldogulásnak támogatása. Természetesen a színészi ambíciókkal rendelkezők képességeit is fejlesztik.
A legkisebbek 5-6 évesek, és a visszajárók között van néhány 25 éves is. Együtt táboroznak, szórakoznak, és a hétköznapokon - még évek múltán is - egymás társaságát keresik. A szülők közül is többen csapattá kovácsolódtak.
A mostani előadásra ketten is beugrottak úgy, hogy külföldi ösztöndíjukból hazaérve mindössze egy hetük volt a felkészülésre.

Ma a Padlást és a Szentivánéji Álmot láttuk a Ferencvárosi Művelődési Központban. És élveztük megint. Az előbbin néha könnyeztünk, utóbbin pedig arcizmofájdulásig nevettünk. Nagyszerű, hogy a gyerekek és tanáraik együtt ötletelnek, minden újszerű megoldást együtt találnak ki, így a szereplők szívvel-lélekkel élvezik az előadásokat. És megtanulnak együttműködni, bőrszíntől, vagyoni különbségtől függetlenül.
Néhányan pedig profihoz méltó alakítást nyújtanak már több éve, így - egyéb civil tevékenységük mellett - önálló haknizó társulatot alakítottak (MEG-ÁRT), és/vagy tanáraik fellépésein egyenrangú partnerként, főszereplőként vesznek részt.

Jómagam korábban már végigszenvedtem néhány színitanodás előadást, részben családtagként, részben pedig szervező népművelőként. Nem kívántam vissza egyiket sem. A Nem-Ártosokra viszont mindig jókedvvel készülök, tudom, hogy - dacára az ötórányi hőségben fővésnek - élvezni fogom én is.


Nézz be ide is: http://mosolytee.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése