A hatalom és pénz játszmáiban áldozat vagyok ebben az életemben. Így pozitív leírni: voltam, eddig.
Korábban bizonyára voltam tettes is, hiszen jó ideje nyilvánvaló számomra, hogy tudással, egyéb hatalommal többször csúnyán visszaéltem.
Nem boldogulok azokkal, akiknek nincsenek gátlásaik, úgy érzik, mindent megtehetnek. Azokkal még kevésbé, akik mindent meg is tesznek, kézzelfogható következmény nélkül.
Még nem bocsátottam meg magamnak, hogy voltam tettes, és azt sem, hogy áldozat.
Irigység... olykor én is elcsábulnék, belső vívódások közepette én is megtenném, ha tehetném. (Hála a Gondviselésnek, ma már nem vagyok olyan pozícióban, ahonnan túl nagyon árthatnék.)
Nem bocsátottam meg a korábbi sérelmeket, s ezért túlreagálom a mostaniakat.
Nem az számít, hogy akiket tükörnek kapok, milyen emberek. Csak az én szerepem számít, hogy miként reagálok rájuk.
És itt jön az elégtelen önkontroll, a kitörő indulatok maffiózókéhoz való hasonlatossága... Jaj, jaaaj, meddig bukom még el?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése