Az összeomlás okozója mindig az ego.
Ha igazán az ego mögé látnék, ráébredhetnék - azaz nem csak egy-egy pillanatig látnám, hanem átengedném magam a tudásnak -, hogy ami most történik, az a lehető legjobb, ami történhet velem. És hogy a legnagyobb mesterem épp az, akiről most csak annyit érzek, hogy poklot teremtett körém.
Na ja, csak túlélem-e, és ha igen, annyira "épségben", hogy le tudjam vonni a tanulságot? Hogy ezt a leckesorozatot is mint megtanultat, kipipálhassam.
Egy félig megtöltött üveget kétféleképpen láthatunk: vagy azt mondjuk rá, hogy félig üres - vagy azt, hogy félig tele van.
VálaszTörlésIgen, minden csak nézőpont kérdése, és a nézőpont rajtunk áll.
VálaszTörlés“A csönd és a nyugalom nem fejleszti a jellemet.Csak a szenvedés és a megpróbáltatás nyomán erősödik a lélek,tisztul az éleslátás, támad fel az ambíció és jön el a siker.”
VálaszTörlésÉs még bármi megtörténhet
Na ja, pláne ha az ember képes lenne hosszú távon gondolkodni, s nem azt számolgatná, hogy még hány életet kell átszenvedni, míg erősödik a lélek (jellem), eljön az éleslátás, a csönd és a nyugalom.
VálaszTörlésKell ezzel foglalkozni? Nem mindegy? Miért nem élünk már most úgy, mintha ez lenne az utolsó?
VálaszTörlésDilemma: tudom, hogy vega leszek. Mikor? Miért nem ma? Miért nem tudom azt mondani a hamburgerre, hogy nem?
Azt az eljövendõ életet várom, mikor akár már ma élhetnék úgy...