2010. június 28., hétfő

Egy jezsuita bölcs a tükrökről

"Mennyire megvetjük azt az embert, aki feleségét nem annak tulajdonságai alapján választja, hanem a hozományba kapott pénz mennyisége alapján. Az ilyen ember, joggal mondjuk, nem a feleségét szereti, hanem a pénzét, amit az a házhoz hoz. De jobb-e a te szereteted egy szemernyivel is, ha csak azoknak a társaságát keresed, akik érzelmi kielégülést adnak neked, és elkerülöd azokét, akik ilyennel nem szolgálhatnak; vagy ha pozitív megkülönböztetést alkalmazol azokkal szemben, akik megadják neked azt, amit te akarsz, akik megfelelnek az elvárásaidnak, de elutasító és közömbös vagy azokkal, akik nem? Ebben az esetben is csak egy dolgot kell tenned, hogy elnyerd a szeretetnek ezt a tulajdonságát, az ingyenességet. Kinyithatod a szemed, és láthatsz."

"- Ingerültségemnek az oka nem ez az ember, hanem én saját magam.
Miután ezt kimondtad, láss hozzá és keresd meg, hogy mivel okozod ezt az ingerültséget. Az első dolog az, hogy gondolj arra a nagyon is reális lehetőségre, hogy ennek a személynek ... az úgynevezett hibái benned is megvannak. Csakhogy te jól enyomtad ezeket a hibákat, s ezért öntudatlanul kivetíted a másikra. Általában ez majdnem minden esetben így van, de jóformán senki sem veszi észre. Keresd tehát ennek az embernek a hibáit a saját szívedben és a tudatalattidban, és a bosszankodásod majd átalakul hálává, mert a viselkedése önmagad felfedezéséhez vezet.
De van itt még valami más is, amit érdemes megvizsgálni: nem lehetséges, hogy azért vagy bosszús, mert amit ez a személy mond vagy tesz, az rámutat valami olyasmire, amit te nem akarsz meglátni? Gondolj csak arra, mennyire ingerültek leszünk a misztikus vagy a próféta láttán, aki ugyan egyáltalán nem tűnik misztikusnak vagy prófétának, de a léte vagy szavai mégis kihívást jelentenek számunkra.
De még más is világos lesz itt: Azért vagy ingerült erre az emberre, mert nem felelt meg azoknak az elvárásoknak, amelyeket beléd programoztak. Lehet, hogy jogosan követelheted, hogy feleljen meg progamozottságodnak, ha az illető például durva, vagy igazságtalan, de azért gondold csak meg! Ha meg akarod változtatni ezt a személyt, ha szeretnéd, hogy abbahagyja ezt a viselkedést, nem lennél-e sokkal hatékonyabb, ha nem lennél ingerült? ...A legtöbb esetben azonban nincs jogod azt követelni, hogy a másik feleljen meg az elvárásaidnak; mert ha valaki más lenne a helyedben, az egyáltalán nem lenne bosszús. Csak gondolkodj el ezen az igazságon, és bosszúságod el fog szállni. Milyen butaság a részedről azt követelni, hogy a másik olyan normák és szabályok szerint éljen, amelyeket a szüleid ültettek beléd!
És az utolsó igazság, amit meg kell fontolnod: a hátterét, élettörténetét és tudattalanságát is figyelembe véve, ez az ember nem is viselkedhet másképp, mint ahogy viselkedik. Olyan jól megfogalmazták: ha mindent értenénk, mindent megbocsátanánk. Ha igazán megértenéd ezt az embert, akkor nyomoréknak látnád és nem elítélendőnek, ingerültséged pedig azonnal megszűnne."

"Vizsgáld meg mindazt, amit nem szeretsz önmagadban... A negatív érzéseidet, hiányosságaidat, fogyatékosságaidat, tévedéseidet, ragaszkodásaidat, neurózisaidat, gátlásaidat, és igen, még a bűneidet is. Látod-e, hogy mindegyik szükséges a fejlődésedhez, mindegyikben ott van az ígéret a növekedésre, mindegyik kegyelem számodra és másoknak, amit csak ezen az általad annyira nem szeretett dolgon keresztül alakulhatott ki? Ha te okoztál másoknak fájdalmat vagy negatív érzéseket, nem voltál-e abban a pillanatban a tanáruk, eszköz önmaguk felfedezéséhez és további növekedéséhez? Ki tudsz-e tartani ebben a megfigyelésben mindaddig, amíg mindebben a boldog hibát látod, a "szükséges bűnt", amely oly sok jót hoz neked és az egész világnak?"

Vö. egy másik bölcsességgel: Nem tudod felnyitni a szemét annak, aki nem akarja felnyitni a szemét. Minél inkább próbálod, annál inkább meggyűlöl.
(Nemrég Bera juttatta ezt újra eszembe. No hát, ezért tartja az ember a bloggereket :))

A részletek Anthony De Mello A szeretet újta c. könyvecskéjéből valók, és fontos volt kihangsúlyoznom, hogy jezsuita atya volt, mert ettől a puszta ténytől is rosszul lesznek többen...


10 megjegyzés:

  1. Hogy a kevésbé fontos részével kezdjem, az nem bűn, ha valaki jezsuita, bár dicsőségnek sem mondható.

    1, Ki az, aki nyitott szemmel látja a világot és ki az, aki nem? Te el tudod dönteni?
    Egyenlők vagyunk, vagy korai még nekünk a demokrácia?

    2, "Ha te okoztál másoknak fájdalmat vagy negatív érzéseket, nem voltál-e abban a pillanatban a tanáruk, eszköz önmaguk felfedezéséhez és további növekedéséhez? Ki tudsz-e tartani ebben a megfigyelésben mindaddig, amíg mindebben a boldog hibát látod, a "szükséges bűnt", amely oly sok jót hoz neked és az egész világnak?"
    Hitler is valahogy így gondolkodott.

    VálaszTörlés
  2. Korai.

    Igen, ez a sor megfelelő lehet az önfelmentésre. Ha kiemeljük a könyv összefüggéseiből. Aki LÁT, az már nem bánt többé öncélúan embereket.

    VálaszTörlés
  3. "Milyen butaság a részedről azt követelni, hogy a másik olyan normák és szabályok szerint éljen, amelyeket a szüleid ültettek beléd!"

    10 évembe került rájönni...

    VálaszTörlés
  4. Ó, és akkor még milyen messze van a rájövés a cselekedettől! EGy okos ember mondta nekem, hogy tudni csak azt tudom, amit már cselekszem is. Szóval nem elég fejben...

    Így aztán én ezt nem tudom még.

    VálaszTörlés
  5. Marvin, én nem az önfelmentésről beszélek, hanem az idézet alapvető tévedéséről. Ha nagyon jóindulatú vagyok, azt kell mondanom, önáltatás.

    VálaszTörlés
  6. "Vizsgáld meg mindazt, amit nem szeretsz önmagadban... A negatív érzéseidet, hiányosságaidat, fogyatékosságaidat, tévedéseidet, ragaszkodásaidat, neurózisaidat, gátlásaidat, és igen, még a bűneidet is. "

    Szerintem, a negatívumokat is "meg lehet fordítani" vagy legalább jó(bb) irányba fordítani és így pozitív célnak alávetni.

    VálaszTörlés
  7. Kósza, pedig nem lenne önáltatás a részedről, ha avval nyugtatnád magad, hogy nagy tanítóm vagy a rúgdosásaiddal.
    Pl. türelemre tanítasz, no nem megy jól, de azért próbálkozom, mióta is, fél éve? És szembenézni az egómmal, hogy végül is az lázad a rúgdosások ellen. Hülye hiúságom, gőgöm...

    VálaszTörlés
  8. Az egómról nem te tehetsz.

    Hitler: megkockáztatom, hogy a zsidóságnak, sőt az egész világnak magába kellett volna néznie, hogy miért is kapta a nyakába ezt az embert.
    Nem néztünk magunkba, tehát megint megkapjuk, más néven, más formákban.


    No, ha evvel özönvizet indítok el, akkor majd kijelentem: utánam az özönvíz :)

    VálaszTörlés
  9. Félek, ha egyszer élőben találkozunk, nagyon össze fogunk veszni, de utána értjük majd egymást. :)))

    VálaszTörlés
  10. Ja, én így voltam a drága Popper Péterrel is. Messziről szerettem, tudván tudva, hogy közelről botrány törne ki, és úgyis ő győzne kiütéssel. :)

    Élőben? Gyere be a boltba! Lassan már csak ott élek élőben társadalmi életet. Pénteken, és ma is bloggerek jártak bent. Másokkal is ott találkozom, mert hogy ott töltöm az életem.
    Csak a berendezésre vigyázzunk, ölég drága volt :)

    VálaszTörlés