2010. augusztus 15., vasárnap

Kenuval a Dunán

Esztergomtól Óbudáig, illetve nekem csak Dunabogdányig, mert az éjszakai viharos sátrazás után inkább a motoros gályát választottam. Igaz, legalább részt vehettem egy bajba jutott kajak megmentésében...
Szervező: Horváth Indián Pál, Óbudai Sportegyesület.
Bera is velünk evezett, méghozzá ő végig!



Kormorán szállt fel...

Az erdőben kacsa ült a vízen



Jön a köd



Már látszott a Megyeri híd

7 megjegyzés:

  1. Micsoda hangulatok, élmények lehettek.Nem mondom, hogy én bevállanám, de ez az én bajom.Erre készülni kell, erőnlétben is, jó úszni tudásban is stb. Nekem ez túl sok készülődésbe telne!:-)))
    De más élményeit szívesen nézegetem!

    VálaszTörlés
  2. Éva, nem készültem semmit :)
    Sőt elég punnyadt vagyok, nem sportolok. De ez csak 60 kilométer.
    Életemben most ültem harmadszor kenuban, legalábbis profikkal. Előtte még kétszer, de amatőrökkel, és majdnem odavesztünk, mert senki nem tudott kormányozni.
    Átúszni a Dunát én se tudnám, de hát mindig maximum csak a felét kéne, és életveszélyben megsokszorozódnak az energiák.
    Szóval nincs ok aggodalomra, bele lehet bátran vágni, sőt az OSE-nel vannak rövidebb távok is.

    VálaszTörlés
  3. Csak lefelé mentetek? Mert úgy még jó. És mi volt az a viharos sátorozás?

    VálaszTörlés
  4. Igen, csak lefelé. Vannak keményebb túrák is, de ez egy könnyített verzió volt.
    Hajnalban kitört a vihar, Bera sátra nem eső- és viharbiztos, le kellett bontani egy pillanat alatt, aztán egy illegálisan elfoglalt bérelhető, de épp üres lakókocsiban húztuk meg magunkat.

    VálaszTörlés
  5. Ja igen, s mint tudod, nekem úgyis lumbágóm volt, szóval vasárnap inkább a gályára ültem.

    VálaszTörlés
  6. Felejthetetlen élmény volt!

    VálaszTörlés