Ma is elhagyatva és összeomolva... ám váratlanul betoppant a kedvenc beszállítóm. Hogy zsúfolt be az éjjel-nappali szezonális munkája, egy tévéfelvétel és egy tengerentúli szállítmány közé? Megkérdezte, hogy ettem-e már... mert kivételesen most ebédet szállított be nekem. (Így ma másodszor is megebédeltem, először éppen a valamikor általa megismert humuszbárban. Meccsoda véletlen!) Aztán kérdezett és meghallgatott, de nagy meglepetés nem érte. Ahogy én tartottam a pulzusán a kezemet másfél évig, nem máshol, csak az fb-n (néha utált is, nehezen viselte, hogy látom a díszletek mögött), úgy néhány hete ő is... s mindjárt két tervvel állt elő, meg egy biztatással, ha végül egyik se jönne össze. Hát már a gesztus visszarántott egy időre az életbe!
Pedig nem járt camino-t, azt sem állítja évek óta, hogy a barátom, de meg azt sem, hogy milyen nagyon tud figyelni és törődni másokkal, és milyen nagyszerű ember is ő. Tavaly a blogvilágban ismertem meg, ahol azóta se találkozunk.
Csak egy idegen a virtuális térből, aki nem fordít hátat, mert nem fél attól, hogy bajaimmal megfertőzöm, vagy puszta létemmel rámutatok valamire, amivel nem akarna önmagában szembenézni.
Nem azzal törődünk, hogy állítjuk, hanem tesszük.A törődés nem csak személyes találkozásokból áll.
VálaszTörlésA kapcsolatok nem csak akkor léteznek, ha minden rendben, hanem az ellenkezőjekor is.
Valaki mindig kell, aki tükröt tart.
Mi újat mondtam?
Semmit. Csak eszembe jutott.
Igen.
VálaszTörlés