"Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, nem szóltam, hisz nem voltam kommunista. Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, nem szóltam, hisz nem voltam szakszervezeti tag. Amikor a szocialistákat bezárták, nem szóltam, hisz nem voltam szocialista. Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó. Amikorra engem vittek el, már nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna." Martin Niemöller
(Forrás: http://www.gepnarancs.hu/?p=26956)
Paternalizmus kell ide. Valaki mondja meg, hogy mit kell tenni, vegye le az egyénről a döntés, az önálló gondolkodás felelősségének súlyát. Kádár, Orbán, de a közelben megfelel a haveri banda iránymutató szelleme... mindegy, csak legyen kihez igazodni. "Kérdezz meg bárkit, mindenki ezt mondja!" - hárít így bármit tisztviselő, vállalkozó, piaci kofa, maffiavezér... Ez egy ilyen nemzet. Nem akar felnőni. Mindegy, hogy politikáról, házasságtörésről, vagy bármilyen területen követendő viselkedésmintáról van szó, amit a többség mond, azzal az egyén felmentve érzi magát.... nyájban és oviban mindenképpen. Demokráciában is... de ennél jobb még egyelőre nincs működőképesen kitalálva. "Óvónéni kérem, a Zsuzsi találta ki, és a Pisti is azt csinálta!" Gyakori verzió még, ha az egyéni felelősség kérdése mégis felmerül: "... én meg ott se voltam, nem láttam semmit, nem tudtam semmiről!"
A többség most is Orbánra szavazna, ahogy anno Kádárra. A decens fővárosi értelmiség pedig csak beszél demokráciáról, de legalább féltucat esélyt elszalasztott, hogy megcsinálja. A "népnek" mint olyannak ez úri huncutság, mindegy hogy demokrácia vagy diktatúra, érthető módon a pénztárcája a fontos. Bár lássuk be, az előbbieknek is. A nagy forradalmárkodás mögött az elvesztett főszerkesztői, könyvkiadói, igazgatói állások motiválnak igazán... talán kevéske kivétellel.
A szolidaritás, együttérzés nem divatos e tájékon. Infantilis nemzet vagyunk, s mondhatom, hogy fel kéne végre nőni, de ezt tömegeknek hiába mondaná bárki. Csak egyénileg, magunkban lehet elvégezni. Pl. úgy, hogy nem állunk az indulatosan fröcsögők, lincselők közé.
Az értelmiség (és nem a diplomás szakbarbárság) felelőssége:
A lehető legnagyobb higgadtsággal (jelenléttel, szóval, tettel... ki hogy tudja) ki kell fejezni a szolidaritást azokkal, akik kiszolgáltatottak egy rendszernek és nem tudják hatékonyan megfogalmazni, elérni érdekeiket. Az indulatok csillapítása a feladat. Az erőszak nem hatékony. És azokért is felelősséget kell vállalni, akik nem tudják, mi folyik a fejük felett, nem is lázadnak, csak beletörődve viselik a következményeket, akik csak békében, csendben szeretnének dolgozni a mindennapi megélhetésükért. Minden más csak ego-játszma.
Vannak akik úgy hiszik, függetlenek a rendszertől, nincs dolguk azokkal, akik benne rekedtek. Azok, akik birodalmat építettek maguknak a rendszeren belül. De mivel belül a rendszeren, mégsem függetlenek. Hiába legyintenek a köröttük folyó történésekre, az nem más, mint fejnek homokba dugása.
S olyanok is vannak, akik a belső függetlenség útját járják. Le a kalappal előttük. El tudják engedni a dolgokat, nem kapaszkodnak, nem pótcselekszenek, így nincs szükségük látványos anyagi javakra. De ha nem szolidaritanak azokkal, akik még függnek, akiknek gyakran a puszta fizikai létét is veszélyezteti egy rendszer (az éhezéstől a holokausztig sokféle módja van ennek), akkor ők is egoista utat járnak, emberségük megkérdőjelezhető. Mert ha ők maguk talán az életüket is képesek elengedni, nem nézhetik tétlen, ahogy elveszik olyanoktól, akik nem képesek erre. A fej homokba dugása akkor is struccpolitika, ha állítólagos "spirituális" homokról van szó.
Emberi minőségüktől függetlenül a fenti Martin Niemöller-idézet mindkettőjük számára valóssággá válhat. Az elnyomó rendszerek számára nem létezik ártatlan és sérthetetlen ember, bárkiből válhat elpusztítandó, tönkreteendő ellenség. Elég ha csak rámutat valakire egy másik valaki.
A diktatúrákban senki nincs biztonságban. "Féljél, tőlünk féljél, mert mi akármikor ki tudunk téged csinálni, egzisztenciálisan, fizikailag, bárhogyan."
(Sokan forrunk az indulattól. A megoldás mégis ennek csillapítása, magunkban és köröttünk is. Az értelmiségnek épp ez lenne a feladata.
Amúgy pedig az én egzisztenciámnak már mindegy, hogy milyen rendszer jön, rövidtávon egyik sem hozhat számomra is érzékelhető javulást. De vannak elveim és tapasztalataim, ezért szolidaritok.)
Paternalizmus kell ide. Valaki mondja meg, hogy mit kell tenni, vegye le az egyénről a döntés, az önálló gondolkodás felelősségének súlyát. Kádár, Orbán, de a közelben megfelel a haveri banda iránymutató szelleme... mindegy, csak legyen kihez igazodni. "Kérdezz meg bárkit, mindenki ezt mondja!" - hárít így bármit tisztviselő, vállalkozó, piaci kofa, maffiavezér... Ez egy ilyen nemzet. Nem akar felnőni. Mindegy, hogy politikáról, házasságtörésről, vagy bármilyen területen követendő viselkedésmintáról van szó, amit a többség mond, azzal az egyén felmentve érzi magát.... nyájban és oviban mindenképpen. Demokráciában is... de ennél jobb még egyelőre nincs működőképesen kitalálva. "Óvónéni kérem, a Zsuzsi találta ki, és a Pisti is azt csinálta!" Gyakori verzió még, ha az egyéni felelősség kérdése mégis felmerül: "... én meg ott se voltam, nem láttam semmit, nem tudtam semmiről!"
A többség most is Orbánra szavazna, ahogy anno Kádárra. A decens fővárosi értelmiség pedig csak beszél demokráciáról, de legalább féltucat esélyt elszalasztott, hogy megcsinálja. A "népnek" mint olyannak ez úri huncutság, mindegy hogy demokrácia vagy diktatúra, érthető módon a pénztárcája a fontos. Bár lássuk be, az előbbieknek is. A nagy forradalmárkodás mögött az elvesztett főszerkesztői, könyvkiadói, igazgatói állások motiválnak igazán... talán kevéske kivétellel.
A szolidaritás, együttérzés nem divatos e tájékon. Infantilis nemzet vagyunk, s mondhatom, hogy fel kéne végre nőni, de ezt tömegeknek hiába mondaná bárki. Csak egyénileg, magunkban lehet elvégezni. Pl. úgy, hogy nem állunk az indulatosan fröcsögők, lincselők közé.
Az értelmiség (és nem a diplomás szakbarbárság) felelőssége:
A lehető legnagyobb higgadtsággal (jelenléttel, szóval, tettel... ki hogy tudja) ki kell fejezni a szolidaritást azokkal, akik kiszolgáltatottak egy rendszernek és nem tudják hatékonyan megfogalmazni, elérni érdekeiket. Az indulatok csillapítása a feladat. Az erőszak nem hatékony. És azokért is felelősséget kell vállalni, akik nem tudják, mi folyik a fejük felett, nem is lázadnak, csak beletörődve viselik a következményeket, akik csak békében, csendben szeretnének dolgozni a mindennapi megélhetésükért. Minden más csak ego-játszma.
Vannak akik úgy hiszik, függetlenek a rendszertől, nincs dolguk azokkal, akik benne rekedtek. Azok, akik birodalmat építettek maguknak a rendszeren belül. De mivel belül a rendszeren, mégsem függetlenek. Hiába legyintenek a köröttük folyó történésekre, az nem más, mint fejnek homokba dugása.
S olyanok is vannak, akik a belső függetlenség útját járják. Le a kalappal előttük. El tudják engedni a dolgokat, nem kapaszkodnak, nem pótcselekszenek, így nincs szükségük látványos anyagi javakra. De ha nem szolidaritanak azokkal, akik még függnek, akiknek gyakran a puszta fizikai létét is veszélyezteti egy rendszer (az éhezéstől a holokausztig sokféle módja van ennek), akkor ők is egoista utat járnak, emberségük megkérdőjelezhető. Mert ha ők maguk talán az életüket is képesek elengedni, nem nézhetik tétlen, ahogy elveszik olyanoktól, akik nem képesek erre. A fej homokba dugása akkor is struccpolitika, ha állítólagos "spirituális" homokról van szó.
Emberi minőségüktől függetlenül a fenti Martin Niemöller-idézet mindkettőjük számára valóssággá válhat. Az elnyomó rendszerek számára nem létezik ártatlan és sérthetetlen ember, bárkiből válhat elpusztítandó, tönkreteendő ellenség. Elég ha csak rámutat valakire egy másik valaki.
A diktatúrákban senki nincs biztonságban. "Féljél, tőlünk féljél, mert mi akármikor ki tudunk téged csinálni, egzisztenciálisan, fizikailag, bárhogyan."
(Sokan forrunk az indulattól. A megoldás mégis ennek csillapítása, magunkban és köröttünk is. Az értelmiségnek épp ez lenne a feladata.
Amúgy pedig az én egzisztenciámnak már mindegy, hogy milyen rendszer jön, rövidtávon egyik sem hozhat számomra is érzékelhető javulást. De vannak elveim és tapasztalataim, ezért szolidaritok.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése