"Egy pasi egy bottal...", ... és még egy kanyar

Minap betért a boltba egy rendszeres vendégem, építési vállalkozó. Mesélte, hogy most épp a szomszéd utcában vett rossz állapotú, azonban jó adottságú lakást, árát mélyen lenyomva, hogy felújítva adja majd ezt is tovább. Panaszolta, hogy nincsenek új ötletei, a máshol látott lakásokat másolja le, és az igényes anyagokat nem tudja harmonikusan egymás mellé illeszteni. Kaptam a lehetőségen, mert lélekben építész vagyok, ám sajnos se rajzolni, se számolni nem tudok, csak ízlésem van . Szívesen megmutatja, meghallgatja a véleményemet. Most. Tábla ki, "rögtön jövök", futás. A jó nevű negyedben levő lakás valóban romos, 76 nm-en egyetlen szoba, de ez a zárt erkélyével, ablakfülkéivel, impozáns terével valóban pompás lehetőségeket rejt magában. Illetve rejtene, ha ez a jóember nem akarná 2,5 szobára felosztani. Luxuslakássá építi az ingatlant, és ahogy a korábbiakat, ezt is berendezi. Lelkesen mutogatta, hogy a mediterránnak szánt (szerintem zsúfolt) bár-konyha-nappali-étkező egyik falára mű terméskő-burkolatot tesz, króm, üveg és bőrbútorokkal rendezi majd be. Az étkező mellé megvilágított falfülkét is ki fog alakítani, az odaszánt szobrot már megvette. A következőképpen írta le: kétméteres márványhatású gipszszobor, egy pasi ül egy lovon és bottal piszkál egy lényt.

Itt majdnem kipukkadt belőlem a nevetés. Mert az még csak hagyján, hogy a műterméskő semmiképpen nem illik egy belvárosi, emeleti, szűk terű, és mediterránnak szánt lakásba, amiképpen az üveg és a króm és egy kétméteres szobor se. De a leírás hallatán nyomban elképzeltem, amint egykori művészettörténet-tanáromnak így vezetem fel Sárkányölő Szent György szobrát!

A tanárnőnél úgyis rövid időn belül odáig ástam magam, hogy képezhetetlennek könyvelt el. Mer' az még hagyján, hogy órákon elhangzottak és az általa feladott könyvekben olvasottak ellentmondtak egymásnak a művészettörténeti korszakolás tekintetében, és én ezektől az évszámoktól folyton összezavarodtam. De ott volt például az az eset, amikor előadótermi szokásához híven még a Nemzeti Galériában is addig magyarázott, míg átléptük a zárórát, és a biztonsági őrök többszöri figyelmeztetés után fenyegetve kergették ki az évfolyamot. Ám ő még futtunkban is mutogatott, hogy ott van ez, ott van az, nézzük meg! A kollokviumnál aztán letagadtam, hogy a félévben tanultuk volna az általa felmutatott papagájos festményt. "Nem tanárnő, ilyen kép nem volt!" Mi az hogy nem volt, amikor fénymásolt képgyűjteményben is kiadta a szemeszter anyagát! Lekezelően, közepes jeggyel zavart ki. Én meg kint a folyosón dühöngtem, hogy napi huszonnégy órából harminchatot tanultam, a többiek bezzeg szilveszteri buliztak is, én meg akkor is tanultam, és tessék, micsoda disznóság, hogy kiküldött, mikor az a kép nem is volt, és milyen fénymásolatra hivatkozik, amikor a századik fekete-fehér példányon Szent László hermája és a feldebrői altemplom tök egyformának látszott! A még vizsgázók később mondták, hogy az egész behallatszott. Valamint azt is mesélték, hogy azt a festményt akkor láthattuk, amikor az életünkért loholtunk a biztonsági őrök elől...

No igen, a tanárnő pikkelt rám. De bezzeg az általam vezetett tankör tagját, a legjobb barátomat a tenyerén hordta! Persze, mert nem tudta, hogy amikor a nagynevű szerkesztőségbe vittük be hozzá az általunk szervezett szabadegyetemi előadásra szóló meghívót, nevezett véletlenül összecserélt két borítékot, s kis híján a saját felhasználásra szánt, tisztasági betétet tartalmazót adta át, csak az utolsó másodpercben korrigálta a hibát. :)

Visszatérve az eredeti történethez, ez a lakás luxus legfeljebb akkor lehetne, ha igényes, szép terekkel bíró garzonnak alakítanák ki. És ha az építőmester belátná, hogy ami neki nem megy, ahhoz szakembert kell fogadnia. Ám amit elmesélt, azt rendíthetetlen elhatározással tette, így ha még kitart a lelkesedése, legfeljebb a fal-és padlóburkolatok harmonizálásához szólok majd hozzá.

A boltba visszatérve boldog-boldogtalannak könnyek közt nevetve meséltem az esetet. Nem kellett volna. Ez a vállalkozó ugyanis a helyén van. Le a kalappal előtte, hogy válságos időkben is megtalálja, bevonzza a hozzá hasonló ízléssel és tőkével bíró vevőket, és lakásai általában napok alatt elkelnek. Én meg sokra megyek az intellektuális gőgömmel...