2010. január 23., szombat

Feltételezésekre alapuló kommunikációnk

Vékony szállal kapcsolódik a január 11-i dalszöveges bejegyzéshez, de önmagában is megáll Anthony de Mello története:

"Sok-sok évvel ezelőtt, a középkorban, a pápát a tanácsadói arra sürgették, hogy tiltsa ki Rómából a zsidókat. Még sincs rendjén, mondták, hogy ezek az emberek háborítatlanul éljenek a katolicizmus központjában. El is készítettek és benyújtottak egy törvénytervezetet a zsidók legnagyobb rémületére, mert tudták, hogy bárhová is mennének, csak még rosszabbra számíthatnának. Ezért aztán igyekeztek a pápát rávenni arra, hogy változtassa meg a rendeletet. A jóindulatú pápa sportszerű ajánlatot tett: állítsanak ki a zsidók valakit, aki pantomimban vitatkozna vele. A zsidók Rómában maradhatnak, ha az ő szószólójuk nyer. A zsidók beleegyeztek, és egy iskolamestert jelöltek képviselőjüknek.

Megkezdődött a vita. Először a pápa ünnepélyesen felemelte az ujját, és végighúzta az ég és a horizont között. Erre az iskolamester nyomatékkal a földre mutatott. Úgy látszott, a pápa egy pillanatra meghökkent. Még ünnepélyesebben felemelte egyik ujját, és szilárdan a gondnok arca elé tartotta. Erre a gondnok három ujját emelte fel, amire a pápa még jobban meglepődöttnek tünt. Kis töprengés után benyúlt a ruhájába, és előhúzott egy almát, mire az iskolamester egy papírzacskóból elővett egy darab lapos maceszt. Ekkor a pápa hangos szóval kijelentette: - A zsidók képviselője megnyerte a vitát. A kiutasító rendeletet ezennel visszavonom.

A csodálkozó kérdésekre a pápa így értelmezte a történteket: - Ez az ember nagyszerű teológus, és a vita mestere. Azzal kezdtem, hogy végighúztam az ujjamat az ég és a horizont között, jelezvén, hogy az egész világmindenség Istené. De ő ujjával lefelé mutatott, hogy emlékeztessen engem a pokolra, ahol az ördög uralkodik. Erre egy ujjam felemelésével figyelmeztettem arra, hogy egy az Isten. Képzelhetitek, mennyire meglepődtem, amikor ő három ujjával jelezte, hogy ez az egy Isten három személyű, amivel bizonyította jártasságát a mi tanításunkban a Szentháromságról. Látván, hogy lehetetlen legyőznöm ezt a teológiai zsenit, végül is más területre tereltem a vitát. Elővettem egy almát, jelezvén, hogy egy új ostoba elmélet szerint a föld gömbölyű. Mire ő azonnal elővett egy lapos kovásztalan kenyeret, hogy ellenvesse, a Biblia szerint a föld lapos. Nem volt mit tenni, el kellett ismernem, hogy ő győzött.

Az iskolamester viszont egész mást olvasott ki a gesztusokból: - Csupa sületlenség volt az egész. Először is a pápa a kezével úgy csinált, mintha azt mondaná a zsidóknak, hogy kifelé Rómából! Mire én lefelé mutattam, tisztán értésére adva, hogy mi nem mozdulunk. Erre ő egy ujjával figyelmeztetett, hogy ne szemtelenkedjem vele. Én három ujjammal mutattam neki, hogy ő háromszor olyan szemtelen volt velünk, amikor önkényesen kiparancsolt bennünket Rómából. A következő dolog, amit láttam, az volt, hogy elővette az ebédjét. Hát én is elővettem a magamét."

7 megjegyzés:

  1. Nem is értem az allegorikus és rejtélyeskedő szövegeket.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a szöveget még a Kommunikációs Főiskolán is tanítják Kósza!

    Fordítom, jó?

    Általában azt hisszük, hogy tudjuk, értjük miről beszél a másik, pedig rendszerint nem is arról, mi meg csak félreértjük.

    Lásd. saját tegnapi (?) posztod.

    Mint a hivatkozott dalszöveg(jan. 11.), melyet az országban több millióan szerelmes dalként hallgatnak aléltan, pedig valójában az alkoholról való leszokásról szól. Bár ez már művészet, hogy voltaképpen mindkettőről szólhat... Fenti példában nem a művészetről, hanem a kommunikációnk csapdáiról van a szólás.

    Érted már? :)

    Ha nem, és még érdekel, akkor szívesen továbbmagyarázom.

    VálaszTörlés
  3. Ti már fél szavakból félreértitek egymást? Összeszokott páros! :)
    Amúgy ma a piacon egy fazon halálos komolyan magyarázta az eladónak, hogy Jézus soha nem volt zsidó, hiszen "azok" végezték ki. Miért? Hát mert keresztény volt!

    VálaszTörlés
  4. :))) Mármint a Kószával való félreértések. Kedvellek Benneteket, öreg csontok.

    Ja, hát nem tudtad, hogy Jézus is magyar volt, az anyja révén, meg párszik, meg sümérek, és mindenki a mi ősünk volt, vagy mi vagyunk mindenki őse, meg mittudomén mifenéket hallottam már én is.

    Kérdés, hogy jön ez az egész a poszthoz, de sebaj, ha sehogy :)

    VálaszTörlés
  5. Drága Marvin!
    Értettem már elsőre is, de örülnék, ha továbbmagyaráznád. :)))

    VálaszTörlés
  6. :) Hát most már csak azért sem!

    VálaszTörlés
  7. http://www.alomfejto.hu/?p=10559

    VálaszTörlés