2010. július 16., péntek

Útvesztőben Útinform?


Tavaly februárban majdnem odavesztünk egy balesetben. A totálkáros autóból csak mi - úgy-ahogy - és a CD-lejátszós rádió voltunk kimenthetőek. A balesetnek nem volt köze se forgalmi helyzethez, se útviszonyokhoz. Mégis azóta, egy másik autóba beépítve a CD-lejátszó magától, és kiszámíthatatlan időközönként rádióra vált, méghozzá mindig az Útinform-ra. Határ közelében ezt hallhatjuk akár szlovákul is, ahogy ezt ma Bánk környékén ismét megtapasztaltuk. Az Útinform végén mindig visszavált CD-re.
Pedig nyilván nem fontos számunkra Bánkon a pozsonyi, vagy Baján a pesti helyzet.

Tavaly márciusban Amerikába repültünk volna, a sérüléseink miatt ez elmaradt, a két jegy odaveszett. Azt gondoltuk, hogy bizonyára rossz lépés lett volna odamenni, ki tudja, milyen katasztrófa történt volna ott velünk, amit épp ez a baleset akadályozott meg. Az út már korábban, és későbben, ősszel is elmaradt, egészen más okokból, és mindannyiszor horribilis anyagi veszteségekkel. Evidensnek tűnik, hogy nem kell odamennünk, ma meg már meg se engedhetnénk magunknak.

Csakhogy még mindig itt van ez az Útinform-dolog. Vajon mire akar még figyelmeztetni?
Csak nem arra, hogy jobb lesz végre megtanulnom, melyik a jobb és bal kezem? De hiszen én nem is vezetek!:)

Ps: Tegnap ráadásul Kristin Asbjorsen On my way című dala közben kapcsolt be az Útinform...

3 megjegyzés:

  1. Ezért jó élből kétbalkezesnek lenni :))))

    VálaszTörlés
  2. Én az vagyok. De valahogy nem jó mégsem...

    VálaszTörlés
  3. Én is elgondolkozom azon, hogy vajon mit úszhattunk meg eddig már. Kész csoda, hogy még itt vagyunk.Szerencsére!:-)

    VálaszTörlés