Barátság néhány sorban

N. szerint hülye irányba változom mostanában. Érzékelem, hogy valami történik, és magától értetődő, hogy én jóra számítok, jót várok. Talán továbbra is kerülőutakon, de valahogy mégis mintha egyre előrébb haladnék. És végre lájkolom az állapotomat, ami nem csak egy facebookos szöveg! Mindazonáltal ha mégis neki lesz igaza, tudom, hogy akkor is tőle telhetően védőhálót feszítene alám, ha hirtelen beállnék jehovistának. Hogy tudjak hová visszajönni vagy inkább továbblépni, akár oda, ahol még ő se tart.

Pedig amilyen barát én vagyok - és nem csak számára -, az alapján nem érdemelném meg őt. És nem csak őt. Húsz évig émelyegtem vagy sírtam, ha a parlamenti közvetítésre tévedtem, végül mikor hozzám fordult, megtagadtam, meg is ítéltem azt, akit N. előtt sok évvel a legjobb barátomnak neveztem, s aki politikai pályafutása előtt ill. attól függetlenül, emberként igen sokat tett értem. Most aztán kezdhetem kibogozni, visszafejteni ezt az egóm kavarta katyvaszt is...

Alázat, szeretet, bölcsesség, meg ilyenek. Értem én ezt már, könyvet is írhatnék róluk, csak hát amíg magammal nem békélek meg teljesen, minden hiába.