2010. június 23., szerda
A döntés
Gabilla küldte Facebook-on. Ő ugrott, irigylem és becsülöm érte. Nyíljanak hidak a lába alatt!
Negyedszázada ugrottam először. Azóta többször (és néha löktek is, bár tudom, a kettő nem ugyanaz). Mindig összezúztam magam, halmozódnak és egymást súlyosbítják a gyógyíthatatlan(nak bizonyuló) sérüléseim.
Nem tudom, hogy kéne ugranom ahhoz, hogy hídra lépjek.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Kérlek, ne érts félre, őszinte jóakarattal írom azt, hogy szerintem ha ugrasz, hinned kell a hídban, abban, hogy ott lesz alattad. Hinned és bíznod. Tudom, hogy ez unalomig ismételt szófordulatként hangzik.
VálaszTörlésÉn méis "csak" ebből az útravalóból táplálkozom.
Ja és még valami: a híd Te magad vagy. Talán a félelmektől most épp nem látszik. De ott van.
*mégis
VálaszTörlésBocsi, nem az a lényege, amiről ti írtok, de eszembe jutott egyik kedvenc reklámfilmem.
VálaszTörlésUgrás ebben is van és talán jobb kedvre derít.
http://www.youtube.com/watch?v=zYDLeYj-RkE
Fhil, tényleg nagyon jó!!!
VálaszTörlésKöszi, hangosan kacagtam, és az is, akinek mutattam.
Bera, én nem ilyen útravalót kaptam, hanem épp olyat, hogy úgyis össze fogok törni, csak ne ugráljak. Ennek megfelelőek a tapasztalataim is, hiszen mint tudjuk, ezek egymásból következnek.
VálaszTörlésÖrülj a te útravalódnak.