2012. április 22., vasárnap

Egy év eleji történet emléke

Könyvet írt. Azt hiszi, az a küldetése, hogy mindenkivel megértesse, ki kell szállni "a rendszerből".
Én pedig úgy viselkedem, mintha az lenne a küldetésem, hogy mindenkinek tükröt mutassak, annak aki nem akar szembesülni, az orrát verjem bele.
Egyikünk sem méri fel a másik felet, hogy az hol tart éppen, milyen személyre szabott megközelítéssel lehet őt egy cseppet a fejlődés irányába segíteni. Csak szajkózzuk a saját sémánkat.
(Ahogy anno a tanárom is ezt tette velem. A legtöbb emberrel együtt a felsoroltak, köztük a Maffiavezér és jómagam is: a szükségleteink szerint választunk. Ki az aki bennünket szeretni, boldoggá tenni tudna, de legalábbis valamely igényeinket kielégítené, nem aszerint, hogy mi kit akarunk és tudunk is szeretni, s ha boldoggá nem is, de egészebbé tenni.  No szép találkozások ezek... A tanárom és a címben nevezett, hamarabb fordul tűzzel-vassal külső "ellenség" felé, mint hogy a szükséges, ámde nehezebb belső munkát magukon elvégezzék. De sokunknak van hasonló hajlamunk!)

"Légy Te az a változás, amit a világban szeretnél látni." (Gandhi)

Megtapostam. Közvetve, de kegyelemért könyörgött, ám én nem hagytam annyiban, mert élveztem a fölényt. ... Már megint visszaéltem a (csekély, ám övénél nagyobb) tudás hatalmával.
Odadobtam, hogy miért jajong, hiszen csak az egója sérülhet, az meg hadd sérüljön, és tanuljon abból, hogy megmutatom a gyenge pontjait, hol kell leépíteni azt. Ugyanúgy, ahogy szerinte azért jó, ha a szüleit zargatják az ő adósságáért, mert legalább ők is ráébrednek, hogy ki kell szállni a rendszerből.
Csakhogy ő se saját jószántából szállt ki, hanem kipottyant. És azóta menekül. Arról prédikál, hogy meg kell tanulni elengedni... közben pedig nem elenged, hanem menekül a felismerés, a szembenézés elől, hogy miért is hullottak ki a kezéből dolgok.
Úgy beszél azokról, akik nem osztják a világnézetét, hogy "Ti". Így, fentről lefelé. "Ti, akik lefekszetek a rendszernek..."- elfelejtve azt, hogy akik az ő életben maradását segítik, azok benne vannak a rendszerben, ezért tudják őt támogatni, és evvel a mentalitással éppen őket nézi le.
Két korai, még a könyve iránt rajongó telefonbeszélgetés után eldöntötte, hogy én vagyok számára "Az Igazi", s csak arra vár, hogy erre én is ráébredjek. Én pedig szeretek a felszín alá nézni, mielőtt...

"Ne ítélj, hogy ne ítéltess!"

Ő ítél, és én is ítélek. Pl. őt.
Bár csak az egónk sérülhet, ez mégsem mentség arra, hogy egymást rugdossuk. Mert a következményeket mi viseljük."Ne árts!" De én ártottam. Gyógyítatlan sérüléseim miatt nem tudtam egy fokot sem eltéríteni a sejthető pályajaívétől, attól, hogy sokakat ámító áltanító váljék belőle, aztán még ki tudja mi. Ellenben megerősítettem abban, hogy az emberek, a világ ellene van. Emiatt is lelkiismeret-furdalást érzek. Felelősek vagyunk azokért, akikkel találkozunk. Természetesen nem az életükért, de véleményem szerint olyan mértékben, amennyire összekavarodunk, mindenképpen.

"Élj és cselekedj úgy, mintha minden tőled függene, ám ugyanakkor tudva és örvendezve azon, hogy ez nem igaz." (Lucia Della Seta)


Úgy hiszem, a fejlődésemet nem csak az jelzi, hogy mit teszek meg, hanem az is, amit már nem. Nem kellett intim közelségbe kerülnöm egy hamis prófétához, elég volt két találkozás és sok óra csetelés újra megtapasztalni azt, amit nemrég egy maffiavezérnél már tudatosítottam.  Mégpedig, hogy mennyire hasonlítok, és hasonlítanak mások is... Mind hasonlítunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése