2010. augusztus 9., hétfő

Balaton-felvidék sok kalanddal - "röpteti és kikacagja"



Az úgy vót, hogy emailben kaptam egy linket mely a Vindornyalaki Mesék Falvára mutatott (névváltoztatás után majd Élhető Lét lesz, sőt a fb-n már az is). Hárítottam, aztán a facebookon láttam, hogy igen sok ismerősöm "lájkolja" őket. Ezért odapillantottam... s nyomban szállást foglaltam három éjszakára. A gluténmentes etetésemet is bevállalták, ahogy a tej-, vagy cukormentes táplálkozás sem rémiszti meg őket.Készségesen kérdezgették emailben, hogy mit szeretek enni.

Egy szép délelőttön elkezdődött az utazás. Átgurultunk a Balaton északi partján, ahol három vándorcirkusszal is találkoztunk. Erről eszünkbe jutott némi szociológia, hogy ez az életforma még ma is igen közel állhat az első fokú társadalomhoz, mert ezekbe jobbára bele születnek, vagy beházasodnak emberek. Nem kell identitást választaniuk, készen kapják azt.
Jelentem, Örvényesen igen kulturált szabadstrand található! Ingyen és tiszta mellékhelyiségek, öltöző, egytálételes kifőzde, gondozott gyep, komoly sport- és játszótér. Mindössze 26 fok volt, a víz meg talán 21, ezért Körte cica inkább csak szemlélődött, nem cáfolva rá, hogy a macskák taoisták.



Késő délután elértük Vindornyalak határát, és ekkor telefonos segítséget kértem.



A háziasszony azt mondta, hogy arra forduljunk, amerre a bárány néz. Utóbb kiderült, hogy ez a fal is hozzájuk tartozik.



Aztán egy fűzfa lombja által alkotott garázsba parkoltunk. A háziasszony tárt karokkal jött elénk. Pálfalvi Dorottya meseíró, valaha volt állatidomár és tévés rendező, meg még ki tudja mi.
Férje Rakovits István gitárművész, hol vendéglátós, hol tündezenész.
Dorottya az évek folyamán oly ügyesen vásárolta, csereberélte össze a házakat, hogy mára egy egész tömb az ÉLHETŐ LÉT-et szolgálja. Vendégszoba van az egykori istállóban, egy másikban ebédlő, vendégre vár több parasztszoba, organikus-művészi berendezéssel, melyek nagyobb részét Dorottya maga készítette vagy hagyatékokból szedte össze.
Mind kedves lakhely. Ajánlom azoknak, akik elviselik a szobalány hiányát, néhány pókháló és a szúnyogokra eredményesen vadászó pók meglétét, zuhanyzó helyett fürdőkádat, és a minden hiányt pótló melegséget, kedvességet, figyelmességet.







István íjakat készít, mi is kipróbáltuk e sportot... a legtöbb, amit elmondhatok, hogy legalább senki nem sérült meg :)
A hatalmas kertben van patak fahíddal, meditációs pavilon, zenepavilon, tearózsa terasz, angyalkápolna (korábban pálinkafőző, ám"spiritusz, spiritusz"), tavacska halakkal és békákkal, rengeteg cica, öreg kutyák, és a legfontosabb, hogy itt él Pötty Ödön, azaz Dönci, a háromszáz kilós ártány! Aki minden reggel és esete megsétáltatja magát, így a vendégek nem madárcsicsergésre, hanem éktelen röfögésre és visításra ébredhetnek, már ha nem korán kelők, mert Dönci rendes sétarendje kb. reggel 8 és este 7 óra. Ha tudnátok, milyen finoman tudja elvenni az ember kezéből a diót! Bár agyarai félelmetesnek látszanak, gazdájuk igen szelíd jószág, és csak az embert tekinti méltó társaságnak. Ha nem lát maga körül embert, akkor visítva hív ki valakit a házakból, hogy jöjjön, és beszéljen hozzá, vakargassa a hasát.Tiszta, jószagú malac őkelme. Megszimatoltam, szóval tényleg!
Vendéglátóink minden állattal jóba vannak, így a mi Körte cicánkkal, és Aprókával, a mézillatú bundás vendég görénykével is.
Dorottyát se egy lóval, se egy óriásboával nem lehet kihozni a sodrából. Könnyesre nevettük magunkat az állattörténeteitől, és különös volt mindezt egy olyan fotelből hallgatni, melyben egy időben a család kecskéje lakott.
Amikor Dönci beleszorult c. Micimackós-Nyuszis történet mindenképpen idekívánkozik. Ugyanis egyszer beleesett a vízaknába, és el is torlaszolta azt. Két mellső csülke égnek állt (esetleg száradó törölközőt lehetett volna akasztani rájuk, hogy a mentőakció végkifejletéig valami haszna is legyen e balesetnek), és békésen tűrte, ahogy filigrán gazdája próbálta kirángatni őt, majd a fél falu, végül a tűzoltóság bevonásával a hátán némi folytonossági hiánnyal kikerült szorult helyzetéből. Példás magaviseletét a lángőrök később egy kosár almával jutalmazták.



Négy nap alatt Dorottya hat könyvét olvastam el:
Fiókmackók, Régesrégi régiségek, A titokzatos ház, A víz szelleme, Vindornyalaki mesék, A magyar nyelv kódja.
Utóbbinak nincs köze árvalányhajas melldöngetéshez, előbbiek pedig csak annyira szólnak gyerekeknek, amennyire a Végtelen történet, A Gyűrűk Ura, A Kis Herceg. Spirituális tanítás mind, átsüt rajtuk a megtapasztalás. " A Mese híd a látható és a láthatatlan között." Néhány könyvét tartani fogom a boltban.
Ehhez járul még az élőszóban is ragyogó nyelvi kifejőképesség, humor, széles látókör, melegszívűség.
Nem tudom, mi vezérelt ide, de jólesett.

Egyik vacsoránál avval állt elő Dorottya, hogy mi lenne, ha rendezvényeket szerveznénk közösen? Én még épp csak elkezdtem forgatni az agyamban az ötletet, mire ő már másnap reggel előállt vele, hogy mit szólnék, ha a következő alkalom mindjárt a második lenne, mert most nyomban lezavarhatjuk az elsőt. Nézek rá, hogy ezt hogy gondolja? Hát így:
Néhány perc alatt kihordta az összes teáscsészéjét, készletét, a póriastól az arisztokratikusig, a szamovárját, süteménytartóit, csipketerítőit, s szépen elrendezett mindent a tearózsa teraszon. Összehívta minden szállóvendégét, Istvánt leültette gitározni, és máris megvolt az első nap. Kattogtak a fényképezőgépek, vándoroltak a névjegykártyák, s valóban, legközelebb már lehet is a másodikat szervezni. Ami - beláthatjuk - máris jobban hangzik. Dorottya később még további marketing-oktatásban is részesített. Mikor kacagva megjegyeztem, hogy egy kis tódításért nem kell a szomszédba mennie, azt válaszolta, hogy elvégre ő meseíró!
Visszatérve a teraszra. Dönci - talán a nagy nyüzsgés miatt - felébredt nappali álmából, és meglátogatott bennünket. Így lett belőle fotogén teamalac.
Bár a sütemény után inni nem kapott, ezért visítva leírónőzte gazdasszonyát, lezenészezte gazdáját, akik cserébe nevetve lebüdösmalacozták, pedig nem is volt igazuk, mint feljebb már említettem. Láthatóan jól érezte magát mindenki, és mikor egy kellemes délelőttöt eltöltöttünk e spontán programmal, végül halkan hangot adtam elismeréssel vegyes elképedésemnek. Mire ő, hogy örüljek, amiért nem mindjárt két teanapot zavart le egy délelőtt, mert akkor a következő a harmadik lehetne! Csak hát ehhez minden vendégnek át kéne öltöznie, egy-két szomszédot is érdemes lenne áthívnia, ezért tekintett el ettől.
Azóta is a rendezvényünket pátyolgatja, menedzseli, megmondja milyen képet, milyen szöveggel, hová, kinek... és csak kapkodom a fejem, hogy szaporodik egy nap alatt két tucat emberrel a facebookon a bolt bejelölésének száma.

Hogy a vendéglátásról is szó essen, lehet itt reiki-masszázst kérni, és nem tudom még miféle extra szolgáltatásokat igénybe venni, de jövőre lesznek színházi és más művészeti workshopok is. Hamarosan lesz náluk hat tyúk is, hogy magukénak mondhassák a hat tyúk tavát.





Ottlétünk alatt tettünk néhány kisebb kirándulást, a zalaszántói rozzant kis mézeskalács múzeumba, Sümegre, ahol nem mentünk fel a várba, mert jártunk már ott, ellenben rábukkantunk egy hangulatos teázó-kávézóra, Khalifa a neve.




Szigligetre egyedül másztam fel. Hazafelé pedig Balatonmáriafürdőn szabadstrandoltunk... volna, ha nem térdig ért volna a víz. A közeli Steak House-t viszont mindenkinek nagyon ajánlom. A bélszín valóban bélszín, a médium is az, aminek mondják, a hely pedig nem csak balatoni viszonylatban kiváló.

4 megjegyzés:

  1. Akkor ezzel az ajánlással sikeresen eltaláltam az ízlésed. Nagyon jó lehetett! Ki festi a falakat Vindornyalakon?

    VálaszTörlés
  2. Huh...előbb csak jeleztem, hogy mennénk...aztán láttam az oldalt, és azt mondom, menni akarunk, mert ez csoda lehet, és a lelkemnek való, most, hogy ezt is olvastam kész vagyok, nem bírok magammal :) mikor megyünk máááár? :)
    ..még egy hónap...:( bosszús vagyok :)

    VálaszTörlés
  3. szia!
    Ajánlottam bejegyzésed, mert nagyon megfogott, meg is feledkeztem már e helyről...

    A Balaton 1000 csodáját gyűjtve, eszembe jutott, h ez pont beleférne a "csodás szolgáltatások" kategóriájába.

    Ha van kedved segíteni, 3 képpel és egy ide mutató linkkel ajánlanád e helyet?
    http://abalaton.hu/csoda-ajanlasa-nyeremenyjatek-es-regisztracio/#content-top
    Az oldal legalján, van rá lehetőség:)
    Köszönöm, ha segítesz!

    VálaszTörlés
  4. Ivcsek, természetesen.
    Tope, köszi és Dorottya.

    VálaszTörlés