Idén is Cres

Az örök szerelem. Egy hónapnyi gyaloglás és alváshiány után fejest vissza a munkába. Majd N. hirtelen ötletétől vezérelve (tulajdonképpen közölte, hogy ő elmegy, mire én, hogy engem itt ne hagyjon) irány a Kvarner-öböl, öt nap ajándék. Napfény, víz, középkori városkák, színes házak, sok mediterrán reneszánsz, komp és forgatható híd, cseppnyi plusz alvás... Régi és új helyek felkeresése.

Meztelenül búvárkodni vicces látvány lehet, de nagyszerű érzés a selymes víz a bőrön, ahogy úszni és napon száradni is jobb szabadon. Tavaly megfigyeltem, s idén ugyanez a helyzet: a mai fiatalok nem nudiznak. Zömében idősebb német házaspárok, talán még az ősidőkből, amikor ők kezdték ezeken a partokon. Negyventől kilencvenig. Nekik még nem jelenti a szabadosságot, a tinik pedig öntudatlanul talán épp a szabadosságukat leplezik divatos fürdőruhákkal. Tetszik, hogy itt nem kell összevesznie a családtagoknak, a meztelen és a fürdőruhás fürdőzhet együtt a nudista partszakaszon, valamint a szigetet körbeölelő sétány is mindenkié. Egymás mellett kocognak ruhások és ruhátlanok. Igaz, a kemping FKK-területén láttam mulatságos jeleneteket, például pucéron kerékpározó férfit, és azt is elképzeltem, amint egy pasi kolbászos lecsóhoz aprítja a hozzávalót... Szóval lakni nem szeretnék így. De nem is kell, hiszen a kemping másik fele szokványos, s bár a kettőt csak egy tábla választja el, akinek nem tetszik, választhat más utakat.

Zsalugáteres műanyag házikó, olasz gyárakból gurítják ide kerekeken, tizenöt négyzetméteren két hálószoba, nappali-konyha, apró fürdő, teraszon székek és asztal. Sajnos a parcellánkban található fák távolsága nem volt megfelelő a függőágyhoz, így idén kint nem tudtunk aludni, nappal meg ki megy be a házba, szóval az elképzelt nagy délutáni alvások nem valósultak meg, maradtak az éjszakák, de azok legalább nem 5-6 órában, és nem száz emberrel egy légtérben.

N. szorgos kávécukor-gyűjtésbe fogott, hogy evvel bizonyítsa, mennyit gondol az Adriánál is az én Kedvenc Maffiavezéremre, neki szánta emlékül e kis tasakokat. Szegényke, hogy ne gondolt volna, amikor én folyton róla beszéltem! No hiába, nem könnyű a legjobb barátok élete... de néha mégis mulatságos.

Cres városa, Osor, Mali Losinj... Itt egy szerény trambulinról megejtettem életem első ugrását, amolyan szabad stílusban. N. szerint legkevésbé volt fejes, inkább valahol a hasas és a talpas között, de persze biztatott és gratulált. Hiszen hosszas rákészülés után mégis csak ugrottam! Amióta legutóbb a Bánki tónál halak csipkedtek belém, a tengerben fürdéskor elkezdtem aggódni a bokányi vízben felém úszók miatt, és ezt is le kellett küzdenem, nos ehhez képest igazán meg vagyok elégedve az ugrásommal. Ugyanakkor még mindig nem sikerült az ősbizalmat átélnem, sem háton, sem hason nem mertem mozdulatlanul lebegni, pedig az utóbbi, látva az alattam levő vizet, adhatna némi biztonságérzetet. De hát a lényegében hasonló gyakorlat a húsvéti túlélő táborban is csak külső beavatkozással ment. Delfinrezervátum, de a nevezett jószágokat megint nem láttuk, igaz, nekem megvolt néhány héttel ezelőtt az óceánnál, szóval panaszra ezért sincs okom.

Nezerine. A csepp falu eldugott partjánál a vízből akartam fényképezni, a távolságot méregetve hátráltam, amikor egy csúszós kőre lépve vízbe huppantam, ám (pucér) testi épségemmel nem törődve a telefonomat tartottam fejem fölé, és rémülten pillogtam körül, hogy N. látja-e, mert akkor nem kerülhetem el az "ugye megmondtam, hogy nem kell neked ilyen drága telefon, nem tudsz rá vigyázni, és ha tönkreteszed, nem kapsz másikat..." kezdetű szidalomáradatot. Épp hátat fordítva kavicsokat szedegetett, így ez a jelenet a két "felnőttel" most nem játszódott le. Utóbb nevettünk az egészen, szerencsére van öniróniánk.

Szóval sok kacagás, vízen táncoló holdfény, tengerparti szerpentin, menetszél a nyitott ablakon át, negyven méteren is átlátszó és tucatnyi kék árnyalatban csillanó víz, csevapcsicsa, csodás naplementék és felkelték... pár nap nyaralás. Megint jó volt!