Valami szélesebbre nyílt bennem az úton. Hamarabb felismerem a tükröket.
Ma társaságban kissé leereszkedő mosollyal hülyézte le a zenei ízlésemet, és egy tisztaságmániás barátjáról alkotott véleményemet a Kedvenc Maffiavezérem. Ahogy én szólom le az ő világképét ... legfőképpen magamban. (És másokét, olykor nyilvánosan.)Tegnap az érzelmi igényeimre tett halvány utalásomat hülyézte le, ahogy én szoktam magamban az ő infantilis érzelmi életét. Mikor pedig megtudta, hogy a hétvégén ismét elutazom, most néhány napra az Adriára - hogy végre egy cseppet pihenjek is -, komolyan irigykedő, rosszmájú megjegyzéseket tett boldog-boldogtalannak, aki arra járt, hogy milyen jó boltosnak lenni, aki megengedheti magának, hogy kirándulgasson (gondolt itt a Camino-mra is, amiről egy percig nem érdeklődött egyébként, és ahol az ő utazási szokásaitól nyilvánvalóan eltérve naponta arról kellett döntenem, hogy gyümölcsöt veszek vagy ásványvizet, vagy este fedél lesz a fejem felett egy százágyas teremben...). Rosszul esett, érzékenyen érintett, hiszen folyamatosan bajban vagyok, amire ő nem figyel. De nem haragudhatok joggal, hiszen csak tükröt mutat nekem. Hogy milyen torzan látunk másokat, a világot, ha (mártírkodásból, tudatlanságból, kényelemből, vagy félelmeink előli menekülésből) nem vesszük a fáradtságot, hogy a látszat mögé nézzünk.
Felszínes zenei és bármilyen ízlése életvitelét tükrözi, nem engedheti meg magának, hogy akár egy dalszövegen elgondolkodjon, borulna az élete, a megszokott keretei. Így vagyunk evvel többé-kevésbé sokan. Nyaralnia pedig nincs kivel. A haverok rövidtávon elviselhetőek, a feleségéből épp elég otthon, egyedül nem megy ebédelni se, nehogy az elkerülhetetlennél fél órával több ideje legyen magába szállni, ha pedig velem utazna, megint csak borulna a megszokott életkeret (ami persze börtön, de annak igen kényelmes). Egyébként is, mindig talál "racionális" ürügyet. Nem szereti magát, nem enged meg magának valódi örömöket, csak pótlékokat, ám abból aztán jó sokat.
Noha már értem az irigysége ill. pökhendisége okát - jobban, mint ő maga, hiszen magával se néz szembe -, szánom is érte, olykor mégis visszaesem, regresszálok, és irigy vagyok rá, ill. pökhendi vele is...
Egy vég kezdete?
Egy vég kezdete?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése