2010. január 5., kedd

Az elhagyott dolgok lelőhelye

Tope tanácsára írom e posztot. Ide fogom lejegyezni az elhagyott dolgaim lelőhelyét, aktuálisan növelve majd a listát. Így az archívumban majd mindig megnézhetem, ha keresek valamit.

Tehát a sor a milánói fülbevalóimmal kezdődik. Lelőhelyük: Tope konyhaszekrényének második fiókjában, a szintén otthagyott fogkefékkel - melyek azonban nem számítanak fontosnak - egy nejlonba csomagolva. Ha még idén arra járok, feltétlenül ott kell keresnem!

(Ez a poszt arra is jó, hogy jelezzem, januári 8 vizsgából fakadó elfoglaltságaim miatt kissé hátrébb lépek, és nagyon érdemben nem írok. Ha valami világrengető nem történik, legfeljebb egy-két előre bekészített konzerv kerül elő. Továbbiakról majd később. A kommenteket természetesen továbbra is kezelem.)

Beérkező kérések:
Itt jegyzem fel Kósza ifjúságát és a betörő által elvitt bicskáját. Saját kontómra fel merem ajánlani, hogy aki ezeket megtalálja, magas jutalomban részesül.
Trendo a józan eszét hiányolja. A becsületes megtaláló tartsa meg, vagy "Jobb hülyének lenni" jeligére adja le Tope kredencfiókjába.
Tope elvesztette az emlékezetét, ennél fogva nem emlékszik az elvesztett dolgaira sem. Aki ezt az emlékezetet megtalálja, ne tartsa magánál, feltétlenül adja le nevezett kredencfiókjába. Gazdája nagyon várja!
Dani még nem találja az ihletét és a szerelmét. Aki ezekbe botlik, kivételesen ne zsúfolja tovább Tope fiókját, inkább fáradjon Dani oldalára, és ott adja át!

18 megjegyzés:

  1. Tárolhatnám itt én is a már nemlévő dolgaim? :)

    VálaszTörlés
  2. Kérlek! Állok rendelkezésedre!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm.

    Akkor egy darab ifjúság, és egy bicska amit elvitt a betörő.

    VálaszTörlés
  4. Posztba is betettem, hogy nyoma maradjon. Hátha valaki megtalálja őket.

    VálaszTörlés
  5. Tope konyhaszekrényének a második fiókjában!

    VálaszTörlés
  6. :)))Igen, Dani Szívem, nagyon aranyos vagy, de már felmentettelek e küldetés alól. :)))

    VálaszTörlés
  7. Vagy arra gondolsz, hogy Kósza ifjúsága és bicskája is ott található?
    Akkor majd szólunk Tope-nak, hogy nézze már meg.

    VálaszTörlés
  8. Elvesztettem a józan eszem! Ha valaki megtalálná, kérem tartsa meg nyugodtan. Vagy tegye be Tope kredencfiókjába. :)

    VálaszTörlés
  9. Az ifjúságomat örökül hagyom az utánam jövőknek, bicskát meg vettem már. Jobbat.

    VálaszTörlés
  10. Jó, nem mondom, hogy megtelt. Végtelen befogadóképessége van. Tárolhatok mindent felcédulázott nejlonban?

    Marvin! Nekem mostanában sokminden elvész, de leginkább az emlékezetem, ezért egy sem jut eszembe a keresett tárgyak közül. A tegnapi könyvkatalogizálás közben feltűnt ugyan némi hiány, de lehet, hogy másutt (vagy másnál) megvan.

    VálaszTörlés
  11. Kósza, akkor vegyem le a listámról? :)

    VálaszTörlés
  12. Ha lehet, maradjanak. :)

    VálaszTörlés
  13. Az ihletemet még nem kaptam teljesen vissza, de most úgy érzem hamarosan meg lesz.
    Főleg, hogy ma már újra élvezhetem Oslo varázsát.
    Csak egy kicsit hideg van, de a szép táj, a kellemes emberek társasága és a munka mindent kárpótol. Ja még a szerelem, június óta, de most valahogy nem is hiányzott.

    VálaszTörlés
  14. Szia Dani! Nem világos, most akkor megvan a szerelem, vagy tegyem fel az elhagyott dolgok listájára?
    Hát hogy Te megint Oslóban... Ez most már direkt provokáció! :)

    VálaszTörlés
  15. Mivel most nem igazán akartam bemenni dolgozni.
    A leltározáshoz meg nem kell 160-as IQ.
    Nem mint ha én annyival rendelkeznék. meg különben is most kell kiélvezni ezt a jó hideget. Meg kedden véletlenül bekapcsoltam a tv-t, és egyből nyomták az agymosást. Nem valami kellemes, ezért fogtam magamat aztán csá.
    Van nekem fontosabb dolgom is.

    VálaszTörlés
  16. Ja tedd fel és még gondolkozok.

    VálaszTörlés