Gondolatok a lépcsőházból

Nemrég bejött kedvelt beszállítóm, élménybeszámolót kért, hamar mondtam pár mondatot, s nem tudatosítottam magamban, hogy tűkön ül. Azt nem vettem észre, hogy valójában bajban van - pedig az utam során is észleltem/észlelhettem volna jeleit -, válaszokat keres, s hogy talán ő szeretne beszélni. Olykor a kibeszélés során állnak össze a dolgok, én meg jó hallgató vagyok. Ha épp ott vagyok, ahol, azt kérdeztem volna, tudok-e segíteni. Aznapi Üzenet: jelenlét, tudatosság, ilyesmik...
És még én sóhajtozom, hogy a Kedvenc Maffiavezérem képtelen bárkire odafigyelni! Persze igazából az fáj, hogy rám is. Épp úgy a saját bajába van beleszűkülve, ahogy szinte mindnyájan, és ennek ellenére épp úgy nem figyel valójában önmagára sem.
Tegnap fent nevezettet telefonon hívták, miközben nálam időzött, s mivel megszoktam, hogy ilyenkor nyomban ellovagol, elbúcsúztam tőle, szinte kitettem a szűrét. Később láttam, hogy a szomszédnál téblábol. Jaj szegény, a maga komplexusaival nem merte mondani (vagy gőgből nem akarta, ez egyre megy), hogy még nem kell mennie, azt hitte, hogy utamban van! És én ezt se vettem észre. Ahogy a szomszéd előtt csevegtünk, szóba hozta, hogy a táblámon kirívóan suta egy betű. No igen, nem tudok szépen írni. Felajánlotta, hogy letörli és átírja. Na ne már, hogy a Helyi Maffiavezér írja az én tábláimat! Köszönettel nem kértem, majd megoldom. Ma reggel aztán eszembe jutott, hogy milyen ostoba tudok lenni. Don Corleone nem fogad el senkitől szívességet, inkább neki legyen lekötelezve mindenki, a barátai pedig azok, akik visszautasítják egy nő segítségét, nehogy már egy nő jobban tudja... S most én is épp ilyen voltam. Pedig szebben ír nálam, ahogy szinte mindenki szebben ír. (Ma beszámoltam neki a felismerésemről, hogy nem csak ők gőgösek és makacsak, hanem én is. A reakciója a mai Üzenet számomra: "Magadat minősítheted, másokat nem." Ha azért mondja is, hogy őt ne minősítsék, tanított. Mert nem az számít, hogy ki és miért, hanem hogy mit mond.)
S akkor még az is volt... jaj de kínos: észrevettem magamon, hogy a szomszéd előtt én is éretlenül, hetvenkedve beszélek Vele, ahogy ő szokott a félévszázados szentistvánparki cserkészcsapata előtt. De ha valaki más mondja ezt, nem hiszem el!

A tükrök rám borulnak. Jól teszik. Az Út után valahogy egyre intenzívebb ez is.