2009. október 30., péntek

Az internet (h)őskora, avagy a hix.com

Egy blog írása folyamatosan dolgoztatja az ember agyát. Ma valahogy felvillant bennem, milyenek lehettek az első internetes bejegyzések, miről írhattak akkoriban azon kevesek, akik elérték a hálót?

A fenti, illetve ma már hix.hu címen is elérhető levelezőlistát az Amerikában élő Hollósi József indította, a világban szétszóródott magyarok találkozóhelyének szánva.
Az 1996-ban csatlakozó párom elmesélése szerint az egy-egy fórumra feliratkozottak naponta emailben írhattak egymásnak, s másnap egyetlen emailbe ömlesztve kapták meg a hozzászólásokat. Engem laikusként a DOS-osnak látszó felület bűvöl el.

Ha jól ügyeskedtem, akkor talán a "TIPP" fórumon megtalált 1990. februári bejegyzés lehetett az első. A lap most is működik, hitvallása szerint 'az internet emberi arca".

http://hix.com/arch/?page=issue&issueid=82354

2 megjegyzés:

  1. úgy látszik marad majd filológiai munka a neten is:)

    VálaszTörlés
  2. Igen, érdekes volna valamit találni a nyolcvanas évekből is. De azt majd ássa ki az, akit ez mélyebben érdekel. Én meglepett, és boldog vagyok evvel a lelettel is :)

    VálaszTörlés